KEZDETÉT VETTE DUNAKESZI ÚJ, ÖSSZMŰVÉSZETI FESZTIVÁLJA, A FISSZ FESZT

****

 

 

 

2020. július 30-án csütörtökön 14:00 órától, Franczia Dánielnek a legifjabb fesztiválozók számára megrendezett hangszersimogató programja után 18:00 órától Lugosi Dániel koncertjével kezdetét vette Dunakeszi új, összművészeti családi fesztiválja, a FISSZ FESZT, a Fiatalok Szabadtéri Színpadának fesztiválja. A többek között népzenei, könnyűzenei koncerteket, valamint bábszínházi, felolvasószínházi előadásokat és irodalmi programokat kínáló nyári fesztivál helyszíne a Dunakeszi szabadstrandján frissen megépült Fiatalok Szabadtéri Színpada, ahonnan természetesen nem hiányozhat az operett, a musical, és a kabaré műfaja sem. A szervezők Magyarország közkedvelt fiatal előadóit, színészeit, zenészeit nyerték meg a programsorozatnak, és a napokban tehetségkutató versenyt is rendeznek.

 

A FISSZ FESZT létrejötte régi barátságon alapul: Gaál Attila Csaba színművész, rendező, és Bondár Viktor, a Dunakeszin nagy népszerűségnek örvendő Mi a Kavics Strand Bisztró séfje és egyik tulajdonosa évek óta tervezték, hogy a vidéki kulturális és művészeti élet fellendítésének érdekében, valamint lokálpatrióta szellemiségükből fakadóan, a tehetséges színházi alkotó ötlete alapján létrehoznak egy kifejezetten fiatal művészeket és alkotókat bemutató fesztivált, nem csupán a fiatal közönség számára. A két fiatalember közös munkájának, és Dunakeszi Város Önkormányzata támogatásának, valamint Balogh Fanni és Szondi Tamás társszervezői partnerségének köszönhetően a nagyközönség idén nyáron először birtokba veheti a város szabadstrandján felépített színpad előtti területet, hogy önfeledten szórakozzon a koncerteken, vagy éppen elmélyedjen az előadások során a színpadon megfogalmazott gondolatokban.

 

A fesztivál első napjaiban a fenti eseményeken túl Parragi Rebeka blues estje, Lee Olivér gitárjátéka, Pásztor Márk együttese és Károlyi Krisztián koncertje varázsolta el a közönséget, Szélinger Anna CéAnne pedig a soul, az r'n'b és egy kis karibi zenei fűszer keverékével tárta a nézők elé saját és kedvenc dalait. Az izgalmas kezdet után augusztus 5-én szerdán 18:00 órától Báró Maszkura Kultúrorgiáját, vagyis Biró Szabolcs, a Maszkura és a Tücsökraj zenekar frontemberének irodalmi koncertjét, 19:30 órától pedig A vadász esélye színházi alkotóközösség kedvenc verseit hallgathatják az érdeklődők. Augusztus 6-án csütörtökön 18:00 órától Kifordulás címmel Molnár Bence színművész, a Jászai Mari Színház tagjának egyszemélyes eposzparódiája kerül a színpadra, Petőfi Sándor A helység kalapácsa című műve nyomán. A következő napon 19:00 órától ismét Pásztor Márk színművész, zenész méltán várt Cseh Tamás-estjével, ezúttal egy szál gitárral érkezik a Fiatalok Szabadtéri Színpadára, hogy augusztus 9-én vasárnap 14:00 órától már egy hamisítatlan családi, bábszínházi előadás várja a kicsiket és nagyokat egyaránt: Barna Zsombor bábszínművész előadásában Vitéz László menyecskét keres. Augusztus 11-én kedden 18:00 órától az operett és a musical szerelmesei perdülhetnek táncra a színpad előtt, vagy éppen nosztalgiázhatnak a közösen eltöltött évekre gondolva, augusztus 12-én szerdán 19:00 órától pedig a klasszikus irodalom kedvelői Ács Tamás színművész előadásában Gogol Egy őrült naplója című művének monodráma változatát láthatják. Augusztus 13-án csütörtökön 20:00 órától népzene és táncház, rá következő napon 17:00 órától pedig régi és mai slágerek csendülnek fel Dunakeszi szabad strandján. Augusztus 14-én pénteken 19:00 órától gitárjával önálló estjére várja a közönséget Nagy István a Kassandra frontembere, augusztus 15-én szombaton 14:00 órától pedig Disney-délutánra hívják a szervezők a legkisebbeket és szüleiket. Nem is zárulhatna vidámabban a hét, mint egy slam poetry versennyel, amire augusztus 16-án vasárnap 16:00 órától kerül sor, a 18:00 órától kezdődő a korábban már nagy sikert aratott Csongor és Tünde előadás előtt, amely A vadász esélye színházi alkotóközösség előadásában látható. Augusztus 18-án kedden, 18:00 órától hamisítatlan blues estre készül az Ütött-kopott angyal, vezetőjük, Tóth János Rudolf gitáros nevét sokan ismerik, például a Bergendyből, a Hobo Blues Bandből, a Magyar Atomból, vagy a Macskafogóból. Augusztus 19-én szerdán, szintén 18:00 órától pedig fergeteges bulira hívja a fesztiválozókat a Tonite Zenekar, akiknek műsora mai elektronikus és a legfrissebb slágerlista vezető dalainak feldolgozásaiból áll, melyeket sajátos pop-blues-jazz-funky stílusban adnak elő. Augusztus 20-án csütörtökön 19:00 órától igazi ünnepi hangulatban lehet részük mindazoknak, akik csatlakoznak Gaál Attila Csaba színművész, rendező önálló estjéhez, aki a hazai és a világirodalom legszebb verseiből válogatott. A közkedvelt, fiatal, tehetséges színészhez Gyarmati Éva csatlakozik, aki mások mellett magyar nótákat énekel az este során. A nézők augusztus 21-én pénteken, 19:00 órától hirtelen Pest elkoptatott utcakövein érezhetik magukat, hiszen Gerlits Réka, Molnár Gusztáv és Pagonyi András színművészek Kosztolányi Dezső tárcanovellái alapján rendhagyó zenés és irodalmi időutazásra invitálnak a pezsgő századeleji fővárosi kávéházakba. Augusztus 23-án vasárnap a fesztivált 16:00 órától stand-up comedy verseny, 18:00 órától musical és operett koncert, valamint 20:00 órától a közkedvelt Hacsek és Sajó kabaré, vagyis Bródy Norbert és Várfi Sándor színművészek előadása zárja.

 

A szervezők a fenti, gazdag programsorozaton túl tehetségkutató versenyt is rendeznek. Várják mindazon 10 és 25 év közötti lányok és fiúk jelentkezését, akik szeretnek énekelni, zenélni, táncolni, elmondanának egy szép verset, vagy megmutatnák mindenkinek a tehetségüket. Jelentkezni bármilyen műfajjal és stílussal, néhány soros bemutatkozással, fotókkal, esetleg videóval 2020. augusztus 10-ig a titkarsag@kavicsfeszt.com e-mail címen lehet. A tehetségkutatóra 2020. augusztus 14. és 23. között kerül sor Dunakeszin, a FISSZ FESZT-en, a Fiatalok Szabadtéri Színpadán. A jelentkezők találkozhatnak fiatal, országosan elismert, népszerű zenészekkel, színészekkel, táncosokkal, a legtehetségesebb fellépők pedig oklevélben részesülnek.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek