Kifényesíteném

Kifényesíteném a lelkem....

 

 

Kifényesíteném a lelkem,

lemosnék róla minden bánatot,

mit elmúlt viharok áradása

fojtó iszapként rám rakott.

 

Múltak álma válna valóra,

mit megőrzött reménylő hitem,

lelkem elvesztett felére lelni

sorsunkba írt csillagösvényeken.

 

Mitől megfosztott a gyors-lábú Idő,

hidd, törékeny holmi volt csupán,

de megmarad tiszta emberséged

s lelkedet benső béke öleli át.

 

És vár reád ezernyi szépség,

mit tartogat még a jövő,

meglelni, ami örök érték

s boldognak lenni, sose késő.

 

Örülni unokánk mosolyának,

ahogy csintalanul ránk nevet,

gyógyír ez a fájó szív sebére

és minden bánatot feledtet.

 

 

S egy rég ígért sétától

a kis patak partján

mit nem felednénk soha tán --,

kivirágozna újra szívedben a nyár.

 

Míg lelkünk ismeretlen ismerősként

ölelné magába a másik álmát,

az érkező ősz arany tüzétől

felizzanának vörösen a fák.

 

Kifényesíteném a lelkem,

lemosnék róla minden bánatot,

ha hívó szavad csengne fülembe,

ahogy szívembe véste a sors.

 

 

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek