Lapok Liszt Ferenc 1846-os naplójából

1846-ban, talán amolyan újévi fogadalomként, Liszt Ferenc eldöntötte, hogy megpróbál naplót vezetni. A feladattól való idegenkedését jól tükrözi, hogy

az első sorokat, az év januárja helyett csupán tavasszal, pontosabban húsvétkor vetette papírra. A kérdés iránti érdeklődése a továbbiakban sem lesz lelkesebb, hiszen a következő bejegyzés az év december hónapjának hatodik és nyolcadik napja között, vagyis az utolsó kolozsvári fellépés és a következő, nagyenyedi hangverseny közt született.

 Családunk hagyománya szerint az elkövetkezendő írás eredetijét dédapám unokabátyja, az igen jó nevű karmester másoltatta le valamely segédjével, amikor a zenedének kölcsönadott kottáit visszakapva, megtalálta a közé keveredett, Liszt Ferenc kézjegyével ellátott vékony füzetet. A titokban világra jövő kópia után, a füzet visszakerült jogos tulajdonosához, melynek későbbi sorsa számomra ismeretlen.

 Íme a sokáig rejtve maradt sorok:

 

 ...Nagypéntek. Furcsa mód ma nem ezzel a gondolattal ébredtem. De aztán a hangulat hamar rám ragadt. A személyzet csendes, a látogatók elmaradtak. Én magam hajlok egy kevés szomorúságra, s a zongorám is mintha csendesebb hangokat adna. Gyakorolni és - amennyiben lehet - komponálni minden nap muszáj. Ez nem bír kétséggel.

 A szomorúságomról írnék inkább. Mindannyiszor szóba kerül, és valóban kikerülhetetlen az emberek szerepe a Megváltó megfeszítésében. Valamiért mégsem tudok haragudni rájuk, mint tettesekre. Oly kicsik vagyunk ebben a világban, s ha valaki nem fogja kezünk, rögtön eltévedünk. Engem most már Ő vezet, de akkor, amikor megtörtént a szörnyű tragédia, mit tudtak az emberek? Imádkoztak a Fennvalóhoz - ha ugyan -, s rosszallás nélkül elfogadták a rendelkezéseket. A leginkább a maréknyi ellenállót, a gyászolókat sajnálom, hiszen ők nem tudták azt - a tudás szó teljes értelmében, minden árnyalatával -, amit én ma igen: fel fog támadni!

 A keresztény világ legnagyobb gyásza, valóban. Egy ember halála mindig veszteség. Az erőszakos halál még súlyosabb. És az ilyen események nyomasztóan telepednek a lélekre. Lehet ezt még fokozni? Megbocsátja nekem az Úr, de azt kell mondanom, akkor esetleg elítélői, ha tudtak valamit, ám ők sem az igazságot, csak megsejtették erejét, s az ismeretlentől annyira megijedtek, a halálba küldték. Bizonytalan világ volt akkor is, természetes, hogy akik szerették azt az embert, gyászoltak. Én is szomorú vagyok, emléke miatt gyásznap a mai, mégsem tud igazi fájdalom ülni szívembe, mert tudom a megmásíthatatlan igazságot: harmadnapon feltámad!

 Egy kicsit letettem a pennát. Jézuson gondolkoztam. A legtökéletesebb ember, aki talán tiltakozott volna e megnevezés ellen, aki nem félt és nem csalt. Nem csapott be soha senkit. Bárhogy nézem, Isten, az apa mégis csak elárulta. Kiszolgáltatta, hagyta feláldozni. Ezért isten, hatalma végtelen, céljaiért semmi sem túl nagy áldozat. De Te, Jézusom, soha nem tértél le az útról. Egyetlen áldozatod önmagad vagy. 

 Ilyen eretnek gondolatok foglalkoztatnak ma. Nem tagadom meg őket, igaz, nem is hirdetem. Megosztom naplómmal.

 

 Feltámadás napja. Az éjjel későn feküdtem le, ma a szokásosnál tovább aludtam. Reggel, amint kinyílt a szemem, tekintetem a hatalmas ablakokra vetült. Az ég, bár egyetlen felhő sem látszott sehol, s a napkelet órája is elmúlt, egyenletesen szürke képet mutatott. Első gondolatom ez volt: föltámadt, vagy nem támadt föl? Persze, hogy föltámadt, tudjuk, de annyira szeretem, ha a természet is mutatja, vagy más, rejtettebb jelek sem kímélik magukat ezt az örömöt hirdetni. Mire a zongoráig sétáltam volna, a gyér szövésű felhő elvonult a még alacsonyan guruló Nap elől, s csodálatos fényével bearanyozott mindent. Feltámadott.

 

 December 7. Hónapok teltek el, amióta utoljára felütöttem e füzet lapjait. Azt hiszem, kísérlet marad az egész, nem vagyok jó naplóíró.

 A nagyszebeni fiaskó után Kolozsvárt kettős élménnyel hagytam el. Egyrészt, csodálatosan sikerült a Redoute nagytermében és a Nemzeti Színházban adott két-két koncertem, másrészt, remek emberekkel kerültem kapcsolatba, ismeretségbe. Már fogadtatásom emlékezetes marad (bár úgy érzem, e remek emberek túlméretezték az ünneplést), s a későbbi találkozások csak igazolták a szerencsés kezdetet. A kissé különc (én legalábbis annak érzem), de zseniálisan pallérozott elméjű Brassai volt egy napon a kalauzom. A legkülönösebb látogatás egy hölgynél esett. Nem tagadom, végül is a kíváncsiság vezérelt Malom Lujza kisasszony portájára, és nem kellett csalatkoznom. Magas, inkább vékony alkatú hölgy fogadott. Kíváncsi kék tekintet tapadt arcomra. Erős homlokát gazdag szőke fürtök mögé takarta, mintha bizony valami rejtegetnivalója lett volna, ám engem nem lehetett becsapni. Remek észt sejtettem, s úgy lőn. Ez a ritka madár - hol látni széles e hazában költőnőt? - hat nyelven beszél! Ami engem inkább megérint, s ezúttal is meghatott, az a zene értése. Hát panaszra nem volt ok - a kisasszony remekül zongorázik és énekel, belátom: gyönyörrel hallgattam játékát.

 Megígértem neki, és kedvem is vagyon hozzá, amikor még erre járok, megkeresem. Igen, feltétlenül megteszem, csodálatos szellemi élményt nyújtott a kisasszony remek humorérzéke. Azt hiszem, ha nem néhány perce, hanem barátsághoz illő idők óta ismerjük egymást, sokat nevettem volna. Így is került alkalom egy-két kacajra. Amíg a zongoránál ült, úgy játszott komoly arccal, hogy szája zugában mosolyt sejtettem. A zene végén, hangszeréhez szólt: „No te klavír, már féltem, hogy az események lisztes szeszélye miatt nem mutathatod értéked, de most már hangjaid kegyét fogják keresni a Redout legkülönb hallgatói". Azzal feláll, s bájosan meghajolt. A mozdulatnak, s az éppen elhangzott beszédnek különös egybecsengése folytán kacagni kezdtünk. Aztán holmi sietős dolgok okán alig egyórai tartózkodás után eltávoztunk.

 

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
frézia
#7. 2011. július 18. 09:20
Köszönöm szépen!
előzmény: vackor hozzászólása, 2011. július 17. 16:37
vackor
#6. 2011. július 17. 16:37
Kedves Frézia!
Csatlakozom az előttem szólókhoz. Ötletes, remek írás, gördülékeny, jó stílusban írsz, és ami az én szememben nagyon sokat nyom a latban, kifogástalan helyesírással írtad meg. Nagyon-nagyon tetszett!
frézia
#5. 2011. július 15. 17:02
Köszönöm szépen!
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. július 15. 16:03
Eliza Beth
#4. 2011. július 15. 16:03
Ez is ötletes. Tetszik.
frézia
#3. 2011. július 15. 15:38
Köszönöm szépen!
előzmény: Balage hozzászólása, 2011. július 15. 15:08
Balage
#2. 2011. július 15. 15:08
Jó írás.
Tetszett.
Grat.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Elkopott