Maggoth - A befektető

A csuklyás alak ügyet sem vetett rá, mekkora zajt csap, ahogy a fémasztalon heverő eszközöket rakosgatja.

 

A pinceablak rácsán keresztül csupán az ég egy darabját láttam, és néhány közönyösen szikrázó csillagot. Megpróbáltan az előttem álló fájdalomra koncentrálni.

A férfi fekete kámzsában napok óta a nyirkos verem vendégszeretetében részesített, de nem sokan értékelték volna a kiszolgálást. Kampókra kötözve lógtam, karom a penészvirággal lepett mennyezet felé meredt. Lábamat vasbéklyók kényszerítették terpeszbe, meztelen testemet sebek csúfították.

Házigazdám kést vagy nyeles borotvát használt, olykor szöges végű korbácsot. A kínzás kifinomult művésze volt, aki áldozata szenvedéseit képes a végtelenségig nyújtani. Hatalmába kerültem, tehetett velem, amit akart. Mindig erősen verítékezett, amikor belemelegedett a bántalmazásba, és néha láttam gyűlölettől csillogó szemében az eksztázis fényeit. Furcsa dolog a fájdalom, nehéz megragadni, de egy idő után hozzá lehet szokni. Az ember az ismerőseként üdvözli, és ha mást nem tehet, elfogadja; később hiányozni kezd neki. A dolgok néha a fejük tetejére állnak, a gyötrelem gyönyörré válik, úgy akarod használni, mint valami drogot, amely a megvilágosodáshoz vezet. Csak a megfelelő pillanatot kell eltalálni, amikor a kín kapukat tár az elmében.

A csuklyás kezében szike csillant, amikor kartávolságon belülre ért. Lassan mozdult, sugárzó aurát láttam, ahogy karja a mellkasom felé lendült. A penge fényívet húzott, és a húsomba mart, vérem virágszirom-mintázatot festett hóhérom kézfején. Nem sikoltottam, még csak nyögést sem hallattam, bár nehezen álltam meg.

Üvöltött helyettem ő, kihozta a sodrából reakcióm hiánya. Szenvedéseimnek mindig hangot adtam, először vontam meg tőle ezt az örömöt. Dühében újra vágott, aztán megint, és ismét. Lelke kibillent a nyugalmi állapotból. Szökőkutak nyíltak a testemen, apró vérgejzírek, amitől kínzóm még jobban elveszítette az önkontrollját. Vadállatként vagdalkozott, bár szemében visszafojtott félelmet láttam. Rettegett az elvesztésemtől, mégsem tudott leállni.

Ekkor kapuk nyíltak az elmémben, és a jövő feltárult előttem.

- Walsh - mondtam ki a nevét. - Abba kell hagynod ezt!

Magasra emelt keze megdermedt a levegőben, tekintete összekapcsolódott az enyémmel.

- Abraham T. Walsh - daráltam hirtelen, mint valami betanult szöveget. - Építési vállalkozó, harmincöt éves, van egy felesége, és két kamasz fia. Ezt a házat a nagyanyjától örökölte, és azért tartja fenn, hogy embereket kínozzon halálra. Eddig tizenöt áldozattal végzett, négy férfivel, és tizenegy nővel. Gyűlöli a családját.

Hulló vérem záporként kopogott a padlón, ahol tócsákba gyűlt. Walsh pupillája tűhegynyi, fényes ponttá zsugorodott; mozdulatlanná vált, mintha szavaim kővé dermesztették volna.

Tekintetem egyre mélyebben foglyul ejtőm szemébe fúródott. Remegni kezdett, szája szélén fehér hab jelent meg, partra vetett halként tátogott. A következő pillanatban mindkét szemgolyója kirobbant a helyéről, száján kibukó nyelve fekete féregre hasonlított. Fény áradt a koponyájából; az orrából, a füléből, az ajka közül, és a szemgödréből - egy pillanatig úgy festett, mint egy Halloween-napi töklámpás...

Aztán a feje szétrobbant, hamuvá égett, miközben semmivé olvasztottam bilincseimet. Testemen a sebek még sajogtak és véreztek, de tudtam, hamarosan begyógyulnak. Leráncigáltam a köpenyt Walsh maradványairól, aztán magamra öltöttem, és elhagytam a pincét.

Odakint már hajnalodott.

 

Másnap olyan higgadtan mentem be az irodába, mintha nem tűntem volna el napokra beosztottaim szeme elől. Mindenki faarccal köszöntött, rejtélyes és kiszámíthatatlan viselkedésemhez hamar hozzászoktak.

A holofalon épp híreket mondtak; a riporternő 3D-s hologramja éteri alakként lebegett íróasztalommal szemben. Sápadt arcán elítélő kifejezés ült, miközben bársonyos hangon valami elmebetegről számolt be, aki hajléktalanokat vakít meg az utcán, amikor hívást jelzett a komom.

Charlie Burroughs hangja olyan volt, mint az üvegcserepekkel teleragasztgatott csiszolópapír, inkább illett volna szicíliai maffiafőnökhöz, mintsem befektetési bankárhoz. Szokás szerint egyikünk sem kapcsolt képre, de ez megszokottnak számított a kettőnk közti kommunikációban.

- Megint belenyúltál a tutiba, Franky boy! - mondta elismerően. - Amint kiderült, hogy a Scotch & Dangerfield fúzióra lépett a Salstech-el, a részvényeik ára az egekig szökött. Esküszöm, már azon jár az eszem, valami varázsló lehetsz vagy nagyon jó füleseket kapsz valahonnét. Eszembe nem jutott volna összekapcsolni őket, felvásárolni meg pláne, komolyan nem értem...

- Jerome és Fia Acélművek - szakítottam félbe áradozását. - Vegyél az értékpapírjaikból, amennyit csak bírsz, a Scotch & Dangerfieldből származó profitból!

Egy pillanatig döbbent csend támadt a vonal túloldalán, szinte láttam magam előtt, ahogy kattognak az agyában a kerekek.

- Oké, öreg - közölte végül. - Tied a lóvé, te diktálsz.

Letettem, aztán kétszázezer dolláros öltönyömben a szobámban várakozó gyorslifthez siettem, és egyetlen perc alatt az alagsori mélygarázsba röpítettem magam. Úgy rémlett, a Dailey & Gainsburg fejlesztette külön nekem, miután 2020 őszén őket is felvásároltam.

Lent odaintettem a Rolls motorházát támasztó sofőrnek, aki rögtön mozdult, hogy kinyissa előttem a hátsó ajtót. Mondanom sem kellett, hová megyünk, hisz minden délben, ugyanabban az első osztályú étteremben ebédeltem, amelybe csak a felső tízezer tagjai jártak...

 

 

Néhány héttel később, amikor beütött a válság, Charlie éjnek évadján hívott fel, hogy a veszteségekről tájékoztasson. A krach váratlanul jött, bankárom szavai letaglóztak. A lényegre szorítkozott, ha nem találok ki valamit sürgősen, egész birodalmam összeomlik.

- Pár nap múlva jelentkezem - mondtam hűvösen.

Miután bontottam a kapcsolatot, pillantásom az ágyon hortyogó két luxus prostira tévedt, de a kellemetlen híreket még az ő látványuk sem enyhítette. A lányok mellé dobtam a zakómban rejtőző utolsó pénzköteget, aztán kisétáltam az utcára, és nekivágtam az éjszakának...

Rossz hírű negyedek felé vettem az irányt, a Végzetet kerestem, más nem jelenthetett gyógyírt a problémámra. Órákig csavarogtam a legnyomasztóbb helyeken, míg végre a lelkemben rejtőző radar jelezni kezdett.

Fiatal nőt pillantottam meg. Érzéki ajka a legjámborabb papot is bűnre csábította volna. A szemében halál lobogott, miközben párducléptekkel felém suhant a húgyszagú sikátorban, hogy tüzet kérjen. Éreztem a gonoszságát, de csak bambán mosolyogtam. Hamarosan elsötétült a világ.

Egy pincében tértem magamhoz, tagjaimon láncok feszültek. Homlokomra nehéz kötés tapadt, szemhéjamat ragasztószalag zárta le. A dohos sötétségben nyugodtan hallgattam a kínzó eszközök zörgő szimfóniáját, aztán meghallottam a nő köpenyének suhogását, ahogy mellém suhant.

- Tudod, Frank - duruzsolta sejtelmesen - a nyomodban vagyok egy ideje. Gyanítottam, hogy van valaki a tőzsdén, aki mindig a tízes körbe talál. Váltogattad a neveidet, és a bankáraidat, de hiába voltál olyan, mint valami fantom, minden porcikámban éreztem, hogy létezel. A rögeszmém lettél, a nyomodban voltam, de mindig lemaradtam egy hajszálnyival. Aztán csoda történt, kiválasztottál. Utána már könnyen bemértelek, és a legutóbbi vadászatodra követtelek is. Úgy gondolom, kiszűröd a veszélyes embereket, aztán amíg kínoznak, belepillantasz a jövőbe. Talán nem is emberi lény vagy.

- Nem tudom, honnan veszi ezt - közöltem hűvösen.

- Láttam a legutóbbi fickó fejét szétrobbanni - árulta el. - A titkodat akarom, Frank!

- Hogy fogod kiszedni belőlem? - váltottam tegezésre. - Talán kínzással?

Foglyul ejtőm felnevetett.

- El sem tudod képzelni, mennyit agyaltam ezen - közölte vidáman. - Arra jutottam, kínzás közben nemcsak a jövőbe látsz, hanem valahogy transzformálódsz is. Bár az egész folyamat az elmédben zajlik, azt hiszem, a kulcs a szemedben van. Walsh azután változott eleven fáklyává, hogy a pofádba bámult. Vagyis, ha kivágom a szemed, nem tudsz ártani nekem, én pedig szert teszek egy saját orákulumra, akit hosszú éveken át gyötörhetek befektetési tanácsokért. Gyakoroltam ám, meg tudok csinálni úgy egy szemműtétet, hogy semmit se érezz belőle.

Eszembe jutott a holohírekben emlegetett pszichopata, aki hajléktalanok szemét vágja ki.

- Ki vagy te? - kérdeztem megjátszott értetlenséggel.

Újra felnevetett, majd valamit előhúzott a köpenyéből, és kapcsoló kattanását hallottam.

- Megint belenyúltál a tutiba, Franky boy!

Charlie reszelős hangja úgy töltötte be a pincét, mint lélekharang baljós kondulása.

 

 

A nő eltette a hangmodulátort, és a normális hangján folytatta velem a beszélgetést.

- Erre nem számítottál igaz? - kérdezte gúnyosan.

Megcsóváltam a fejem.

- Te egy átkozottul ostoba nőcske vagy, Clarisse - mondtam neki hűvösen. - Fogalmad sincs a képességeimről. Azt hiszed, a részvények árfolyamain kívül semmit sem látok a jövőből? Tudtam, hogy elkapsz, és azt is, hogy leragasztod majd a szemem. Te magad mondtad, én választottalak.

- Valóban? - kérdezte színlelt magabiztossággal, de kihallottam hangjából a kétely rezdülését.

Elmesélhettem volna neki, hogy már gyerekkoromban észrevettem, mennyire vonzom a bajt. A legmocskosabb felnőttek és kölykök mindig engem pécéztek ki, hogy kiéljék rajtam a gonoszságukat. Állandóan a kínok kertjében találtam magam, de eközben a tudatom, talán védekező reakcióként kapukat nyitott a jövőre.

Mialatt gyötörtek, világosan láttam, hogyan fizethetek vissza mindent ezeknek a férgeknek, és azt is, hogyan fejlődhetek tovább. Tizenkét évesen csináltam az első igazán komoly tranzakciót, mert tudtam, hogy egy parkbéli padon vastag pénztárcát fogok találni, amit egy belőtt drogdíler felejt ott.

A pénz egy részéből lefizettem egy vén piást, aztán Shanti részvényeket vetettem vele, mert előre láttam a közeledő olajválságot, és tudtam, mekkora durranás lesz, amikor a névtelen kis indiai cég egyszer csak új energiaforrást dob majd a piacra.

Eleinte nem bántottam a csótányokat, csak engedtem, hogy gyötörjenek, mert általuk egyre magasabbra jutottam, és mind gazdagabbá váltam. Ám egyre nagyobbakba, és undorítóbbakba botlottam, akik már nem érték volna be a puszta kínzásommal. Pszichopatákba, sorozatgyilkosokba, akiknek nem elég annyi, hogy néhány sebet ejtenek rajtam. Ha én nem ölöm meg őket, ők végeznek velem.

- Igen - ismételtem. - Én választottalak, mert előre láttam, hogy majd az életemre törsz. Ahogy azt is, hogyan fog történni. Csak tudod, az elmém a befektetéseimet is úgy alakítja, hogy túléljem a találkozásokat a hozzád hasonlóakkal.

- Nem értem - vallotta be Clarisse. - Mi köze a befektetéseidnek a túléléshez?

- Gondolkozz! - dörrentem rá. - A Scotch & Dangerfield és a Salstech! Mivel foglalkoznak ezek a cégek?

- A Scotch & Dangerfield lézertechnológiával - mondta a nő elgondolkodva. - A Salstech meg optikai fejlesztésekkel, azt hiszem.

- Műszemeket csinálnak - közöltem fölényesen -, és már rendelkeznek prototípusokkal, Scotch-ék pedig a koherens fényeljárások miniatürizálásában járnak az élen. Te azt hitted, valamiféle misztikus transzformáció szemtanújává váltál, amikor szétrobbantottam Walsh fejét. Valójában egy lézerszemet láttál működés közben. Elég volt szépen kérnem őket, hogy a kedvemért összetegyék, amijük van. Csak kérdezem, szerinted néhány ócska lánc meg tud gátolni engem a cselekvésben?

- De hát...

Úgy sejtettem, még mindig azon értetlenkedik, miért hagytam, hogy elkapjon.

- A magad fajta azt hiszi, mindent csak a profitnak rendelek alá, pedig időnként puszta jóindulatból is megszabadítom az emberiséget a hulladéktól! Különben vége a társalkodásnak, mert ma még randevúm van egy seggfejjel, aki a Halál Angyalának képzeli magát.

Az említett férfiúról tudtam, napokon át fog kínozni, amire nagy szükségem volt, hogy kimásszak a bajból, amibe a válság miatt kerültem.

- Egyetlen átkozott szavadat sem hiszem! - fröcsögte Clarisse gyűlölködve. - Mindjárt kivágom a szemedet érzéstelenítés nélkül, te...

- Ja - mosolyogtam rá -, tudtad, hogy a Jerome és Fia Acélművek edzett acél művégtagok gyártására állt át a múlt héten?

Azzal könnyedén, minden erőfeszítés nélkül eltéptem láncaimat, mintha cérnaszálak lettek volna, és lerántottam a homlokomról a kötést.

- Bizony, kislány - szegeztem búzakék szeminplantjaimat halottfehér arcára -, ismét kértem egy szívességet! Jobban jártál volna, ha megmaradsz az íróasztalod mögött, és nem kezdesz titkokat fürkészni. Hajléktalanokat bántalmazni pedig különösen csúnya dolog.

Azt nem tettem hozzá, hogy mivel az első komolyabb bevételemet is egy nincstelennek köszönhettem, rájuk különösen érzékeny vagyok.

- Ne! - sikoltotta rettegve a szőke hajú pénzügyi elemző. - Kérlek!

Megcsóváltam a fejem.

- Biztos ők is ezt mondták, amikor kioperáltad a szemüket!

Tekintetemből vakító lángözön vágódott ki, és tetőtől talpig beburkolta. A nő utolsó kis porcikájáról is leégettem a húst, elkárhozott sikolyai csupán addig hallatszottak, amíg maradtak hangszálai.

Miután csak egy üszkös csontvázat hagytam belőle, elégedetten távoztam a pincéből, és két sarokkal odébb egyenesen a Halál Angyalának karjába sétáltam.

 

Kép forrása

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Eliza Beth
#34. 2010. november 17. 10:31
Milyen funkció is lesz az? Remélem, nem chat!
előzmény: Szabados Melinda hozzászólása, 2010. november 11. 22:46
Eliza Beth
#33. 2010. november 12. 15:10
Olyan fergeteges írás, hogy még a gépemet is kinyírta! :-(((
előzmény: Balage hozzászólása, 2010. november 12. 11:40
Maggoth
#32. 2010. november 12. 14:34
OK, Melinda, csak vicceltem :)
Köszi, Balage, örülök, hogy nem csalódtál! :)
Balage
#31. 2010. november 12. 11:40
Mondanám, hogy tetszik az írásod, de igazából ez nem tetszik.
Hanem NAGYON tetszik!!!!
Grat!
Szabados Melinda
#30. 2010. november 12. 08:25
Nem azért írtam, hanem azért, hogy egy kicsit dicsekedjek. :-)
előzmény: Maggoth hozzászólása, 2010. november 11. 23:03
Maggoth
#29. 2010. november 11. 23:03
Értem a célzást :))
Szabados Melinda
#28. 2010. november 11. 22:46
egyébként nemsokára lesz egy ilyen funkció is az oldalon....
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2010. november 11. 22:08
Maggoth
#27. 2010. november 11. 22:36
Igaz, itt szabad az off, és köszi :)
Eliza Beth
#26. 2010. november 11. 22:09
Áthümmögtem, és gratulálok! :-)
előzmény: Maggoth hozzászólása, 2010. november 11. 22:08
Eliza Beth
#25. 2010. november 11. 22:08
Amúgy meg nem olvastam sehol a szabályzatban, hogy tilos offolni avagy beszélgetni akármiről egy írás alatt...
Van ilyen szabály? Mert akkor nyitok magunknak egy témát :-)))
előzmény: Maggoth hozzászólása, 2010. november 11. 21:48
Maggoth
#24. 2010. november 11. 22:08
Majd itt is kint lesz, amint Eliza átküldte a hümmögéseit, és csiszolok rajta még egy kicsit :)
Amúgy az Áldozat rövidesen megjelenik, miután beválogatták a Nyitott Szemmel magazin pályázatán egy antológiába :)
Eliza Beth
#23. 2010. november 11. 22:00
Úgy van, csak mondd meg neki! MIndig engem bánt :-)
előzmény: Szabados Melinda hozzászólása, 2010. november 11. 21:59
Szabados Melinda
#22. 2010. november 11. 21:59
Hol van ez a kint, és itt miért nincs? :-)
előzmény: Maggoth hozzászólása, 2010. november 11. 21:14
Maggoth
#21. 2010. november 11. 21:54
Eszembe sincs, de most már ne csigázz tovább, kérem azt a véleményt! :)
Eliza Beth
#20. 2010. november 11. 21:52
Ééééééééén?????????
Töröltesd! :-)
előzmény: Maggoth hozzászólása, 2010. november 11. 21:48
Maggoth
#19. 2010. november 11. 21:48
Igen, és megkérlek, hogy ne kényszeríts több offolásra! :D
Eliza Beth
#18. 2010. november 11. 21:46
Szeretnéd, mi? Kacagó szmájli
előzmény: Maggoth hozzászólása, 2010. november 11. 21:44
Maggoth
#17. 2010. november 11. 21:44
Hümmögd át mélben :)
Eliza Beth
#16. 2010. november 11. 21:33
Máris van egy hümmentenivalóm, hacsak később ki nem javítottad.... :-)
előzmény: Maggoth hozzászólása, 2010. november 11. 21:28
Maggoth
#15. 2010. november 11. 21:28
Tudom :(
Eliza Beth
#14. 2010. november 11. 21:26
Mióta világ a világ, a nők ugráltatják a férfiakat :-) és nem fordítva :-)
előzmény: Maggoth hozzászólása, 2010. november 11. 21:25
Eliza Beth
#13. 2010. november 11. 21:25
Ennyit nem is lehet megvakulás nélkül elolvasni sötét alapon....
előzmény: Maggoth hozzászólása, 2010. november 11. 21:14
Maggoth
#12. 2010. november 11. 21:25
Én bezzeg egy szóra ugrok, ezt tedd ide, ezt tedd oda, te meg még ennyit sem...
mondhatom... :(
Eliza Beth
#11. 2010. november 11. 21:23
De má! Hümm....
előzmény: Maggoth hozzászólása, 2010. november 11. 21:20
Maggoth
#10. 2010. november 11. 21:20
Ne má :)
Eliza Beth
#9. 2010. november 11. 21:18
Azért sem! Majd csak itt.
előzmény: Maggoth hozzászólása, 2010. november 11. 21:15
Maggoth
#8. 2010. november 11. 21:15
Legalább mondasz ahhoz is véleményt :)
Maggoth
#7. 2010. november 11. 21:14
Ott kint van, ahonnét ezt is átkövetelted ;)
Eliza Beth
#6. 2010. november 11. 21:06
Na, arra kíváncsi vagyok. Ide vele!
előzmény: Maggoth hozzászólása, 2010. november 11. 21:04
Maggoth
#5. 2010. november 11. 21:04
Írtam egy romantikus horrort is ;)
Eliza Beth
#4. 2010. november 11. 20:58
Intellektuális horror... aztán jön a romantikus horror? Humorhorror már van, a politikait meg éppen átéljük...
előzmény: Maggoth hozzászólása, 2010. november 11. 20:40
Maggoth
#3. 2010. november 11. 20:40
A főhős egy furcsa figura, igazából én sem tudom már eldönteni, jó-e vagy rossz, de az tuti, hogy az átlagostól homlokegyenest eltér az értékrendje.
Minden esetre, örülök, hogy úgy érzed, megérte elolvasni. Úgy látszik, intellektuális horrort írtam, ha még gondolatokat is tudtam ébreszteni vele benned ;)
Eliza Beth
#2. 2010. november 11. 19:51
Bár emilben már megtárgyaltuk, de ide is bemásolom:

Perverzebbik énemnek tetszik a kínzós része. Érdekes "drog"... tényleg jó ötleteid vannak!
És nem is túl trutyis, amit utálok a horrorokban, elviselhető mértékkel van benne, a történet megéri végigolvasni! Bár azon elgondolkodtam, hogy a szeme mű, a végtagjai műk, aztán szép lassan mindene mű lesz... de akkor már minek él? Él-e egyáltalán? De ez már a racionalista bennem.... :-))
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek