Kiss Lajos István: Állj, ki az? Tovább!

Az 1901. január 1-től 2000. december 31-ig terjedő időszak bizonyult a leginkább Janus-arcúnak minden évszázad közül.

 

 

Pedig fogynak már azok az elmék, amelyek (akik) emlékezni tudnak még a borzalmak hiteles tényeire, s még inkább csökken a borzalmak helyeit és napjait őrizők száma, akik bátorságukat múltat idéző igazmondással serkenthetnék. (Cseres Tibor)

 

„Azonkívül az is okot ad a felelevenítésre, hogy lassan kipusztulnak mind az enyhítő színek, melyek elviselhetőbbé, időnként pedig talányosabbá színezik környezetünket. Körülöttünk már-már minden egy-, illetve váltakozva kétszínűvé, fehérré és feketévé silányul - az angyalok seregében mindenki születésénél fogva pedigrés puttónak mímeli magát, és éppen így történik mindez a másik oldalon. Mindig patás ördögök gyülekezete a másik oldal, annak látszik és annak kell látszania, kinek-kinek gusztusa és hajlama szerint." (Kiss Lajos István)


Miközben a #metoo-kampány itthon és világszerte uralja a közbeszédet, valamint minden elképzelhető média összes felületét, küldeményt vettem át a postástól. Kiss Lajos István küldte el legújabb regényét, melyet ezúton hálásan köszönök!
Az 1901. január 1-től 2000. december 31-ig terjedő időszak bizonyult a leginkább Janus-arcúnak minden évszázad közül. A 20. századot tekinthetjük a fejlődés, valamint a nemzetközi együttműködés korszakának, ugyanakkor megjelölhetjük a történelemben addig ismeretlen méretű háborúk, népirtások, aljas diktatúrák, gonosz ideológiák koraként is. Európa középső fertályán a történelem párját ritkító kreativitást tanúsított hosszabb-rövidebb ideig regnáló krudélis autokráciák teremtésében. Minket magyarokat háromszor érintett a sátán lehelete, kétszer a történelem legostobább, leghazugabb, leggonoszabb képződménye, a vörös (1919. március 21. - 1919. augusztus 1. és 1947. szeptember 23. - 1990. május 23.), egyszer a barna (1944. március 19. - 1945. április 4.) kommunizmus-fasizmus orcáját öltve magára. Míg a Harmadik Birodalom és a Nyilas rémuralom emberiség elleni bűneit egyes, magukat felkent prófétának tartó, önelhivatott népboldogítók és valódi áldozatok, mártírok emlékezéseit, rendre kitüntetésekkel, Nobel-díjakkal, Oscar-díjakkal szokás jutalmazni, a vérpiros-vérpárás évek, évtizedek történéseit, a kommunizmus iszonyatos bűneit az önjelölt népboldogítók szeretnék titkolni, elfelejtetni, szokásukhoz híven kacsintós mosolyúra hazudni történelmünket. 
Kiss Lajos István kamaszként került börtönbe az 1956-os forradalmat követően. Társaival, embertelen körülmények között raboskodott egy hozzá hasonló korúak számára létrehozott sátoraljaújhelyi intézményben. A forradalom 60. évfordulójára írta meg élményeit. A kötet az emlékbizottság támogatásával jelent meg, a Mansfeld Péter pályázat jóvoltából.
Elfogása után a Kisfogházba vitték, ahol ja ó zsaru - rossz zsaru módszert alkalmazva hallgatták ki. A rossz zsaru ez esetben négy verőlegény volt. Amikor a jóindulatú kihallgató tiszt távozott a kihallgató helyiségből a goromba kvartett érkezett és ütötték, rugdosták. Pár hónap elteltével a Fő utcai katonai börtön vált élete helyszíne, hiszen katonai bűncselekménnyel amivel vádolták, majd két és fél évre ítélték, állam elleni bűncselekmény előkészítéséért.
A sátoraljaújhelyi fiatalkorúak börtöne híven idézte a szovjet gulagok feeling-jét (чувство-ját). Orvos nélkül, állandóan nyitva tartott ablakokkal, a betegségeket megelőzendő. Kommunista módon, szovjet példát követve köztörvényes bűnözőket, és politikai foglyokat együtt tartva.
Szabadulása után is meghatározták életét ezek az évek, ráégett a bélyeg.
Kiss Lajos István Állj, ki az? Tovább! címmel örökítette meg történetét, melyről vallja, csak részben az övé, hiszen Sátoraljaújhelyen sok hozzá hasonló pesti srác szenvedett a smasszerek brutalitásától.
Kiss Lajos Istvánt hat éve, 2011. szeptember 10-én ismertem meg személyesen. Akkor már olvastam a Tollal.hu-n megjelent írásait, részben említett korszakról, részben más, az életével kapcsolatba hozható eseményekről. Abban az időben a Fúzió Rádió Látogatóban Margaretnél egy csésze teára című műsorának szerkesztő-műsorvezetője voltam és őszinte örömömre vendégként köszönthettem a stúdióban. Ajándékba kapott kötetei (Utazás hagymával szalonnabőrrel... és Irakban kitört a forradalom...) ismerős világát idéző Állj, ki az? Tovább! Című regénye a napokban jelent meg.

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Kiss Lajos István Insz...
#3. 2017. november 14. 09:31
Állj, ki az? Tovább...!

"Ez a kiáltás hozta vissza merengésükből, bűvös félálmukból
mindazokat, akik az éjszaka meséibe próbáltak beburkolózni, és
megfeledkeztek mindenről, ami amúgy igazából körülvette őket."

Köszönöm Márkus Deák és Eliza Beth.
Még egyben vagyok.
Tegnap írtam alá a szerződést a terjesztő céggel, hamarosan kapható lesz.
Karácsonyra bizonnyal, bár nem igazán passzol a bennsőséges ünnephez.
Eliza Beth
#2. 2017. november 11. 13:57
Akkor csak jó lehet. Szerettem Inszemi írásait (amíg el nem tűnt a szemem elől :( )
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek