Liszt -Juhász Anikó: Külvárosom - egy Liszt Ferenc halála utáni korban

ez a kukázókat is szponzoráló városi birodalom... (vers). Lásd még - korábbi vers: Juhász Anikó: Villa Wahnfried

 

 

 

 

Reggel volt, s hagytam, hogy

a cipőm összes pórusát átjárja

az álomból ébredő város lehelete.

 

 

Az utcán egy guberáló már derékig

megfürdött a ködben, s egy lámpazsinórt

szorongatva azon tűnődött, hogy

zsinórja már van, s ily gazdagságra

alapozva tán lámpát is ad neki

egyszer ez a kukázókat is

szponzoráló városi birodalom.

 

 

A rakparton egy horgász

üldögélt, csaliját már rég

kidobta a világnak, s most arra

várt, hogy a vízből kiemelkedjen

a számára elrendelt, horgára

harapó hal, és ő megkérdezhesse

magától azt is, eljött-e végre

az ideje annak, hogy az üres

zsírpapírra néhány jól átsült

pikkely alatti húst is rátegyen. 

 

 

Egy mellékutcában, mely már

évtizedek óta ott bujkált a város

színházának közelében, a

közeli étteremből három éve

hulladéklistára tett muzsikus

cigány igyekezett óvni a portól a

hangszert, amelyen egykor

oly szívesen játszott mindent,

igen, mindent, amit a vendég

a hús után magába tölteni és

aztán rövid ütemekre tagolva

a szívtájék alatt megemészteni,

jól mondtam, megemészteni kívánt.

 

 

Ah, a magyarok nagy zenésze,

köpte oda elfutóban valaki,

miközben CD-jén bömböltette

DJ Valakit, s a liszt meg Liszt Ferenc

közötti különbségtevés zátonyos

útvesztőit e percig minden bizonnyal

gondosan elkerülte. A hegedűs

meg csak dörzsölt, dörzsölte a

hegedűjét azzal a maroknyi

ronggyal, amit előző nap mentett

ki a villamos vágányai közül,

s miközben dörzsölt, porszemként

szitáló álma is egyre lejjebb, egy

koszlott ablak lécfogai közé került.

 

 

S indulni látszott a közmunkások

menete is; lassan ringó csípők felett

a szemek aranytálkái, a darócruhák

tömegében néhány virágra éhes

szem. Ásó, gereblye kezükben,

hadra fogott fegyverek és

vágyak, füvek kuszaságát

megtisztítani akaró

városi gondolatok.

 

 

A Dóm előtt egy kanyar, majd egy

mellékutca tévelygő árnyait

megkerülve végre maga a tér,

az aznapi létezés induló terepe.

Mindenütt eldobott műanyag palackok,

csikkek félig égett terepzubbonya,

a tegnapi színházi bemutató kislányos

főpróba szemérmét eldobó érett női figurák:

színésznők sokat látott parókája és

egy-egy akarva elhagyott, ledobott

rúzsfolt a papír zsebkendő végeken.

 

 

Ez itt Szeged. Szeged megviselten is

mindig újraéledő városi élete és akarása,

a hajnal-polgárok igyekvő, áradó,

sodródó menete. A lábuk alatt kő,

beton, a természethez visszaosonó

macskakő, igen, a macskakövek

öreg, fiatal, egeres világa, a

macskakövek nesztelensége és

aztán réseikben a bodza, igen, egy

elárvult városlátogató, a kicsit

talán még beteg, de itt, ... még itt is

megkapaszkodni akaró, az éjszaka

sötétjét ismerő, ernyője alatt felnövő,

feketénél is feketébb bodza.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Juhász Anikó
#5. 2011. július 22. 21:00
Kedves Zsuzsa!

Most olvastam az üzenetét. Köszönöm a figyelmét. Városkép - korrajz, Szeged - Liszt, emberek, embertípusok, akik Liszt Ferenc számára is fontosak voltak (a cigányzenész, a közönség, a jövő nemzedéke, a színpadra lépők és az ő világuk...), a pusztulás és azután a megújuló élet, nos, ebben a versben valami ilyesmit, ilyen kavargó érzéseket és képeket szerettem volna megjeleníteni.
Üdv.
előzmény: Döme Zsuzsa hozzászólása, 2011. július 19. 20:48
Döme Zsuzsa
#4. 2011. július 19. 20:48
Filmszerűen pergő képek sora vetíti elénk a látványt, ami lehangoló, de Szeged lüktetése, méltósága mégis benne van a versben.
Juhász Anikó
#3. 2011. július 19. 10:54
Kedves Kató!

Valóban Szeged legjellegzetesebb helyszíneit és a hajnali órákhoz kifejezetten kötődő figuráit próbáltam felidézni képzeletben és a sorjázó képekben.
A "külváros" szónak a versben ugyanakkor szimbolikus értelme is van. Azokra a városlakókra vonatkozik elsősorban, akik a legkiszolgáltatottabbak és nem a legfényesebb alakjai egy növekvő, igyekvő városnak. Vagy azért, mert lecsúsztak, marginalizálódtak, vagy azért, mert eleve a "külvárosi helyzetbe és létbe" születtek bele, vagy azért, mert bár minden lehetőségük megvan a kiteljesedéshez, "kulturálisan külvárosiak", noha nagyvárosinak és belvárosinak kívánnak mutatkozni. Ebben az utóbbi esetben a szót kifejezetten pejoratív értelemben használom.
A "külváros" szóban benne van "a dolgok fonákja" értelem is, ami a csillogás után, mellett mint elhagyhatatlan szerves elem megmarad vagy feltűnik. Mint ahogy benne van a "dolgok fonákja" a kultúrához, a letűnt történelmi korokhoz, az értékekhez, így például Liszt Ferenc zenéjéhez, az általa képviselt törekvésekhez és értékekhez való viszonyulás sokféleségében is.
Az utókor továbblépés, ugyanakkor ragaszkodás mindahhoz, ami -- most már nyugodtan bővíthetem a szimbólumot -- a múltban szép volt, ami még látható (Dóm), a színpadon, így a város színpadán újra átélhető, ami a zenében, így Liszt Ferenc zenéjében velünk együtt élő vagy olykor méltatlanul elfeledett, peremvidékre szorított városlakó.
Kár, hogy ez az írás most ennyire belecsúszott az időben korábban keletkezett művek közé, mert így alig akadtam rá még én is, pedig kerestem.
Üdv.
előzmény: Juhász Kató hozzászólása, 2011. július 17. 14:15
Juhász Kató
#2. 2011. július 17. 14:15
Kedves Anikó!
Nem rég jártam Szegeden, jó volt olvasni erről
a szeretni való városról.
A kora reggeli órák hangulatát hűen tükrözi
versed.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek