Macbeth bemutató a Magyar Állami Operaházban

Giuseppe Verdi: Macbeth Opera négy felvonásban, két részben Bemutató: Magyar Állami Operaház, 2011. március 22.

 

 

 

Közreműködik                           PR-Evolution Dance Company

 

 

 

MACBETH: ÚJ SZÍNREVITELBEN, NEMZETKÖZI SZTÁROKKAL A FŐSZEREPBEN

 

 

A Magyar Állami Operaház idei bemutatóinak sorában Verdi: Macbeth című operája képviseli a bel canto hagyományokat. A főszerepekben nemzetközi színpadokon is elismert művészeket üdvözölhet a budapesti közönség. A címszerepben Alexandru Agache, a Lady szerepében Lukács Gyöngyi lép színpadra.

Lukács Göngyit az egyik leghitelesebb Verdi-énekesnőként tartja számon az operavilág. Lady Macbeth szerepét, a legnagyobb kihívást jelentő Verdi-figurát a londoni Covent Garden színpadán énekelhette először. Ezt követően az Edinburgh-i Fesztiválon, majd Münchenben, Bécsben, Szöulban, San Franciscóban, Tokióban és Santiagóban is színre lépett a szerepben.

Alexandru Agache a bariton hangfaj szinte összes főszerepét énekelte a világ legnagyobb operaszínpadain.1988-ban mutatkozott be a Covent Garden-ben, ettől kezdve a színház állandó vendége. Fellépett többek közt a milánói Scalában, a firenzei Teatro Comunale-ban, a velencei La Fenice-ben, a veronai Arénában, a bécsi Staatsoper-ben, a párizsi Bastille Operában, a berlini Deutsche Oper-ben és a müncheni Bayerische Staatsoper-ben. A New York-i Metropolitan-ben 1999-ben mutatkozott be, azóta ott is visszatérő vendég.

Banquo megformálójaként az Operaház egyik vezető énekesét, Fried Pétert láthatják. Nemzetközileg elismert opera-, oratórium- és hangversenyénekes. A legnagyobb fesztiválok és a leghíresebb operaszínpadok vendége; sikerrel szerepelt Európa számos országában, Amerikában, Kanadában és a Távol-Keleten. Fried Péter basszus operaszerepek mellett gyakran énekel kortárs műveket is.

A produkciót Szinetár Miklós rendezi. Vezényel: Győriványi Ráth György.

 

 

Szinetár Miklós gondolatai A végzet drámája című interjúból.

A teljes beszélgetés a produkció műsorfüzetében olvasható, a szerző: Fazekas Gergely.

 

 

A darabbal való foglalkozás során egyértelművé vált számomra, hogy olyan alapkérdések rejlenek a vérgőzös dráma mélyén, amelyeket érdemes ma a színpadon a felszínre hozni. Olyan kérdések, amelyek a 20. század folyamán mindvégig aktuálisak voltak, s ma is azok. Hogy milyen mértékben határozza meg az életünket az adott helyzet, amelybe beleszületünk, hogy mennyire kiszámíthatatlan irányokba sodorhatnak bennünket a körülöttünk és velünk zajló események.

Számomra a darab arról - vagy inkább: arról is - szól, hogy az ember a politikában, a hatalomban, a magánéletében is végtelenül kiszolgáltatott. Részben persze azt csináljuk, amit akarunk - legalábbis úgy hisszük -, de legalább ilyen mértékben azt tesszük, amit diktálnak nekünk.

Rendezésem arról szól, hogy a főszereplő nem más, mint a végzet. Hogy senki sem maga alakítja a saját sorsát, hogy nemcsak rajtunk múlik, milyenek vagyunk, milyenné válunk. Földhöz ragadtan azt mondhatjuk, hogy a körülmények határoznak meg minket, ha felülemelkedünk ezen, azt mondhatjuk, hogy a rajtunk kívül álló felsőbb erők.

Verdi operája két dologban különbözik Shakespeare drámájától, amelyet egyébként hűen követ a szövegkönyv. Egyrészt Verdinél sokkal jelentősebb szerepet játszanak a boszorkányok - vagy démonok -, s ez az én koncepciómat is alapvetően határozta meg. Másrészt pedig - ahogy említettem -, a zene szépsége, a dallamok magával ragadó jellege a főhősök mellé állítanak bennünket, függetlenül attól, hogy milyen bűnökkel terhesek.

