Kettészakadt életem

Akkor írtam, mikor nagyon vágytam haza...

 

Kettészakadt életem emlékein ücsörögve azt hiszem, egyszerűen csak védem magam, de talán a házat is, ott Nagyváradon, ahol születtem, egy esetleges találkozástól, mert tudom, neki is fájna, ha újból ott állnék előtte, lehunyt ablakszemeiből talán peregnének a fájdalmas könnyek. Én sírnék, az biztos, mert tudom, hogy hiába keresném gyermekkorom gyöngysorként villogó éveit.

Ez az a ház, ahol én születtem, ez látta még nagyapámékat fiatalon, kertjének zöldje kísérte gyermek apám lépteit.

Ha a kapura gondolok, már gyorsabban ver a szívem. Ez az a kapu, ami mindig zöldre volt festve, ez az a kapu, melyet olyan nehéz szívvel zártam be magam után akkor, és zártam le általa életem első huszonnégy esztendejét, és lett így két életem, egy „azelőtt" és egy „azután".

Ha belépnék, rögtön rám kacagna az a pár szögletes járókő, amelyen annyit ugrabugráltam, estem-keltem gyerekkoromban, ezek vitték lépteim a teraszra vezető lépcsőkhöz.

 Itt virult a szép nevű klemátisz és mellette, már a teraszhoz simulva nyílt a piros futórózsa. A teraszra négy lépcső vezetett, ezek mágikus lépcsőfokok voltak, mert ahogy kisgyerek lábaim ügyesedtek, erősödtek, úgy tudtam egyre nagyobbakat lépni, néha már két lépcsőt is egyszerre, akár fel, akár le.

Az üvegtetejű teraszra öreg, terebélyes diófa ölelt jótékony árnyékot. Tavasztól késő őszig sokszor ettünk itt kinn, az x lábú asztal mellett. Itt álltam apámmal nyáron, és néztük a zivatart, vagy nagyapámmal lestük télen a cinkéket, ahogy birkóznak a szalonnabőrkével.

Aztán csapódik a drótajtó, és benn is vagyunk a konyhában, melynek fehérre meszelt falait több mint 80 paraszttányér díszíti, mind nagyanyám büszkesége. Van, amelyik azt hirdeti: „Éljen Kossuth!". A bejárattal szemben öreg hencser hívogat egy kis hencsergésre, itt aludtunk délutánonként, mellette spór, ez volt hivatva fűteni a konyhánkat télen. Nyitott ajtajú lerjében ott szundikált fekete macskánk, Négus, de télen itt melegedett egy bordó fazékban a mosogatóvíz is.

A konyhából balra nyílt az előszoba, itt állt két szék egy asztalt fogva közre, fogas, virágtartó az aszparágusszal. Az asztalon egy parasztkancsóban mindig volt virág, de legjobban a liliom illatát érzem, ha itt járok gondolatban. Innen léptünk egy szárnyas, üveges ajtón át a nagyszobába, ahol a szoba közepét uralta egy nagy kerekasztal, kelimmel leborítva, körülötte székek. Olyan, mint Arthur király asztala. Karácsonykor körbeültük a nagy asztalt, és igyekeztünk végigenni az ünnepi ebédet. Erre már jóval előbb elkezdett készülni nagyanyám. December elején megsütötte a vaníliás kekszet és a mézest, melynek kis halmain aranyosra sült dió kellette magát. Ezután a finomságok szépen letakarva, biztonságosan elmenekítve a torkosok elöl, várták a karácsonyt, és puhultak illatos magányukban.

Karácsony első napján összegyűlt a család az ünnepélyesen megterített asztal köré. A vajszínű, cifra cserépkályhában ropogott a tűz, a fenyő hűvös illata elkeveredett az ételek finom párájával. Előételként franciasalátát ettünk, utána érkezett forrón az aranysárga húsleves, melyben békésen pihent zöldségágyán a házi készítésű csigatészta. Rubinszínű meggyszósz, ecetes torma és főtt hús volt a következő fogás, amit aranybarnára pirult pulykasült követett, a hús szaftjában sült krumplival és házi ecetes uborkával. Aki még bírt enni, az csipegethetett egy kis töltöttkáposztát, melynek átlátszó hártyáit tejfölpöttyök díszítették. Jól lakott gyomrunknak a kegyelemdöfést a csokoládés diótorta adta meg, amit nem lehetett kihagyni.

Ugyanebben a szobában állt két nagy könyvszekrény, dugig könyvekkel. Innen csillapítottam állandó kínzó könyv-éhségemet. Szinte összeroskadtam a nagy megtiszteltetés súlya alatt, mikor kezembe vehettem a nagy Brehm valamelyik kötetét.

Innen a hálószobába léphettünk, melynek közepén állt nagyapámék nagy dupla ágya éjjeliszekrényestül, toalett-tükörrel. A berendezést kiegészítette még a ruhásszekrény és egy tv-asztal, tele könyvekkel. Téli estéken itt a barna cserépkályha melegített, amit nagyanyám úgy rakott meg, hogy késő délután egy vaslapáton parazsat hozott a konyhai spórból. Számomra ez olyan volt, mint egy pogány szertartás, imbolyog nagyanyám testes alakja a félhomályban, kezében a lapáton rőten hunyorgó parázs. Azóta is keresem azt az illatot, a gyújtós alatt fellobbanó tűz felejthetetlen illatát...  

Nyári reggeleken, ha nagyanyám a közeli piacra indult, én még lustálkodhattam, a lazán leeresztett redőny fényein elábrándozva hallgattam, ahogy a padláson vakmerő egerek diót gurigatnak.

A padlásra a spájzból lehetett felmenni egy elég meredek és számomra félelmetes alkalmatosságon, ami átmenet volt a létra és a lépcső között. Mikor már elég nagy és ügyes lettem, felmehettem, de sosem egyedül. A feljáró nehéz csapóajtaját nem tudtam volna felnyomni egymagam. De ha már fenn voltam, csodavilág tárult elém. Gerendák zegzuga között számomra ismeretlen tárgyak szenderegtek a homályban, dió száradt egy öreg tepsiben szétterítve, a kis világító ablakon beáradó arany fényben kiláttam a kertre, alattam a ház ismerős zajaival tudatta, hogy itthon vagyok és mégis idegen világban. Milyen jó lenne itt fenn lakni a világ felett, sokszor ábrándoztam erről. De a vén diófa vidáman integetett, hívott játszani a kertbe, gyermekkorom mesebirodalmába.

Ennek a diófának egyik nagy „karjára" szerelte nagyapám a hintámat. Sokat hintáztam, ilyenkor lehettem hintón robogó hercegnő, vagy akár a hintót hajtó elvarázsolt szegény lány, és hogy ebből a jóból senki ne maradjon ki, volt, hogy szépen bepólyálva a hintába fektettem a macskámat reggel, és miután megjöttem az óvodából, ő még javában aludt.

Az udvaron voltak kedvenc helyeim. Ezek egyike volt a kerti csap és környéke, a „kút", ahol a víz egy vascsőből folyt, kis medencét - majd elfolyó árkot mélyítve magának végig a kerten. Partján, egyik oldalon szelídgesztenyék nőttek, alattuk szamócabokrok bókoltak. Ez a kis víz gyermekszememnek maga volt a titokzatos folyó. Nyaranta mindig itt tanyázott teknősünk, Gyárfás, „aki" a telet iszapba ásva vészelte át, tavaszodván nemegyszer megleshettem, ahogy kiásva magát fáradtan összerogyik, és szundikál a napon.

Másik kedvenc helyem a kertvégi málnabokrok környéke volt, ahol késő őszig értek a piros fürtök, és illatos volt tőlük a levegő.

A tyúkok külön tyúkudvaron laktak, kis házszerű óljuk is volt, rendes ajtóval és ablakkal, szép fehérre meszelve.

Itt is sokat játszottam, bár nagyanyám mindig attól félt, hogy megtetvesedem a tyúkoktól, akik jó pajtásaim voltak.

A fát fáskamrában tartottuk, ez egy deszkából épített épület volt, itt álltak a kerti szerszámok, itt tároltuk a tyúkoknak való tengerit egy nagy rézdézsában, amiben egyszer bennrekedt egy szemtelen egér, nagyapám beültette mellé a macskát, fél óra múlva ott szundikáltak békésen egymás mellett.

A ház egyik része alá kicsi pince épült, itt mindig olyan szó szagok voltak, mert nagyapám itt tartotta a festékeit, szerszámait, itt tároltuk a krumplit és itt teleltek a kaktuszok is, miután megörököltük keresztapám jelentős kaktusz gyűjteményét.

Nálunk a kertben tündérek is laktak. Nagyapám nagy titkolózva elmesélte, hogy a szép harangvirágok mindegyikében színes ruhájú tündérkék laknak, akik éjfél után ébrednek, és ha az ember csendben marad, láthatja táncukat is a holdfényben. Mindig vágytam látni őket, de elaludtam a tündér-lest.

Azok a tündérek talán ma is ott élnek, és lehet, megvannak még gyermekkorom hamvas harangvirágjai, de ha nincsenek, tudom, a hársak alatt álmodó öreg ház tündér-álma engem örökre elkísér.

És ha egyszer véget ér e test gúnyájába takart földi életem, azt kívánom, úgy léphessek tovább, hogy majd szélesre tárul előttem az új világ zöldre festett régi-új kapuja.       

 

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Döme Zsuzsa
#13. 2011. július 15. 11:32
Meghatottan olvastam a kettészakadt világról, melyet írói tehetséged mégis olyan szépen egybetart.
Gitka_61
#12. 2011. július 15. 10:52
Ezek csodásak:
"...terebélyes diófa ölelt jótékony árnyékot.
"...és puhultak illatos magányukban.

Azok a tündérek őrzik emlékeidet. Igazán gazdag van!!!! Ismered a múltadat.
Answer
#11. 2011. július 14. 21:19
Vágyakozás haza...
Annyira élethű, hogy ott érzi magát aki olvassa!
Szeretettel gratulálok: answer
Mara
#10. 2011. július 14. 20:29
Kedves Katuska, élvezettel olvastam a tájleírást, a melegséggel telített otthoni hangulatot, az enteriőrt .
Szívből gratulálok: Mara
janos
#9. 2011. július 14. 16:22
Az nekem is nagyon tetszett gyerek koromban,amikor a fenyő illata párolgott a levegőben. És még ha főzhettük a finom fenyőtoboz szirupot.
Írásodhoz ,gratulálok, hiszen érdemes rá.
János
dezsoili
#8. 2011. július 14. 15:40
Drága Katuska! Mintha csak otthon lettem volna... Becsuktam a szememet és álmodoztam. Köszönöm. Gratulálok, nagyon szép, Ili.
székács lászló
#7. 2011. július 14. 15:22
szinte szellemi révület :o)) Laci
Juhász Kató
#6. 2011. július 14. 14:34
Nagyon tetszett, szép emlékezés. Átéreztem,
mert bennem is elevenen élnek a régi ház, udvar
kedvenc helyei, a szegénységben leélt, de boldog gyermekkorom.
katuska
#5. 2011. július 14. 14:23
Köszönöm szépen:))
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. július 14. 14:05
katuska
#4. 2011. július 14. 14:23
Jaj, Te, Angyalkám, Te, ez elíródott, jó szagok lett volna, de ahol Angyal van, ott megjelenik a nyomda ördöge is :))
előzmény: Balage hozzászólása, 2011. július 14. 13:49
Eliza Beth
#3. 2011. július 14. 14:05
De szép!.....................................
Balage
#2. 2011. július 14. 13:49
Csak két észrevételem volna:
1. Mik azok a "szó szagok"? A pince jellemzésekor írtad.
2. Engem miért hagytál ki ebből a sztoriból? Hiszen OTT voltam én is. Egy tündér odavarázsolt, azelőttre...

Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek