Kérés

Saját készítésű kép.
Bármi lehetsz fiam,
Mondták apróbb koromban,
De hamar rájöttem,
Önként csak azzá válsz,
Mi bentről mozgat.
Hirtelen leszűkül a végtelen,
Mert egy vagy,
S ha éretlenül jutsz felismerésre,
Összeomlasz.
Összegzés ez, nem magyarázat
Egy dicstelen diákéletre,
Ott ész mellett
Nem árt a szorgalom,
Egy kevés szerencse, lelkesedés,
(Régebben azt mondták: buzgalom).
Mindez nem érdekelt,
Sodródtam az árral,
Óriás szakadék mellett
Csúszkáltam a sárban.
Mint várható volt,
Az iskolából kibuktam,
Kamaszos vállrántással
Sirattam a múltam,
Hol emlékeim szerint
Néha sikert is láttam.
Lent az ember üresen koppan,
Visszhangja évekig
Hullámzik az agyban.
A legrosszabb állapot,
Nem lehet választani,
Szerencsés esetben
Még marad egy lehetőség:
Mély árokból a célig mászni.
Néha megállnék,
A járda szegélyén,
Kocsmában üldögélő,
Az utakon céltalan bolyongó
Fiataloknak szólnék:
Az iskolát, ha tehetitek,
Ne hagyjátok.
Egy tanárunk mesélte,
Még fiatal korában
Az isten háta mögötti faluban
A gyermekeket oktatta
Vagy nyolcféle tudományra,
Többek közt rajzra.
A kelléktár üresen ásított,
S mert a gyerekek
Ott is mindig újat vártak,
Fölcsapta kalapját
A katedra-próbabára.
Hétről hétre változott
A fejfedő pozíciója,
A karimája dőlt meg,
Vagy mélyült horpasza.
A széndarabot lelkesen húzták,
Áhítattal nézték a kalapot,
A modellt meg nem unták.
Úgy tűnhet, elkanyarodtam mondókámtól,
Pedig erről akartam szólni,
Legjobb az iskola
Ha fantáziánk tölti ki.
Az okoskodást utálom,
Nem én testálom rátok,
De hallgassatok rám:
Az iskolát ne hagyjátok!
Vissza a főoldalra
Igazság az alapja és tartja végig azt.
Grat! János