Liszt -- Villa Wahnfried

Liszt Ferenc és a nők -- a Trionfo della Morte fényében és árnyékában

 

 

 

 

 

A napon, melyen halotti kendődet
vitte négy kísérőd,
s melléd feküdhetett a holtak
mindent elsimító deszkalécén
az eltiltott kedves,
Caroline Saint-Cricq,
az erdő maga is keringőzni
kezdett, és egy világot
megforgató halotti tánc
siklott már úgy, ahogy
siklani képes
az életből kilépő,
ütemre lépkedő, hullámzó
menet, a Langaus.


S jöttek a nők, s érkeztek velük
az illatok, a neszek
s a Dunán is felcsapó
hullámhegyek...,
s bár Lamennais, Hugo,
olvasni, más irányba vitt,
Te a nőt
a hullámzó zenéből
bontottad ki,
s dúdoltad,
én ezután minden
Caroline Saint-Cricq-kel
a mennyekben leszek.


S ha ott volt a sok barát,
s melletted kottát kottára
halmozva hajolt
hangszerére
Chopin és Hector Berlioz,
Te érezted,
Marie d'Agoult-ban is
valami kettősség
munkál, a múlt hangja
táncol, és a jövőben
kerengő, szédelgő
grande fantaisie kínoz.


S gondoltad:
a Boden-tónál
nekem a hazám a visszavágyott...,
a gyermeki Caroline Saint-Cricq,


s ha én Marie d'Agoult-ban
most mégis egy
új, egy vonzó világot
látok, tudom azt is,
hogy minden nagy árvíz
és minden rondó
hazámnak partjaihoz,
zenében adni, zenében tenni,
visszairányít és
visszavisz.


S ha George Sandban fel is
tűnik az El Contrabandista,
bennem meg zenében,
szóban is
kiteljesedhetne az, kit
a világ oly szóval tisztel,
hogy Franz Liszt...,
pergő, aranyló gyűrűmet
én mégis, ó, mégis
Valentine Cessiat-nak
adnám,
és túllépnék,
túljutnék
szép Lola Montez
ringó, igéző hatalmán.


S lennék én minnesänger,
s követném Carolyne-t,
a bölcs hercegnőt, kiben a
nevek varázsa
a kört befutja, 
ahogy a halál is lezárja
az élettel induló talányt,
s talán mondhatnám:
olykor magam is szegre
akasztottam hűséges társamat,
a művésszel mindig együtt
járó, őt ölelgető
szent magányt.


S tudnám - ahogy egy halott
tudja -, hogyan jöhet össze
egyetlen szóban a Wahnfried,

 

hogyan lehet az őrületben
béke, a békében: őrület -
ha tőlem messze táncol
mindaz, mit számomra
összetáncolhat

a nő...

 

meg nőként az a másik, 
az a zaklatott hangú
anya-rapszódia...,

 

ki engem még akkor is
fel- s mozgásba lendít,
és akkor is 
édes vándor fiának tekint,
amikor már
csendes, legcsendesebb
társammá lett
a tőlem eltiltott kedves,
Caroline de Saint-Cricq.


2011.      Juhász Anikó       


 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Answer
#6. 2011. december 14. 16:36
Komoly munka!
Gratulálok!
Szeretettelo. answer

Ui. Kár, hogy nem pályáztál vele...
Juhász Kató
#5. 2011. december 14. 08:48
Igen, Liszt Ferenc körül azért ott voltak a
nők.
Nagyszerű vers, gratulálok!
Juhász Anikó
#4. 2011. május 19. 23:40
Köszönöm.
Tara Scott
#3. 2011. május 16. 20:32
Kolosszális! Gratulálok!
katuska
#2. 2011. május 15. 16:48
Remek! Gratulálok!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek