Könyvkukac ajánlja-Kráter Kiadó új karácsonyi könyvei

A nap eltűnt az égről, a vizek befagytak, s a rablógyilkos számára nem termett többé semmi az elrablott földön. Nagy fázás, éhezés és pusztulás következett ebből az egész emberi világra.

 


Bálványosvár .... melyben Mike és Imola legendás szerelme az elpusztíthatatlan jövőt hirdeti.

WASS ALBERT:  Bálványosvár - illusztrálta: Dávid Júlia

(Magyar mondák sorozat 13. kötet)

 

Keménykötésű ár: 1500 Ft

Terjedelem: 24 oldal

 

A közismert mondahagyomány feldolgozása Dávid Júlia erdélyi hangulatú festményeinek tolmácsolásában. A történelmi Bálványosvár romjai Bálványosfürdőn, a Kézdivásárhely felé vezető úttól balra, a Suvadás-patak, a Várpatak és Bálványos-patak által körülvéve, festői környezetben, egy gúla alakú sziklán láthatók. Valamikor rabonbánok lakták, ezek leszármazottai voltak a híres történelmi Apor-család tagjai. A vár évszázadokon keresztül igen erősnek, bevehetetlennek bizonyult, a tatárok sem tudták elfoglalni, egész a labancok ostromáig, A legenda szerint a vár ifjú ura, Apor István egy vásárban meglátta a Mike család egyetlen, szépséges és igen gazdag lányát, Imolát, akit azonnal megszeretett. A lány is viszonozta István szerelmét, de mindkettőjük bánatára igen nagy akadályt jelentett, hogy az ifjú Apor pogány volt, ezért a frigyből egyelőre nem lehetett semmi. Végső elkeseredésében elindult a Büdös-barlang kénes, halálos üregébe, hogy véget vessen szomorú életének. Útközben találkozott egy híres jövendőmondó pappal, aki megtudván István bánatának az okát, megvigasztalta. Azt tanácsolta, hogy rabolja el a lányt, s akkor majd minden jóra fordul. István megfogadta a pap tanácsát, lesben állt vasárnap a templom mellett, s amikor Imola kijött a miséről, a nyergébe kapta és elvágtatott vele Bálványos várába.

Dávid Júlia illusztrátorról:

Dávid Júlia 1961-ben született Marosvásárhelyen. 1981-től a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, iparművészeti szakon diplomázott. Szőnyeg- és jelmeztervezőként egyaránt dolgozott, s később olyan jelmezi jellemzik, mint pl. a „Koldusopera"-hoz, vagy „Az Operaház fantomja"-hoz kreáltak.

1989-től törökországi korszaka indult:

üvegfestészettel és dekorálással foglalkozott.

1996-ban lett a marosvásárhelyi Innovációs Központ tervezője.

Az út innen Szegedig vezet.

Első kiállítása 1986-ban volt, majd Budapesten éppúgy fórumot kapott, mint Marosvásárhelyen, Isztambulban, Kovásznán, Kanadában. Szegeden is bemutatkozott már 2004 júliusában, s legutóbb 2004. október 10-étől a Somogyi Könyvtár adott méltó otthont műveinek.

2003-ban a MAOE tagjainak sorába jelölték.

Erdélyt élő múzeumként tartja számon: népi hagyományait, immanens, csak rá jellemző kultúráját, őszinteségét és sokszínűségét taksálja a legtöbbre.

Dávid Júlia bájosan közvetlen, invenciózus alkotó, aki tetten érte Erdélyben a Honfoglalás előtti korszakból eredő török motívumokat, a törökös mentalitást. Ezek faragásokban, szőttesekben, bútorokban, a szűcs- és bőrdíszművészetben egyaránt reprezentálódnak.


WASS ALBERT: A medve és a huszár
    .... mely úgy nevettet, hogy mindenki érzi a jó szándékú humor igazságosztó hatalmát.
(Magyar népmesék sorozat 10. kötet)
Illusztrálta: Borsódy Eszter

Keménykötésű ár: 1500 Ft

Terjedelem: 24 oldal

Illusztrálta: Borsódy Eszter

Borsódy Eszter grafikusművész negyedik kötete jelenik meg a sorozatban. Hiteles népművészeti elemekkel gazdagított színes képi világa hűen adja vissza a tréfás mese mondanivalóját. A mesei alaptörténetet számos variációban ismerjük, ahogy a szóbeli hagyomány megörökítette, Wass Albert tolmácsolásában mégis újszerű nyelvi környezetben találkozunk a történettel.
Borsódy Eszter
1968-ban született Szentendrén, művészcsaládban. Szülei keramikusok, ő a "műteremben nőtt föl". 1988-ban elvégzi a keramikus iskolát, 1991-ben diplomázik Svájcban, a Lausanne-i egyetemen, 1994-ben szerzi másoddiplomáját a budapesti Iparművészeti Egyetemen. Háromgyermekes édesanyaként küldetésének érzi, hogy könyvillusztrációival a természeti táj szépségeit és a magyar népi kultúra szemgyönyörködtető alkotásait minél több gyerekkel megismertesse.



