Legyél te a névadónk! - Pályázat

Döntsd el Te, mi legyen a Tollal.hu irodalmi rádióadásának címe!

 

 

Egyszerű és rövid névadó pályázatot hirdet a Tollal.hu. Mint mindannyian jól tudjátok, egy hónapja már a Muzsikus rádióban is jelen vagyunk. Egyelőre még csak Székács Laci volt a vendégünk, de a tervek szerint a külsős meghívottak mellett szerzőtársainkat és műveiket is folyamatosan bemutatjuk. A mostani mini-pályázattal az a célunk, hogy nevet adjunk a babának, azaz valami igazán frappáns címe legyen a műsornak.

Feltételek: a címben nem kell benne lennie a „Tollal" szónak, hiszen mi úgy is utána mondjuk, hogy a Tollal.hu irodalmi műsora. A pályázaton csak regisztrált felhasználók vehetnek részt.  A pályaműveket az oldal hozzászólásaiba lehet megjelentetni. Egy pályázó maximum három címmel indulhat, ha ettől eltérés van, a később érkezetteket töröljük.

A nyertes címet a szerkesztőség választja ki.

A névadó nyereménye egy könyvcsomag 10000 forint értékben, illetve egy előre egyeztetett időpontban a Tollal.hu irodalmi műsorának vendége lehet 2011-ben a Muzsikus rádióban.

Beküldési határidő: 2011. február 1. 
A nyertes kilétét: 2011. február 8-án tesszük közzé. 

 

 

 

A névadó pályázat nyertese (annak, aki nem hallotta a Muzsikus rádióban a bejelentkezést) a Diktafon elnevezés lett, melyet Dávid Attila küldött be. Köszönjük a tippeket, ötleteket és remélem hamarosan ismét megmozgathatjuk fantáziátokat.

Kérem a nyertest írja meg adatait, elérhetőségeit a szerkesztoseg@tollal.hu mail címre.

Gratulálunk a nyertesnek és köszönjük mindekinek a részvételt.

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
vitorla
#175. 2011. február 9. 14:15
Kedves szerkesztőség! :))
Úgy emlékszem, mint domain ! :) Lehet hogy semmi köze egymáshoz ennek a dolognak? :) No mindegy , ez van ! :(
szerkesztőség
#174. 2011. február 9. 13:28
Kedves vitorla! Pontosan mi is foglalt?
Igyekeztünk olyan nevet választani aminek köze van a hangokhoz, rádiózáshoz, irodalomhoz, de a jóízű beszélgetésekhez is, könnyen kiejthető és közérthető. A szerkesztőknek erre a névre esett a választásuk.
előzmény: vitorla hozzászólása, 2011. február 9. 10:34
vitorla
#173. 2011. február 9. 10:34
Googliban rákerestem, és ott azt találtam, hogy foglalt! :
A véleményeddel nem vagy egyedüli ! :) :(
antill
#172. 2011. február 9. 09:14
Én is gratulálok a nyertesnek, bár az én fantáziám sem mozgatja meg a diktafon. Annyi, de annyi jó és találó cím érkezett, nekem ez annyira semmitmondó. Egy gép jut róla eszembe, nem pedig az írás. Ám, ez csupán az én véleményem.
szerkesztőség
#171. 2011. február 9. 09:09
Elizának igaz van, a diktafon egy tárgy elnevezése.
előzmény: vitorla hozzászólása, 2011. február 9. 06:23
Eliza Beth
#170. 2011. február 9. 07:03
A diktafon nem márkanév. Ha az lenne, akkor lenne "foglalt". Így épp olyan, mint az asztal, kenyér... stb...

Gratulálok a "nyertesnek"! :-)
előzmény: vitorla hozzászólása, 2011. február 9. 06:23
vitorla
#169. 2011. február 9. 06:23
Ez az elnevezés, már létező dolgot takar, tehát foglalt, de akkor engedélyt kell kérni a használatához !? :) Bocsánat, én, nem akadékoskodni akarok, ezzel a megjegyzésemmel, de talán meggondolandó!
szerkesztőség
#168. 2011. február 8. 21:44
Javítva.
előzmény: vitorla hozzászólása, 2011. február 8. 21:24
vitorla
#167. 2011. február 8. 21:25
Egyébként gratulálok! :)
vitorla
#166. 2011. február 8. 21:24
Diktafont? vagy Diktafon ? :) Egyébként tetszetős, de nekem nem mozgatja meg a fantáziám!:)) Esetleg ebben a formában igen! = Dikta-fon(t)
szerkesztőség
#165. 2011. február 8. 21:17
A névadó pályázat nyertese (annak, aki nem hallotta a Muzsikus rádióban a bejelentkezést) a Diktafon elnevezés lett, melyet Dávid Attila küldött be. Köszönjük a tippeket, ötleteket és remélem hamarosan ismét megmozgathatjuk fantáziátokat.
rami
#164. 2011. február 8. 20:25
Na most már nagyon kíváncsi vagyok :D:D
Rakjátok kiiiiiii :-)
Eliza Beth
#163. 2011. február 8. 18:00
No, most meg ezt láttam meg:
17.30-18.30 Tollal (Szabados Melinda és Márkus Deák László) irodalom "tollbamondva"
László????
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. február 8. 17:58
Eliza Beth
#162. 2011. február 8. 17:58
No, ma úgy adódott, hogy korábban keltem... eszembe jutott, irány a rádió oldala... Kicsit fura, hogy az online hallgatóban más szól, mint ahol a különböző lejátszókat ajánlják. Elsőre azt találtam meg, én vaksi! , és csak szól a zene, szól, semmi Melinda, semmi Márkus... Most együtt hallgatom a Média Playert és az online rádiót, és NEM UGYANAZ SZÓL BENNE! Így várhattam volna a műsort! Ez direkt van így, vagy nem?
előzmény: szerkesztőség hozzászólása, 2011. február 7. 20:46
szerkesztőség
#161. 2011. február 7. 20:46
Persze, ha hazaértem a rádióból akkor az oldalra is.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. február 7. 20:20
Eliza Beth
#160. 2011. február 7. 20:20
Remélem, azért kiírjátok valahova :-)))
Én ugyanis az igazak álmát fogom aludni este nyolcig....
előzmény: szerkesztőség hozzászólása, 2011. február 7. 20:17
szerkesztőség
#159. 2011. február 7. 20:17
Sziasztok!

A Névadó pályázat nyertes tippjét holnap a Tollal rádióadásában hallhatjátok először. Hallgassátok a rádióadást hiszen Horgas Eszter lesz vendégünk.
Kedden, fél 6-tól a wwww.muzsikusradio.hu oldalon.
szerkesztőség
#158. 2011. február 1. 15:47
Hahahahaha. :-)
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. február 1. 15:27
Eliza Beth
#157. 2011. február 1. 15:27
Elég hülye tipp! :-)))))))))))))))))))))))
Egyáltalán nektek szabad pályázni? :-)))))))))))))))))))))))
előzmény: szerkesztőség hozzászólása, 2011. február 1. 08:38
szerkesztőség
#156. 2011. február 1. 08:38
LEZÁRVA!!!!
Dávid Attila
#155. 2011. január 31. 23:02
Még néhány javaslat:

- Líra
- Könyvespolc
- A sorok közt
- Írásbeli
- Zeneszöveg
- Írnivaló
- Szövegkörnyezet
- Íródeák
szerkesztőség
#154. 2011. január 31. 23:01
El lett törölve, de vészesen közeleg a határidő lejárta.
előzmény: Sospirosa hozzászólása, 2011. január 28. 22:48
rami
#153. 2011. január 31. 21:28
Sziasztok!
Tudom hogy nem sok köze van hozzá de mondjuk ÁLOMJÁRÓ-hogy ne csak "tollasak" legyenek...
SZÁRNYALÓ KÉPZELET!?
Dávid Attila
#152. 2011. január 31. 20:47
Az én javaslataim:

- Íróklub
- Felolvasó
- Irodalomóra
- Írd és mondd!
- Olvasóterem
- Írástudó
- Betűvető
- Hangjegyzet
- Diktafon
- Írott szó
- Írott malaszt
- Íróiskola
- Írósuli
- Tintatartó
- Hangoskönyv
- Olvasó
- Rádiós toll
- Telex
- Széljegyzet
- Olvasópróba
- Golyóstoll
- Töltőtoll
- Jegyzettömb
- Leírt szavak
- Kimondva - leírva
- Szóról szóra
- Betűről betűre
- Távíró
vitorla
#151. 2011. január 31. 20:29
Rímsziporka ! :)
Tollasodjunk ! :)
Rímszilánkok ! :)
Valamelyik nyerő gondolhatjátok :)
pipe
#150. 2011. január 31. 19:49
Szavak szárnyán......
pukkancs17
#149. 2011. január 31. 12:43
Legyél a névadónk pályázat! javaslat:

"sorvezető"
ironn
#148. 2011. január 30. 18:58
3. típusú tollászkodások

(az előbb elírtam)XD
ironn
#147. 2011. január 30. 18:56
3. típusú tollászkozások
ironn
#146. 2011. január 30. 18:54
Teletoll
R=T * O * L négyzet
Tollvilági Gondolatok
ironn
#145. 2011. január 30. 18:37
Rímantika
ironn
#144. 2011. január 30. 18:23
Tintafon
ironn
#143. 2011. január 30. 18:20
Rímes Tojás
Í-Rock
ironn
#142. 2011. január 30. 18:14
Golyósceruza
Betüpörkölt
Rímkifőzde
Végtelen Határok

Időzített Monda
ironn
#141. 2011. január 30. 17:59
Toll-Ász
ironn
#140. 2011. január 30. 17:58
Tollászkodó
Rím-Rom
Rímadó
Tintatenger
Eliza Beth
#139. 2011. január 30. 17:44
Azért, mert már nem aktuális... vagyis nincs háromban maximalizálva a tipplehetőség. Úgyhogy csak bátran! :-)
előzmény: ironn hozzászólása, 2011. január 30. 17:41
ironn
#138. 2011. január 30. 17:41
Most azért van áthúzva a pírősbetűs szöveg, mert hármat lehet írni, vagy mert változtattatok rajta és tökmindegy?
Eliza Beth
#137. 2011. január 30. 14:43
Merengő
ironn
#136. 2011. január 30. 12:33
Hali!

Az ötletek:

Tintaktika
Rímálom
Tollbamonda
Tintahallás
Álomhullám
Rímhír
Varázsceruza
Lélekhang
Betüfestmény
pukkancs17
#135. 2011. január 29. 15:59
Legyen a névadónk - pályázat. Javaslat a műsor nevére:

"Suttogó tinta" /
"Kék tinta"
pukkancs17
#134. 2011. január 29. 15:48
Legyen a névadónk pályázat:
Javaslat a műsor címére:

"hiperbola", illetve
"Vízió"
antill
#133. 2011. január 29. 12:31
A szavak ereje
Szóról szóra
Írói percek
Sankomat
#132. 2011. január 29. 10:21
Nem tudom írta e már valaki , ha írta akkor elnézést kérek tőle !
Egy új név-ötlet : Fülbevaló
Üdv mindenkinek : Sanko
Sospirosa
#131. 2011. január 28. 23:07
Irodalmi társalgó-Tollal.hu

Miért a végére? "Önök most A Tollal.hu - Irodalmi társalgó c. rádiós műsorát hallhatják"

(vegyítve a kortárs és klasszikus irodalomból, minden korosztálynak)
Sospirosa
#130. 2011. január 28. 23:02
Irodalom, nem csak művészlelkeknek - tolla.hu

"Középút" az írás az olvasás között a Tollal.hu rádiós műsora
Sospirosa
#129. 2011. január 28. 22:55
Tisztelt Szerkesztő!

Nincs limit alatt mit kell érteni? Több, mint hármat is be lehet küldeni?


Üdv:S.
előzmény: szerkesztőség hozzászólása, 2011. január 6. 19:51
Sospirosa
#128. 2011. január 28. 22:50
Kedves Antill!

Úgy tudom, ha jól olvastam, nem kell szerepelnie a toll- szónak, mert a tollal.hu-ba már benne lesz. Ha én tévedek, bocsánat és kérlek szólj.

Üdv:S.
előzmény: antill hozzászólása, 2011. január 26. 13:30
Sospirosa
#127. 2011. január 28. 22:48
Elnyomtam a billentyűzetet, elnézést.

Láttam valahol, egy szerekeszetői bejegyzést. Most akkor a 3 ötlet, mint beküldési maximum el lett törölve? Többet is lehet ötletelni, küldeni?
előzmény: Sospirosa hozzászólása, 2011. január 28. 22:46
Sospirosa
#126. 2011. január 28. 22:46
Üdv Mindenkinek!

Beneveznék én is.

1.'Önök most AZ ÍRÁS ÉS KÖLTÉSZET HANGJÁT - a Tollal.hu irodalmi műsort hallgatják!"

(Az írás és költészet hangja =Vox Litterae et Carmenum = VLC Radió)

2."Önök az IRODALMI MENTOR c. műsort -a Tollal -hu-t hallgatják"

3.BETŰRŐL BETŰRE

Szépp estét!

Ps.:Láttam egy szerkesztpi be
bicu692
#125. 2011. január 28. 21:32
1.Szivárvány
2.Birodalom
pipe
#124. 2011. január 28. 21:00
Nem írom pennával...
pipe
#123. 2011. január 28. 20:53
Amikor a toll mesélni kezd...
borzaagi
#122. 2011. január 28. 18:57
Az én ötleteim a következők:

Literárium
Kultur buborékok
Hang és szó
Színek és szavak

de az Íróra nekem nagyon tetszik....
Balage
#121. 2011. január 28. 14:23
Gyimóthy Zsuzsanna ötlete: TOLLBEMONDÓ
pemarta
#120. 2011. január 27. 14:44
tintahal(l)
kalamáris
betűtenger
roamergirl
#119. 2011. január 27. 13:21
Névjavaslatom a következő:

Líra Új Dallamokra (rövidítve LÚD).
betticib
#118. 2011. január 26. 20:32
tippem: hangbetűs életünk
betticib
#117. 2011. január 26. 20:31
ötletem:
gyöngybetűs élet
oceanman
#116. 2011. január 26. 20:04
Ötletem:

Irodalmi lépegető
antill
#115. 2011. január 26. 16:27
Bocsi, én olvastam rosszul. Ez az átka annak, ha az ember állandóan rohan.
Csillagtündér
#114. 2011. január 26. 14:56
Sziasztok, az én ötleteim az alábbiak:

- Legyen
- Sic itur ad astra! /Így jutunk el a csillagokig/
- Végtelen
- Nekünk az élet
- Eper
- Füge
- Hangok

Vér Éva
(ez már nem tipp, hanem a nevem:D )
donjoy
#113. 2011. január 26. 13:58
"Feltételek: a címben nem kell benne lennie a „Tollal" szónak, hiszen mi úgy is utána mondjuk, hogy a Tollal.hu irodalmi műsora."
előzmény: antill hozzászólása, 2011. január 26. 13:30
antill
#112. 2011. január 26. 13:30
Nagyon sok jó ötlet született eddig, de az volt a feltétel, hogy a "Tollal" szónak szerepelnie kell a címben. Viszont, a legtöbbnél nem így van. Ez nem gond?
antill
#111. 2011. január 26. 13:27
Tollal - hanggal
pemarta
#110. 2011. január 26. 12:01
Szárnypróba
Pihe
Ír-mag
Írd és mondd!
zbea
#109. 2011. január 26. 09:17
esetleg lehetne a címe:

Műveltség felsőfokon
vagy
Művelődj velünk
Eliza Beth
#108. 2011. január 25. 23:57
Ennyi ötlet után már csak azt tanácsolnám:

"Fogd be a szád!" (nem szóltam senkire, egy is egy ötlet :-) )

Nem lesz könnyű választani hihihi....
pukkancs17
#107. 2011. január 25. 19:26
Legyen a műsor neve pl:

""r í m k i l á t ó"

vagy

" I r o n k o d ó"
donjoy
#106. 2011. január 25. 18:22
Sziasztok ! Lenne még javaslatom:
- keddi hírlap
- rege-kedd
- kedd gyöngyszeme
(igazából már írtam is, de még arra gondoltam, hogy hátha tetszenek ezek az ötletek is, bár eléggé egyhangú ez a sok kedd, csak nekem ez a mostani alapötletem, és sokféleképpen fejeztem ki a keddet :D )
pukkancs17
#105. 2011. január 24. 18:09
Javaslom, hogy legyen a műsor neve:

"Hangpárlat".
zbea
#104. 2011. január 24. 10:50
Eszembe jutott még egy:

Művész-élet
Andy
#103. 2011. január 23. 15:41
Pályázat :

Művésztollal ,
" sikeres művekből a hallgatóknak "

Andy
Andy
#102. 2011. január 23. 15:38
Sziasztok

Én is páylázom a névadók között.

" Művésztollak "

Művek művészek tollából a hallgatóknak.


További szép napot !

Andy
zbea
#101. 2011. január 23. 09:56
Remélem ezek még nem voltak:

Élj a szóval
A szavak ereje
Literatúra hangokban
Literatúra és műveltség
Kult-Irodalom
Brigitta81
#100. 2011. január 22. 21:49
1. SZÉPÍRÓI / IRODALMI MESTERKURZUS
2. KULTURINFO
3. ÍRÓAKADÉMIA
4. LITERA
5. IRODALMI JEGYZET
Orange2
#99. 2011. január 22. 17:47
Irodalmi sokadalom
Irodalmi vigadalom
Irodalmi dumaparti
"Tollal kardal"
agnes-senga
#98. 2011. január 22. 17:35
Hangsoroló

Szószóló


Tolltár
pukkancs1
#97. 2011. január 22. 14:05
Legyen a névadónk c. pályázat!
Legyen ez a címe a műsornak:
"ÖLHANG"
Egész magába foglalja belső szellemiséget, az irodalmat, a zenét, az érzékiséget, a belső mondanivalót, a saját képzelőerőt, a líraiságot, is.
antill
#96. 2011. január 20. 18:50
Tollal írva
Tollal vetve
Tollal teremtve
Answer
#95. 2011. január 19. 20:29
Irodalmi név: Szonett
cukorborso
#94. 2011. január 19. 20:06
Ötletem a címre vonatkozólag:

Tollal álmodom...
Fügemámor
#93. 2011. január 19. 08:33
Tollbetét - a világ lírakékben
:)
Fügemámor
#92. 2011. január 19. 08:18
Szerintem legyen a neve
Múzsafrigyben,
Tollbetét,
vagy
Szószabászat
kisslaki lászló
#91. 2011. január 17. 13:16
Szóval, dallal, szonettel
előzmény: szerkesztőség hozzászólása, 2011. január 11. 22:08
suma12
#90. 2011. január 16. 21:41
Még vannak ötleteim:
Szép-irodalom
Líra
Írás-jelek
Írásvédett
Írás-elemzés
Irodalom-jegyzék
Irodalmi jelen
Elbeszélés
Belső rím
Metafóra
Szókép
suma12
#89. 2011. január 16. 21:25
Javaslataim:
Íródeák
Irodalmi kávéház
Irodalmi páholy
Írástudók
Íróműhely
Tollforgató
Eliza Beth
#88. 2011. január 16. 15:55
Pösze poéta (?)
Dubar
#87. 2011. január 16. 11:25
MuzsiTus
matteszmonika
#86. 2011. január 14. 19:37
1.: Írásjel
2.: Tollbamondás
3.: Írástudó
sasagi
#85. 2011. január 14. 16:04
Javaslatok:
.Szól az iro-DALOM
Tollas percek
Irodalom, vagy amit akarunk!
Miss Lucky
#84. 2011. január 13. 13:45
Sziasztok!

1. Kalandóra - Inspirodalmi Tolltúra
2. Irodallam
3. Tolltárna
4. Múzsa muzsika
5. Literatus (latin szó - irodalomban jártas, olvasott embert jelent
freesya
#83. 2011. január 13. 10:34
1. Szófüzér
2. Pirkadat
3. Szóvilág
rami
#82. 2011. január 13. 09:05
Vagy mondjuk "Betűhajcsárok" :)
rami
#81. 2011. január 13. 09:03
Mégegy ötlet :)
"írnok vagy Írnokok" :)
thomasflower
#80. 2011. január 12. 13:06
tollpihe, Toll a füledbe, motolla
Maggoth
#79. 2011. január 12. 11:39
Beugrott még egy:

Grafomágia :)))
Maggoth
#78. 2011. január 12. 11:38
Tollbamondók

Kultúrláz

Irodalmi Inspirádió :D
Maggoth
#77. 2011. január 12. 07:29
Szellemkör :)))
Andrada
#76. 2011. január 11. 22:54
kritikai műsor címe lehetne: "bagolyköpet" =)
Sankomat
#75. 2011. január 11. 22:20
újabb ötlet : Hangzórím !
Hangtükör-tükörhang !
előzmény: Sankomat hozzászólása, 2011. január 5. 22:56
szerkesztőség
#74. 2011. január 11. 22:08
Tojci szerint az Íróra lenne a legjobb.
Kleopátra
#73. 2011. január 11. 20:07
Jók az ötletek! Egyet még én is hozzáteszek:
FÜLSZÖVEG
Andrada
#72. 2011. január 11. 18:38
"gyöngyszemle"
szerkesztőség
#71. 2011. január 11. 13:58
:-) ez jó.
előzmény: Salvartage hozzászólása, 2011. január 11. 11:17
thomasflower
#70. 2011. január 11. 13:48
Elnézést most látom, hogy valaki már írta az Írókéz-t. Pedig már azt hittem...
thomasflower
#69. 2011. január 11. 13:45
Legyen a neve: Írókéz.
slózi
#68. 2011. január 11. 12:56
Legyen a Tollal rádióműsorának adóneve:
Szóra írva
Salvartage
#67. 2011. január 11. 11:17
TOLL A FÜLEKBE
Salvartage
#66. 2011. január 11. 11:10
ÍRKA-FÜLKE
Salvartage
#65. 2011. január 11. 11:09
ÍROTT HANG
Salvartage
#64. 2011. január 11. 11:06
A HALLHATÓ IRODALOM
Salvartage
#63. 2011. január 11. 11:03
TOLLAL-FÜL(L)EL
Hüsi
#62. 2011. január 11. 10:40
Tollal-vonóval
Inszeminator
#61. 2011. január 11. 09:15
Na mégegyszer Hihihi!
Bravo Márkus!
szerkesztőség
#60. 2011. január 10. 23:03
hahaha
előzmény: markusdeak hozzászólása, 2011. január 10. 22:57
markusdeak
#59. 2011. január 10. 22:57
Irodalom Szabadosan
szerkesztőség
#58. 2011. január 10. 22:47
Jó az ötlet, de mi ettől szerényebbek vagyunk.
előzmény: dremily20 hozzászólása, 2011. január 10. 22:40
dremily20
#57. 2011. január 10. 22:40
hahó... :) javaslatom: Nyugat hangja :)
szerkesztőség
#56. 2011. január 10. 21:41
VITORLÁTÓL: Javaslatom a következő: DRAZSÉ ! :) Talán ebben a szóban minden benne van. Fiatalos és színes is, no meg semmi cicó ! :))Üdv: vitorla
bicu692
#55. 2011. január 10. 20:12
Nagyon eredeti ötletek,gratulálok mindenkinek.
1. Cirkáló
2 .Mai Penna
3. Lélek Manna
Eliza Beth
#54. 2011. január 10. 19:58
"Riposzt" ???
berti.baan
#53. 2011. január 10. 19:06
Gondolom jól értelmeztem és itt kell a műsor címére javaslatot tenni!? Nos én nagyon nagyra tartom Rejtő Jenőt, így vele összefüggésben van néhány javaslatom, ha úgy tetszik pályázatom:
1.) Kis Magyar Ponyva
2.) Új Magyar Ponyva
3.) Új Ponyva
szerkesztőség
#52. 2011. január 10. 10:03
A folyamatos érdeklődésre és az egyre bővülő regisztrált tagokra való tekintettel kitoltuk a határidőket. Így a beküldési határidő: 2011. február 1. lett, valamint a nyertes kilétét: 2011. február 8-án tesszük közzé.
rami
#51. 2011. január 7. 19:06
Hupsz... elnézést.. látom majdnem ugyan az mint a Nagy István P. -nek ...
akkor ez legyen érvénytelen! :S :)
rami
#50. 2011. január 7. 19:02
Eszembe jutott még egy :D
"Tollbamond" =)
donjoy
#49. 2011. január 6. 21:30
Sziasztok!
Nekem is lenne ötletem:
1. Príma Penna
2. Frenetikus Firka
3. Remek (Kerek) Jegyzet
4. Tömör Akta
5. Tartalmast-Tartalmaz
szerkesztőség
#48. 2011. január 6. 19:51
Még le kell valamit egyeztetni, így lehet, hogy késik egy napot.
előzmény: rami hozzászólása, 2011. január 6. 18:46
szerkesztőség
#47. 2011. január 6. 19:51
Már nincs limit.
előzmény: katuska hozzászólása, 2011. január 6. 18:32
rami
#46. 2011. január 6. 18:46
szuper:)
már alig várom :D
előzmény: szerkesztőség hozzászólása, 2011. január 6. 16:07
katuska
#45. 2011. január 6. 18:32
Van még egy dobásom, Kultúrka. Na :)?
szerkesztőség
#44. 2011. január 6. 16:07
Ha hazamentem kiteszem legújabb pályázatunkat. :-)
előzmény: Balage hozzászólása, 2011. január 6. 14:47
Balage
#43. 2011. január 6. 14:47
Most erre inkább nem mondok semmit...
Épp egy pályázat kivitelén dolgozunk, de annyit elárulhatok, hogy most nem novellákban gondolkodunk. Ja, és külső támogatók is jelentkeztek már a díjak felajánlására. További részleteket max. Melinda adhat ;o)
előzmény: rami hozzászólása, 2011. január 6. 13:50
rami
#42. 2011. január 6. 13:50
Nem lesz mostanában valami jó kis történetírós pályázat?:D
Sankomat
#41. 2011. január 5. 22:56
Egy javaslat : Hangköz !
Másik javaslat : Rím-Adó Híradó ! :)
rami
#40. 2011. január 5. 22:04
"Gondolatolvasó"-tekintve, hogy a gondolatainkat írjuk le.... :-)
Eliza Beth
#39. 2011. január 5. 21:35
"Léleksimogató"
rami
#38. 2011. január 5. 20:50
Én aktív vagyok :) ne mond ezt :P
de ezt a pályázatot izgalmasnak találom :D

kiváncsi vagyok, hogy melyik név lesz a nyerő :)

ha még valami eszembe jut majd írok :)
előzmény: Balage hozzászólása, 2011. január 5. 10:01
Nagy István Paphnutius
#37. 2011. január 5. 15:40
3 ötletem:

Tollbamondva
Tollbólmondva
Tollalmondva
Balage
#36. 2011. január 5. 10:01
Eddig 34 szó szerepel a REPERTOÁR-ban, feltéve, hogy a rövid és hosszú verziókat(IROKÉZ/ÍRÓKÉZ), illetve a ragosokat(TINTAPAC/TINTAPACÁK) egynek számoljuk.
Megszólaltak olyan tagok, akik eddig soha, vagy csak elvétve(rami, zsoltek, Kleopátra...)
Szóval tetszik ahogy állunk :D
Balage
#35. 2011. január 5. 09:55
Szerintem folytasd nyugodtan ;o)
Jók az eddigi ötletek :D
előzmény: rami hozzászólása, 2011. január 4. 18:14
Eliza Beth
#34. 2011. január 4. 22:34
4. kísérletem

Közkinccsé tétetik!
katuska
#33. 2011. január 4. 18:30
Na még egy, Irónia-a Tollal.hu hangja!
Ugyi édes?
Kleopátra
#32. 2011. január 4. 18:22
Mivel az irodalom legfőbb anyaga a szó, én a következő címeket javaslom:
1. Hangzószó
2. Szóláda
3. szószövőszék
rami
#31. 2011. január 4. 18:14
Írómánia?:D Vagy röveden irománia?- Így kicsit idegen szónak hangzik :-))
najó mostmár tényleg befejezem:) ez volt az utolsó ötlet :-) ;-)
Eliza Beth
#30. 2011. január 4. 17:55
Kakukkfészek ???
:-))
előzmény: Döme Zsuzsa hozzászólása, 2011. január 4. 17:16
rami
#29. 2011. január 4. 17:55
Tintapacákok :) aranyos :D
továbbfejlesztett változat!:D
Döme Zsuzsa
#28. 2011. január 4. 17:16
A FÉSZEK nekem tetszik. Bensőséges és kedves.
előzmény: katuska hozzászólása, 2011. január 3. 19:01
Döme Zsuzsa
#27. 2011. január 4. 17:15
Ez utóbbi szerintem nagyon jó. Többes számban talán még találóbb lenne: TINTAPACÁK. Sőt, (a humor kedvéért) továbbfejlesztem az ötletedet: TINTAPACÁKOK - a tollal.hu-n.
előzmény: rami hozzászólása, 2011. január 4. 15:42
szerkesztőség
#26. 2011. január 4. 16:09
:-)
előzmény: rami hozzászólása, 2011. január 4. 15:42
rami
#25. 2011. január 4. 15:42
Dejó, hogy kivettétek :D
Akkor még egy-két ötlet :)
Az éjjel jutott eszembe a csillagszóróról, hogy lehetne "Betűszóró"...szerintem aranyos lenne :D
De az előzőbe már írtam, hogy villámló betűk-de úgy jobban hangzik hogy "Villám betűk" vagy mondjuk "Villám kezek" --egyre jobbak :)
Vagy éppen "Tintapaca" !!!--honnan jutnak ilyenek az eszembe XD
szerkesztőség
#24. 2011. január 4. 14:37
Kivettük a pályázat szövegéből a hármas kritériumot.
katuska
#23. 2011. január 3. 19:01
Mit szóltok a Fészekhez? Milyen bájos lenne, hírek a tollas fészekből :o
Esetleg Elefántcsonttorony, ez decens és elegáns.
Vagy Ku-Fi-R(c) Rádió=Kultúra, film Rádió.
Na jó ez nem volt komoly, de még tart a jókedvem, amit két ünnep között betankoltam :))
Döme Zsuzsa
#22. 2011. január 3. 18:54
Hogy tetszene az "IROKÉZ"?
Esetleg: az "ÍRÓKÉZ"?
(Nem saját ötlet, bevallom: Szombathelyen ilyen cégnéven írószerbolt működik. Viszont lehet, hogy ránk jobban illene.)
rami
#21. 2011. január 3. 16:22
Lehetne: pl: "Tehetséges gondolatok" vagy "Villámló betűk"-ez szerintem kicsit vicces és harmadiknak mondjuk "Círka fírka"....
Remélem tetszenek :-) :-)
zsoltek
#20. 2011. január 2. 19:20
ha Tollal.hu akkor a legyen "IRKA"
Eliza Beth
#19. 2011. január 2. 18:46
MegJelenünk-kel csak az a gond, hogy a rádióban nem látszik az írásmódja :-)
előzmény: Döme Zsuzsa hozzászólása, 2011. január 2. 15:40
Döme Zsuzsa
#18. 2011. január 2. 15:40
1. Mi lenne, ha REPERTOÁR-nak keresztelnénk?
Irodalmi repertoár - a tollal.hu-n.
2. Esetleg lehetne még:
MegJelenünk (szándékosan így írva!). MegJelenünk - a tollal-hu-n.
Eliza Beth
#17. 2011. január 1. 21:39
Akkor már Rádió Alfa-Béta
előzmény: szerkesztőség hozzászólása, 2011. január 1. 21:32
szerkesztőség
#16. 2011. január 1. 21:32
Székács Lacitól: Legyen a Tollal rádióműsorának adóneve: > "Rádió Alfa", a bejelentkező szöveg pedig:
"Itt a Rádió Alfa, a Tollal bélelt adó"
szerkesztőség
#15. 2011. január 1. 21:31
A netről érkezett: Braun Anna küldte: legyen TYÚKADÓ - majd mi megtanítunk irodalmiul! :) vagy TOLLKIEZ - kulturális tabló:)
Eliza Beth
#14. 2010. december 30. 18:43
Nekem valamiért tetszik a
1. "Gyertyakoppantó" –––– bár ezzel inkább eloltják a lángot. De maga a szó olyan koppanós, mondókaszerű...
A "Szószóló" sajnos már több helyen használatos, ahogy rákerestem, tehát helyette
2. "Szavakkal egy jobb világért"
Lehetne még
3. "Besurranó gondolatok"

Nem baj, ha nem nyerek, csak olvastukra induljon be a fantázia másnál is... úgy szokott lenni :-))
előzmény: Balage hozzászólása, 2010. december 30. 16:37
katuska
#13. 2010. december 30. 17:51
Jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat, íme három: Fülbevaló, Almárium, Téka. Egyik gyönyörűbb, mint a másik. Na, de holnap meglódítom a kis szürkéimet némi pezsegős itallal és talán jövőre jobbak is születnek ezeknél :))
Balage
#12. 2010. december 30. 16:37
Nincs bocsánat!!! >o/
Na, de most már jöhetnének a név-ötletek. Hogy beinduljon a dolog, aki idén beküld max 3 névtippet, az jövőre is adhat 3 név-lehetőséget.
előzmény: szerkesztőség hozzászólása, 2010. december 30. 12:28
szerkesztőség
#11. 2010. december 30. 12:28
Bocs. :-)
előzmény: Balage hozzászólása, 2010. december 30. 09:45
Balage
#10. 2010. december 30. 09:45
Jah, pl rám :S
előzmény: szerkesztőség hozzászólása, 2010. december 29. 22:10
szerkesztőség
#9. 2010. december 29. 22:10
Természetesen a Tollal szerkesztőire gondoltam. :-)
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2010. december 29. 17:51
Eliza Beth
#8. 2010. december 29. 17:55
Majdnem adtam egy tippet, de visszariadtam, hogy máris ellövök egyet a három lehetőségemből... Kevés a három! Jaj, de kevés... :-((
Eliza Beth
#7. 2010. december 29. 17:51
Akkor sem, ha a saját oldalukat szerkesztik? :-))))
szerkesztőség
#6. 2010. december 29. 16:18
Ja, és szerkesztők nem indulhatnak. :-))))))))))))
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek