Magányos karácsony

Alzheimer kór! Igen, az van neki, az a legközelebbi családtagja!

 

Arra még emlékszik Viola, hogy karácsonyig a sufniból elő kell venni a másfél méteres műfenyőt, megkeresni hozzá a díszeket tartalmazó dobozt, majd mindkettőt muszáj a huszonkét lépcsőn felcipelni a lakásba, és egynapos munkát követően ismét ott díszeleghet egyetlen szobája sarkában az éjjel-nappal világító, gazdagon díszített karácsonyfa.  Mielőtt elfelejtené e kellemes foglalatosságot, a konyhában otthagy csapot-papot, s  lemegy értük, mert délután nekilát a munkának. Huszonkét lépcsőn lejut a földszintre, kimegy a házból, megkerüli az épületet, mert a telek végében áll a melléképület, melyben mind a hat lakáshoz tartozik egy sufninak becézett három négyzetméteres raktár. Abban tárolja azokat a holmikat, amelyekre éppen nincs szüksége, mert a huszonnégy négyzetméteres garzonja nélkülük is meglehetősen zsúfolt. Hiába, nincs szíve kidobni  a negyven év alatt felgyülemlett kacatjait, egyébként is, a fenyőfa nem kacat. A fenébe is! Csúfondárosan vigyorog rá a sufni ajtaján feszülő lakat, mintha azt mondaná: „Hohó, nem hoztad a kulcsomat, nem tudsz kinyitni!”. Valóban elfelejtette leakasztani a lakatkulcsot a hűtőszekrény melletti falra szerelt kulcstartóról. Mehet vissza, felmászhat a huszonkét lépcsőn, utána ismét visszajöhet.

Hideg szél rázza a terebélyes tiszafa ágait. Szerencsére nincs csapadék, se eső, se hó. Jól esik az asszonynak a lakás meleg levegője. Úgy kipirult az arca, mint gyerekkorában, amikor  a karácsonyi ebéd után a két húgával együtt útnak indította édesanyja a nagymamához, hogy távollétükben feldíszíthesse a fenyőfát. Rendszerint neki kellett cipelni a nagyszüleinek ajándékba küldött ételeket, süteményeket és a hozzávaló egy üveg vörösbort. Vékony talpú cipője alatt ropogott a vastag hótakaró. A nehéz kaska súlya lehúzta a karját, és lépésről lépésre egyre mélyebbre süllyedt a  lába a húsz centi vastag érintetlen hótakaróban. Hiába kérte testvéreit, hogy segítsenek neki, azok inkább kicsúfolták, és előre szaladtak, hogy még csak esélye se legyen utolérni őket.

A hűtőszekrény tetején a nagy fehér tálban előző este óta olvadoznak a lefagyasztott húsok, három szelet karaj és egy adag csirkeaprólék. A hokedlire  kikészítette a zöldségeket is. Rápillant a szobaajtó feletti órára. Lassan tíz óra, akkor pedig ideje lenne feltenni főni a húslevest, és bepanírozni a hússzeleteket, amiket ráér fél tizenkettőkor megsütni, majd főz hozzá egy zacskó rizst, amit a levesben főtt zöldségekkel kissé megbolondít.

A hetvennégy éves asszony keze a fejénél sokkal jobban emlékszik a zöldségtisztítás mozdulataira, teszi is a dolgát, még csak rá sem kell figyelni. Honnan jutott eszébe, hogy ma karácsony van? A fenét van! Nincs hó, zúzmara sem lóg a tiszafa ágán, márpedig azok nélkül nincs ünnep! Punktum! Egyébként sincs liszt, élesztő, cukor, tej, mazsola, mák és dió a konyhaszekrényben, amiből  bejgliket süthetne. Márpedig bejgli nélkül nincs karácsony.

A szobából kihallatszik a televízió hangja. Az utóbbi hónapokban kizárólag természetfilmeket néz, még az ismétlések sem zavarják. Éppen egy oroszláncsalád életét mutatják, mint tanítgatja vadászatra az anyja az ivadékait.

Még két szál sárgarépa kell,  a többi zöldség  ott ázik a tálban.

Jaj, Mártika mennyire szerette a sárgarépát! Idősebbik húgának a lánya tejfelszőke csacsogó kislány volt. Főzés közben gyakran sertepertélt körülötte, mert rábízták a felügyeletét, valahányszor kettesben akartak maradni a szülők, akik később elváltak, s miután a húga anyagilag nehéz helyzetbe került, Mártika egyetemi tanulmányait is finanszírozta.  Végrendeletében  Viola a lakását is  Mártikára hagyta, akinek sajnálatos módon a saját családján kívül másra nincs ideje. Viola a körzeti orvosa szerint nem maradhat egyedül, mielőbb intézni kell az idősotthoni elhelyezését, melyet ugyan megígért Mártika, ám  hónapok óta mentegetőzik, miszerint eddig nem talált számára megfelelő helyet. De szorgalmatosan keresi és előbb-utóbb megtalálja.

Ejnye, no, hogyan készül a húsleves? Nem jut az eszébe, pedig negyven évvel ezelőtt a vőlegényének hetente kétszer azt főzött, mert annyira szerette azt a fiatalember, aki megkérte a kezét. Áldott állapotba került, két kis magzat növekedett a szíve alatt. Az esküvőjük előtt egy héttel, éppen kiszaladt a munkahelyéről ebédelni a közeli kifőzdébe, amikor a szomszéd irodaház parkolójában észrevette vőlegénye Zsiguliját. Megdobbant a szíve. Lám, eléje jött, hogy együtt ebédeljenek. Örömmel sietett a kocsihoz, ámde abban félre nem érthető intim légyottban találta kedvesét. Nem csinált jelenetet, pusztán visszaadta a jegygyűrűjét. Két nap múlva elvetélt.

Azt már tudja, hogy Parkinson kórja van, de van egy másik is, aminek képtelen megjegyezni az elnevezését. Ritka párosítás, mondta a körzeti orvosa.

Szóval, a húsleves. A három szelet karajt beleteszi a legnagyobb fazekába, hozzáadja a zöldségeket, sót tesz bele és felteszi főni. Rémlik, mintha más fűszer is kellene a só mellé. Nézegeti a munkapult feletti polcon sorakozó egyforma üvegeket. Megtetszik neki a fahéj színe, ezért gazdagon szól belőle a levesbe.  A csirkeaprólékot pedig tepsibe teszi, meglocsolja olajjal, megsózza és beteszi a sütőbe, amit azonban  elfelejt begyújtani. Utána bemegy a szobába televíziót nézni. Éppen a szurikáták életéről készült film pereg. Az ágyra heveredik, onnan kényelmes a televíziót nézni.

Álomtalan álmából délután ötkor ébred fel Viola, és néhány másodpercig azt sem tudja, hol van. Bűzt és füstöt érez, majd újra élesen belehasít a csendbe a bejárati ajtó csengője. Persze, pihentető álmából bizonyára az előző csengetés rángatta ki, gondolja. Körülményesen felkel,  ajtót nyit, csak azt követően néz szét a konyhában, mi okozza a bűzt és a füstöt. Az istenit neki! Elaludt, közben elforrt a leves, leégett a hús és a zöldség.

Szomszédasszonya kérés nélkül nekilát a romok eltakarításának és kinyitja az ablakokat, hogy mielőbb kiszellőzzön a lakás.

- Jaj, Violám, hogyan tehettél ilyet? Mondtam, hogy nálam lesz az ünnepi vacsora! Jó, hogy érted jöttem! Nem kell átöltöznöd, mi sem leszünk  estélyiben!

Összezavarodik Viola. Mégis ma van karácsony első napja? És hol a karácsonyfája? Miért nem jött érte Mártika? Két évvel ezelőttig valamennyi karácsony estét itt  töltött  az egész család, a két húga a gyerekeikkel együtt. A férjek régen leléptek, a szüleik sem élnek, csak ők vannak egymásnak. Illetve voltak. Múlt időben. Elérkezett az idő, amikor képtelen megbirkózni a vendéglátó szerepével, két napig sütni, főzni, hogy mindenkinek a kedvére tegyen.  Nincs rá pénze, mert az utolsó megtakarított forintját is  elkunyerálták a húgai és a keresztgyerekei. Kizárólag a szomszédasszonya figyel rá. Lám, most is jött érte, hogy menjen fel hozzá, vacsorázzon velük. 

- Mindjárt megyek, csak átöltözöm.

A szomszédasszony némi hezitálás után hazamegy.

Viola megmosakszik, felveszi az ünnepi ruháját, elvégre vendégségbe megy.   Hiába, a karácsony az karácsony. Ráadásul nem is ebédelt. Korog a gyomra, mintha éhenkórász lenne. Már nagykabátban és papucsban álldogál a szoba közepén. Illene ajándékot vinni, de mit? Ital nincs itthon, édességet se vett. Ó, megvan! A szekrényében őriz néhány csipkét, amit eladásra készített, ám nem akadt gazdája. Kettőt kiválaszt a nagyobbakból, betekeri selyempapírba és ez lesz az ajándék. Igyekszik a szemével elkerülni a televízió feletti polcot, mert azon ott sorakoznak a Mártinak és a családjának vett ajándékok, díszcsomagolásban, tetejükön csinos masnikkal. Jó az, majd odaadja nekik az újévben. Most a csipkéknek örül, annak, hogy nem tudta eladni őket, így azok lesznek a szomszédasszonya  karácsonyi ajándékai. Gondosan bezárja a lakásajtót, mind a három biztonsági  zárat, mert sohasem tudni, mikor jár erre betörő. A szomszéd ház is hatlakásos, melyekben fiatalok laknak, akik nemrég költöztek ide. Vissza sem köszönnek. Hiába, az öreg már nem számít.

Megkerüli a házat, mert a szomszédasszony lakása a főlépcsőházból nyílik. Illendőn csenget és már az előszobában érzi a halászlé illatát.

Három ünnepi terítéket lát az asztalon. 

- Nem kettesben leszünk? – kérdi meglepetten.

- Mondtam, Viola, hogy itt lesz a kedvesem is.

- Jaj, elfelejtettem. Pedig valóban mondtad.

Viola azonban nem emlékszik arra sem, hogy egy hete kapta a mára szóló vacsorameghívást. Ismeri a szomszédasszony párját, jókat beszélgettek a nyáresti kerti partin. Csak elfelejtette.

Nem lehet panasza a menüre, mert a szomszédasszony kitesz magáért. Halászlé, rántott hal, töltött káposzta, bacon szalonnába tekert sajttal töltött pulykarolád, saláták, köretek kerülnek az asztalra, desszertként pedig bejglit és hókiflit nassolnak.  Könnyű bort isznak hozzá, ami jólesik Violának, emiatt két pohárral is elfogyaszt belőle. Egész évben nem nyelt le egyetlen korty alkoholt sem, ám ma kivételesen nagyon jól érzi  magát. A társaság egyetlen férfi tagja mindkét hölgyet szórakoztatja, s ennek köszönhetően kivirul Viola.  Csillogó szemmel követi a háziasszonyt a nagyszobába, melyben a dohányzóasztalon ott díszeleg a szerény karácsonyfa, amely nem csillog-villog, nincsenek rajta égősorok és gyertyák, mindössze díszek, habkarikák, szaloncukrok, árvalányhaj. Alatta három apró csomagocska.  Nagyot dobban Viola szíve, hát ő is kap ajándékot? Alig várja, hogy elénekeljék a Mennyből az angyalt, és megkaphassa a csomagocskáját. Nem bontja fel, majd otthon. Vajon mi lehet benne? Reménykedik, hogy különleges édességet rejt a díszes csomagolás. Búcsúzkodik, hogy nem akar zavarni, egyébként is jó műsor lesz a televízióban. Hiába marasztalják, kitart  távozási szándéka mellett.

Szomszédasszonya ételt és süteményt csomagol neki és a párja, miközben feladja rá a kabátját, felajánlja, hogy hazakíséri. Nevetve elhárítja a férfi ajánlatát, mondván, csak nem téved el a saját társasházukban.

Elégedetten búcsúzik a háziaktól. Egyik kezében a kulcscsomóval, a másikban a műanyag szatyorral, melyben három ételes doboz és két sütemény-csomagocska mellett megbújik az ajándékcsomag is, elindul hazafelé. Hatvankét lépcsőn kell lemennie a földszintre, kilépni a lépcsőház ajtaján, megkerülni a fél házat, mert a lakását a külső melléklépcsőn keresztül tudja elérni.

Kipirul Viola arca, részint az elfogyasztott két pohár bornak, részint a kinti hűvös levegőnek köszönhetően. Dúdolgatva kilép a lépcsőház ajtaján, és ahelyett, hogy balra fordulna, a melléklépcső felé, egyenesen a kapu irányába tart. Fordul a kapuzárban a kulcs, kilép az utcára és elindul a Fehérvári út irányába.

Milyen érdekes, hogy egyetlen járókelővel sem találkozik! Az autósok is elkerülik a környéket. Hű, milyen jó! Máskor is este megy bevásárolni. De miért nem üres a bevásárló szatyra? Hiába, kissé szórakozott az utóbbi időben. A Bartók Béla úton nem működnek a közlekedési lámpák. Átmegy a túloldalra, ott a sarkon a kis bolt, ahol vásárolni szokott. Miért nincs nyitva?

Elfáradt. A buszmegállóba megy, ott leül a várakozóknak fenntartott padra. Szállingózni kezd a hó. Rácsodálkozik, mennyire szép, ahogyan a hópelyhek összekapaszkodva fehérbe borítják a tájat.

Viola lelkében sohasem érzett boldogság és béke honol. Az utca túloldalán lévő házak ablakaiból kiviláglanak a karácsonyfák titokzatos fényei. Elképzeli, amint a családok körbeállják a karácsonyi csodát, eléneklik az ünnepi dalokat és a kicsinyek azonnal keresgélni kezdik az ajándékaikat. Lehunyja szemét és elképzeli, hogy boldog nagymamaként üldögél a karácsonyfa melletti kényelmes, süppedős füles fotelben, onnan figyeli az ajándékaikat bontogató unokáit, miközben menye süteménnyel kínálja. Alzheimer kór! Igen, az van neki, az a legközelebbi családtagja! Nem számít, nem érdekes. Csak a fontos, hogy jól érzi magát, és hamarosan megérinti a pihentető álom, feledtetve vele a múlt és jelen  búját, baját, keserveit.

Az üres hetes busz harmadszor is megáll a megállóban, de ismét nem mozdul Viola. Kiszáll a sofőr, gyengéden megrázza az asszony vállát:

Hölgyem, hová akar utazni? Megfázik ebben a hidegben!

Viola azonban nem reagál, csak félrebillen a feje, s öléből a földre csúszik a karácsonyi ételekkel teli szatyor. Akkor veszi észre a sofőr az ünnepi ruhába öltözött idős hölgy lábán a papucsot.  Visszaszalad a sofőrfülkébe, reszkető kézzel előkotorja a mobilját és hívja  a mentőket. Mire végez, addigra Viola lába mellől eltűnik a szatyor. Egy hajléktalan szalad vele a park közepe felé. Mindegy, mi van benne, neki csak hasznára válhat.

 

 

A kép forrása

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Ruder - Jana
#3. 2017. december 16. 09:09
Szépen megírt szomorú történet.
Kovács L. István
#2. 2017. december 16. 05:01
Nagyon nem kívánatos családtag Alzheimer "úr". Szomorú vége lett a kis novellának.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Így szabadulj meg a tokától!