... ÉS  A  KARÁCSONYI  ÜZENET,  AMIT  A  KARÁCSONYFA ALÁ,  FELOLVASÁSRA  AJÁNLOK:

Wass Albert: Karácsonyi üzenetek

   Benne a  Karácsonyi mese c. novella:

  Részlet:

"Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett, s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tűzre. A szűzdohány füstje kék felhőbe burkolta pipázó alakját ott a nagyszoba végiben, s ezüstös szakállán olykor megcsillant a láng.

Mi gyermekek a mennyezetig érő, gyertyafényben izzó karácsonyfa körül álltunk elfogódottan és izgalomtól elmeredt szemmel, és sóvár pillantásokat vetve a karácsonyfa alatt fölhalmozott ajándékokra, hűségesen elénekeltük a Mennyből az angyal összes verseit. Ének után apám fölolvasta a betlehemi csillag történetét a Bibliából, elmondtuk közösen a karácsonyi imádságot, s azzal nekiestünk a játékoknak, akár karámba szorított birkanyájnak az éhes farkascsorda.

Kis idő multával nagyapánk megszólalt ott a kandalló mellett a maga érdes vénember-hangján:

- Aztán tudjátok-é - kérdezte -, hogy miképpen keletkezett tulajdonképpen a karácsony?

- Akkor született a Jézus Krisztus - felelte Margit húgom okosan, új babaháza előtt térdepelve, s nagyapánk bólintott rá.

- Ez igaz - mondta -, mert hogy ő volt az Úristen legnagyobb karácsonyi ajándéka az emberi világ számára. De maga a karácsony már régen megvolt akkor. Ha ideültök mellém a tűzhöz, elmondom, hogyan keletkezett.

Köréje gyűltünk a szőnyegre, mindegyikünk valami új játékot cipelve magával, s figyelmesen lestük a száját, mert nagyapánk nagyon szép és érdekes meséket tudott ám.

- Hát az úgy volt - kezdte el, miután nagyot szippantott a pipájából -, hogy réges-régen, amikor Noé apánk unokái megépítették volt a Bábel tornyát, s annak ledőlte után nem tudták megérteni egymást többé, mert az önzés összezavarta a nyelvüket, az irigység és az elfogultság egyre jobban és jobban kezdett elhatalmasodni ezen a földön. Aki nem volt olyan ügyes, mint a szomszédja, azt ölte az irigység, hogy a másiknak szebb háza van. Aki rest volt megművelni a földjét, az irigyelte azt, akinek szebb búzája termett, s mikor az irigykedés már igen-igen elhatalmasodott az embereken, akkor megszületett belőle a gonoszság. A rest lopni kezdett, a tolvaj gyilkolni, s a kéregető rágyújtotta jótevőjére a házat. Addig-addig, hogy egy napon aztán az Úristen odafönt az égben megsokallotta az emberek gonoszságát, s rájok szabadította a sötétséget és a hideget.

A nap eltűnt az égről, a vizek befagytak, s a rablógyilkos számára nem termett többé semmi az elrablott földön. Nagy fázás, éhezés és pusztulás következett ebből az egész emberi világra. Mikor pedig már közeledett erősen az idő, amikor minden emberi életnek el kellett volna pusztulnia a földön, az Úristen odaintette maga mellé kedvenc angyalát, a Világosságot, és ezt mondta neki: „Eridj le, hű szolgám, s nézz körül a földön, melyet gonoszsága miatt pusztulásra ítéltem. Vizsgálj meg minden embert, asszonyt és gyermeket, s akiben még megtalálod egy csöpp kis nyomát a jóságnak, annak gyújtsál gyertyát a szívében. Én pedig majd az utolsó előtti napon alánézek a földre, s ha csak egy kicsike világosságot is látok rajta, megkönyörülök az emberi világon, s megváltoztatom az ítéletet, amit kiróttam rája."

Ezt mondta az Úristen, s a Világosság angyala alászállott a földre, hogy teljesítse a parancsot.

A föld sötét volt és hideg. Mint a csillagtalan, zimankós téli éjszaka, olyan. Az emberek tapogatódzva jártak az utcákon, s akinek még volt egy darabka száraz, fagyott kenyere, az elbújt vele a pincék mélyére, hogy ne kelljen megossza mással. Egy birkabőr bundáért meggyilkolta apját a fiú, s akinek még tűz égett a kemencéjében, az fegyverrel őrizte szobája melegét a megfagyóktól. Az angyal nagyon-nagyon elszomorodott, hogy hasztalan járta az emberi világot, mert nem talált benne sehol egy fikarcnyi jóságot sem.

Lassanként kiért a városból, s ahogy a dűlőúton haladt fölfele a hegyek irányába, egyszerre csak összetalálkozott a sötétben egy emberrel, aki egy döntött fát vonszolt magával kínlódva. Kiéhezett, sovány ember volt, s csak szakadt rongyok borították a testét, de mégis húzta, vonszolta magával a terhet, bár majdnem összeroskadt a gyöngeségtől. „Minek kínlódsz ezzel a fával? - kérdezte meg az angyal. - Hiszen ha tüzet gyújtanál belőle magadnak itt, ahol állsz, megmelegedhetnél mellette."

„Jaj, lelkem, nem tehetem én azt - felelte az ember. - Asszonyom s kicsi fiacskám van otthon, kik fagynak meg, s olyan gyöngék már, hogy idáig nem jöhetnének el. Haza kell vigyem nekik ezt a fát, ha bele is pusztulok." Az angyal megsajnálta az embert, és segített neki a fával, s mivel az angyaloknak csodálatos nagy erejük van, egyszerre csak odaértek vele a sárból rakott kunyhóhoz, ahol a szegény ember élt.

Az ember tüzet rakott a kemencében, s egyszeriben meleg lett tőle a kicsi ház, s míg egy sápadtra éhezett asszony s egy didergő kisfiú odahúzódtak a tűz mellé melegedni, az angyal meggyújtott egy gyertyát az ember szívében, mert jóságot talált abban.

„Édesanyám, éhes vagyok..." - nyöszörögte a gyermek, s az asszony benyúlt a rongyai közé, elővett egy darab száraz kenyeret, letörte az egyik sarkát, s odanyújtotta a gyermeknek. „Miért nem eszed meg magad a többit? - kérdezte az angyal. - Hiszen magad is olyan éhes vagy, hogy maholnap meghalsz." „Az nem baj, ha én meghalok - felelte az asszony -, csak legyen, mit egyék a kicsi fiam." S az angyal ott nyomban meggyújtotta a második gyertyát is, és odahelyezte az asszony szívébe.

A gyermek leharapott egy kis darabot a kenyér sarkából, aztán megszólalt: „Édesanyám, elhozhatom két kis játszótársamat a szomszédból? Ők is éhesek, s nincs tűz a házukban. Megosztanám velük ezt a kis kenyeret meg a helyet a tűznél!" Az angyal pedig meggyújtotta a harmadik gyertyát is, és odaadta a kisfiúnak, aki boldogan szaladt ki a gyertyával a sötét éjszakába, hogy fénye mellett odavezesse kis társait a tűzhöz és a kenyérhez.

S pontosan ekkor érkezett el az utolsó előtti nap, és az Úristen alánézett a földre, s a nagy-nagy sötétségben meglátott három kis pislákoló gyertyalángot. És úgy megörvendett annak, hogy az angyal mégis talált jóságot a földön, ha nem is többet, csak hármat, hogy azon nyomban megszüntette a sötétséget, visszaparancsolta a napot az égre, s megkegyelmezett az emberi világnak.

S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennük lévő rosszat.

- Ez a karácsony igazi meséje - fejezte be nagyapánk ott a kandalló mellett azon a régi-régi karácsonyestén -, én pedig azért mondottam el nektek, gyerekek, hogy megjegyezzétek jól, és emlékezzetek reá. Mert ez a mi emberi világunk újra építeni kezdi a Bábel tornyát, melyben egyik ember nem értheti meg a másikat, jelszavakból, hamisságokból, elfogultságokból és előítéletekből, s jönni fog hamarosan az irigység is, a rosszindulat, meg a gonoszság, melyek miatt az Úristen újra pusztulásra ítéli majd az embert. Tolvajlás és gyilkosság fog uralkodni a földön, s ha a nyomorúság és a nagy sötétség rátok szakad majd, akarom, hogy emlékezzetek: csak a szívetekben égő gyertya menthet meg egyedül a pusztulástól."

 

 

krater.hu


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek