Könyörgés a Seregek Urához

Ha megállok, meghalok

Fehér virágok, fehér asztalon,

Harcok, álmok, pengevasak

Kopott gitáron.

A semmi van.

Kéregléptű lányok beszélgetnek,

Hazug táncuk kavicsok

az ezüstfolyóban.

Kerestem utakat,

De csak

Hegyeket találtam.

Csipkés szélű bugyikat

Másztam.

Apró kapcsokkal bontottam őket,

Hátrafelé futottam az időben,

És előre, a kövekben suhanó

Univerzumon át.

Kerestem a világ ága-bogát,

Bejártam a felhők minden zugát,

Harcoltam tízfejű törpékkel

Sámánoknak meséltem az eget.

Lovakkal nyúztam emberbőrt,

S kutyákkal vonítottam a tűző napon.

Hátrafelé futok.

A semmi vagyok.

Nincs hitem.

Erőm elfogyott.

Ma kitépem a szívem,

S felviszem az égbe.

Előtted hullok térdre.

Mit akarsz még tőlem, te átkozott,

Te kegyetlen!

Folyton keresve

Szavaidat lesve, botlom beléd,

Minden mocskos árokban

Megtalálom

A lépteid.

De a hangod

csak a süketek fülében hallom.

Ha megállok, meghalok.

Hova viszel, te nyomorult tökéletesség?

Messze a vak semmibe mélán nézem

A tükröt, amit összetörtem,

Mégis látom bennem,

Bennem az igéd,

A tested.

Nem bújhatok,

szűkölve fújtatok.

Meddig hajtasz, űzöl?

Csodát keressek,

Szerelmet?

Gyermeket nemzve

Nézzek a fénybe

Meredten

Keresve

Kérges tenyeremen a jövőt?

Mért nem kívánsz a halába,

Felejtesz el, örökre?

Lennék suta, béna, esetlen tanítványod,

Aki meghazudtol, szemedbe köp,

És te kihányod

Magadból

A Kárhozat Urának

Kitépett Angyalszárnyúi közé.

Dobj be a sarokba!

Ne törődj velem,

Nem,

nem kell!

Ne fogd a kezem,

Hadd menjek a pokolba!

Égessék szemem,

Legalább látom,

A király meztelen!

Tudod mit? Egyezzünk meg:

Te békén hagysz,

S én meghalok csöndesen.

Amikor én akarok.

A kép forrása