Azt szokták mondani, hogy a Macbeth azért tartozik Verdi népszerűtlenebb darabjai közé, mert nincs benne szerelem. Ez badarság. Van benne: Lady és Macbeth között ez egy életre szóló, nagy, szerelmi, erotikus kapcsolat. Erőteljes a közöttük vibráló szexuális vonzerő. ... A darab az emberi kapcsolatokról is szól, és nemcsak a szerelemről, hanem arról is, hogy meddig tart a barátság (Banquoé és Macbethé), hogy ki kivel van együtt, ki, mikor és hogyan áll át a másik oldalra, s válik szövetségesből ellenséggé. Ami a mai operajátszás „nagy banalitásait" illeti, tudatosan kerülöm el azt a világdivatot, hogy modern ruhákkal, géppisztolyokkal, aktuális politikai áthallásokkal terheljem meg a művet.

Nagyon fontos számomra, hogy ne legyen az előadásban semmi öncélú, hogy logikusan épüljön fel, értelmes legyen, s főként, hogy aki megnézi az előadást, azt megérintse, megszólítsa Verdi Macbethje.

Győriványi Ráth György gondolatai

a „Nagyon sokat köszönhetek a Macbethnek" című interjúból.

A teljes beszélgetés a darab műsorfüzetében olvasható.

 

 

Azt gondolom, hogy Verdi számára Shakespeare kínálta a legideálisabb alapanyagot. Három nagy Shakespeare-operája van, a Macbeth, az Otello és a Lear király, amit nem írt meg, de mindig szeretett volna. És persze az életmű végén ott a Falstaff, amelynek a zsenialitása egészen más jellegű, mint a Macbethé vagy az Otellóé. Verdi a Macbethben valami olyasmire talált rá, amivel igazándiból csak évtizedekkel később az Otellóban foglalkozik újra. Valódi zenedrámáról van ugyanis szó mindkét mű esetében, még akkor is, ha a Macbethben számos olyan konvenció jelen van még, amely a 19. század első felének komoly operáira jellemző, például az áriák cavatina-cabaletta jellegű felépítése, a finálék és hasonlók. De a mű szinte törés nélküli folyamatossággal halad előre, rendkívül drámaian építkezik az elejétől a végéig, s ez egészen kivételesnek számított akkoriban. Verdi érezte, hogy ezt a történetet nem komponálhatja meg pusztán a korabeli hagyományok mentén. Nagyon érdekes, hogy a kottában Macbethnek szinte minden szava fölé külön ki van írva szavakkal, hogy az adott dallamot milyen kifejezéssel kell énekelni. Verdi számára nem volt elegendő a nagy bel canto hagyomány, amelyben az énekesek instrukciók nélkül is tudták, hogy mit hogyan énekeljenek. Számára itt a drámai kifejezés volt az elsődleges.

A bemutatót még az Operaház előző vezetése tűzte ki, s amikor egyeztettünk a szereposztásról, én javasoltam, hogy Lukács Gyöngyi alakítsa a Ladyt és Alexandru Agache a címszerepet. Mindketten világklasszisnak számítanak a szerepükben, ők ketten ráadásul nem csak a színpadon társai egymásnak, és ez különleges erőt ad a produkciójuknak. És nemcsak zeneileg képesek tökéletesen megvalósítani a szólamukat, hanem a darab dramaturgiai szerkezetét és emberi tartalmát is tökéletesen értik. Fontosnak tartom megemlíteni a Macduff szerepében fellépő fiatal énekest, a koszovói albán Rame Lahajt, aki kivételesen tehetséges, sokat fogunk még róla hallani. Magyarországon valamiért zsigeri ellenérzés támad minden iránt, ami külföldi, pedig azt gondolom, hogy nagyon fontos az Operaház számára, hogy az Agachéhoz hasonló nemzetközi sztárokat - ha már úgy alakult, hogy itt élnek közöttük - bevonjuk a mindennapi munkába. De természetesen a társulat is remek énekesekből áll, a Banquót alakító Fried Péter például tökéletes partnere a királyi házaspárnak.

 

 

 

 

Először Magyarországon: Rame Lahaj

 

 

 

Az albán tenor Koszovóban született, 1983-ban. Tanulmányait a Tiranai Művészeti Akadémián végezte. Az elmúlt években számtalan koncertet adott Európa-szerte, illetve az Egyesült Államokban. Több énekversenyen ért el jelentős eredményt, legutóbb 2010-ben a Riccardo Zandonai verseny második helyezettje lett. Ezután debütált Németországban az Eutin Fesztiválon a Traviata Alfredo Germont szerepében. Eddigi pályafutása során olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Gustav Kuhn, Vito Maria Brunetti, Saimir Pirgu, vagy Carmen Gonzales. A Magyar Állami Operaházban május 22-én, Macduff szerepében debütál.

 

 

Bővebb információ: Magyar Állami Operaház


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek