Kukoricázok

.
A nap végén alkonyt keresek.
Meditálni világunkon.
Kukoricázni. Kivel, mivel, mindegy.
Csak a kérdés és válasz vitázzon.
Ehhez nem kell tengerpart, giccs fotó,
csak szakadék, képzelt vége a világnak.
Tengeri, ez egy kicsit porzik.
Jobb név a kukorica.
Szétdúlva-túrva csak felmásztam.
A halom tetején lótuszülésben
koncentrálni kell, de nem megy.
Inkább számolok, lassan:
a sakkjáték mesés kitalálója
hány búzaszemet is kapott urától.
Eltéveszthetetlen.
Majd azt is gondolatban, alattam
hány millió szem tartja azt
a fenekemet zizegve lukacsosra
klopfoló néhányat. A 365 szemet.
Már látom az alkonyt. Gócomat.
Látásom a külső világra tudattalan.
Kérdésem és egyik válasza.
Miért a gerinctelen világ?
A morzsolás szemet foszt a csutkáról.
Fészke a halom. Új kapaszkodó.
A csutkagerinc vége parázsból hamu.
Föld elem.
Az új magot világra nevelte.
Fent mindenki kukoricázik.
Ember és istenek. Megfejthetetlenek.
A világ. A vége absztrakt.
Uram, irgalmazz?
Vissza a főoldalra