Maladype Szinház bemutatja- Dante Alighieri: Pokol

Dante Isteni színjátékának három tétele a Pokol, a Purgatórium és a Paradicsom -mely trilógia a Maladype Színház működésének tíz éves évfordulóját kívánja stílusosan egybefogni,

először a Pokol fejezetével- nem határozatlan ködbe vesző birodalmak, hanem pontosan körülhatárolt, számokkal felmérhető és részleteiben is pontosan megragadható részei a Térnek.

 

A Túlvilág, ahova a szimbolikus Vergilius és Beatrice elvezetnek, nem valami élettől idegen képzelet üres fantazmagóriája, hanem maga az Élet, fölfokozva, sűrítve, mélyítve és magasítva, egy másik regiszterben -akár a színház. Dante a lélek történetének elmosódó állomásait a belső időből a külső térbe vetíti, ahol azok határozott beosztást, világos tagolást nyernek.

Ebben a túlvilágban éppen annyi szó esik az élőkről, mint a halottakról, de a halottak különös látással bírnak, mely továbbra is az élethez kapcsolja őket, emlékezetük időtlen. Dante úgy vélte, hogy az ember boldogságra teremtetett, és hogy a legmagasabb rendű öröm az értelem használatában és az igazság keresésében áll.

 

A Maladype Színház tíz éves fennállása alatt sokszor bizonyította már ennek a gondolatnak az érvényességét, hiszen választott témáival, darabjaival, egyéni látásmódjával és szokatlan előadásaival következetesen és kitartóan járta a maga alkotóútját.

A március 31-én bemutatásra kerülő előadás, sok-sok nagyszerű alkotó közös munkája lesz a művészet különböző területeiről, akik a Pokolba majd  együtt ,,szállnak alá". Babits Mihály klasszikus szövege mellett, Nádasdy Ádám új fordítása is hallható lesz, melyet kifejezetten erre az alkalomra készített a fordító a társulat számára.

Utazásuk nem egyszerű földi utazás lesz, hanem eksztatikus, túlvilági út középkori víziókkal és modern látomásokkal az emberről, a művészről...

 

Rendező: Balázs Zoltán

Játsszák: Faragó Zénó, Fátyol Kamilla, Lendváczky Zoltán, Ladányi Andrea m.v., Ligeti Kovács Judit, Orosz Ákos, Páll Zsolt, Tankó Erika, Tompa Ádám

Fordítás: Babits Mihály és Nádasdy Ádám

Ütőhangszerek: Kerényi Ákos, Mogyoró Kornél

Dramaturg: Góczán Judit

Díszlet, jelmez: Polgár Péter

Ütőhangszerek: Kerényi Ákos, Mogyoró Kornél

Mozgás: Szöllősi András

Produkciós vezető: Erős Balázs

 

www.maladype.hu

 

Elérhetőség:

Trafó - Kortárs Művészetek Háza 1094 Budapest, Liliom u. 41.

Jegypénztár | (+36-1) 215 1600
(minden nap 16-20h, előadás napokon 16-22h)

E-mail:trafo@trafo.hu , jegy@trafo.hu

 

 

Támogatók: TRAFÓ, NEFMI, RAIFFEISEN, SUMMA ARTIUM

 

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek