Létem a lénye

(Szabadvers amatőr tollból)

 

Szeretem ragyogó szemének csalhatatlan életét,
Amely, ha rám tekint, benne gyúlik láng: Őriz,
Az igazság mélye sárgán ragyogjék, akkor
Talán az éjjeli Hold ezüst fényébe kíván.
Táplál ajaka, naiv mosolyának íve vár,
Fellelni hajnalig kíván viszonzást.
Háta kecses vonalát őrzöm,
Lágy hangja fülemben zenél.
Remélsz.
Ennek él,
Mozdul, s ujja mellkasomon hever.
Alszik,
Te álmodj!
Félelem tüskéje égeti torkát.
Álma, öröme, vágya értem kiált,
Szívének dallama angyalszárnyon rezonál.
Megigéz: Ajaka puhasága enyéimen nyugszik,
Halálos csókot kíván: Állj meg idő, szállj tovább,
ezüst harmatos léted gyúljon lángra, tűz ne oltsa, égj!

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
ChiliPapaya
#3. 2013. április 12. 15:12
Szerintem úgy lehet igazán alkotni, hogyha azt a személyes átélés következtében tudjuk papírra vetni. Babits szubjektív lírájában próbál önnön személyiségének rabságából kitörni, és közelít az objektív líra felé. Én úgy gondolom, hogy az, ha már véleményt fejtünk ki egy jelenségről, az már szubjektív, tehát az én elméletem szerint képtelenség maximálos objektivitással alkotni :) Ráadásul, ha azt szeretnénk, hogy írásunk eljusson a szívekig, akkor mindenképpen olyan érzelmeket kell közvetítenünk, amelyek ismerősen csenghetnek mások szívében.
Köszönöm kommentedet, örülök, hogy elnyerte tetszésedet!
előzmény: Csilla hozzászólása, 2013. április 12. 14:56
Csilla
#2. 2013. április 12. 14:56
Szép, álomszerű víziók, érzéki mámor.....
Verseid képei a valóság szubjektív átéléséből fakadnak (úgy gondolom).
Tetszik, gratulálok :)
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek