Kérés

Saját készítésű kép.

Bármi lehetsz fiam,

Mondták apróbb koromban,

De hamar rájöttem,

Önként csak azzá válsz,

Mi bentről mozgat.

Hirtelen leszűkül a végtelen,

Mert egy vagy,

S ha éretlenül jutsz felismerésre,

Összeomlasz.

Összegzés ez, nem magyarázat

Egy dicstelen diákéletre,

Ott ész mellett

Nem árt a szorgalom,

Egy kevés szerencse, lelkesedés,

(Régebben azt mondták: buzgalom).

Mindez nem érdekelt,

Sodródtam az árral,

Óriás szakadék mellett

Csúszkáltam a sárban.

Mint várható volt,

Az iskolából kibuktam,

Kamaszos vállrántással

Sirattam a múltam,

Hol emlékeim szerint

Néha sikert is láttam.

Lent az ember üresen koppan,

Visszhangja évekig

Hullámzik az agyban.

A legrosszabb állapot,

Nem lehet választani,

Szerencsés esetben

Még marad egy lehetőség:

Mély árokból a célig mászni. 

Néha megállnék,

A járda szegélyén,

Kocsmában üldögélő,

Az utakon céltalan bolyongó

Fiataloknak szólnék:

Az iskolát, ha tehetitek,

Ne hagyjátok.

Egy tanárunk mesélte,

Még fiatal korában

Az isten háta mögötti faluban

A gyermekeket oktatta

Vagy nyolcféle tudományra,

Többek közt rajzra.

A kelléktár üresen ásított,

S mert a gyerekek

Ott is mindig újat vártak,

Fölcsapta kalapját

A katedra-próbabára.

Hétről hétre változott

A fejfedő pozíciója,

A karimája dőlt meg,

Vagy mélyült horpasza.

A széndarabot lelkesen húzták,

Áhítattal nézték a kalapot,

A modellt meg nem unták.

Úgy tűnhet, elkanyarodtam mondókámtól,

Pedig erről akartam szólni,

Legjobb az iskola

Ha fantáziánk tölti ki.

Az okoskodást utálom,

Nem én testálom rátok,

De hallgassatok rám:

Az iskolát ne hagyjátok!