Kék Halál

Aznap este rájöttem, hogy rendet rakni nem csak a számítógép dokumentumaiban lehet, hanem a szobámban is.


Fél lábon billegve nyomtam le a szerviz üvegajtajának kilincsét, jobb combomon egyensúlyozva bekakukkolt gépemet. A szerelő gyorsan kikapta a kezemből, mielőtt leejtettem volna, és a „mi a baj?" kérdésére csak annyit válaszoltam:

Kék halál.

Aztán elhadartam, hogy sürgős lenne a javítás, mert munkaeszköz, meg a netet sem tudom sokáig nélkülözni. Barátságos iróniával megkérdezte, netán netfüggő vagyok?

Elgondolkodtam rajta.

Aznap este rájöttem, hogy rendet rakni nem csak a számítógép dokumentumaiban lehet, hanem a szobámban is.

Bevettem magam a kuckómba, lecsupaszítottam az összes polcot. Ragyogó tisztára töröltem mindent, és nekiálltam a válogatásnak azzal a szent elhatározással, hogy most a felesleges kacatoknak annyi. Ment is minden, mint a karikacsapás, amíg a könyvekről, CD és DVD lemezekről volt szó. De az egykoron a legfelső polcra dobozolt anyag már lelassított, annál is inkább, mert valami oknál fogva a dobozok szétszakadtak, a tartalmuk meg kiborult. Beültem a kupac közepébe, és válogattam. Papírfecnik, apró kütyük, egyik haszontalanabbnak tűnik, mint a másik. Meg kéne fogni, így ahogy van, felnyalábolni, és gondolkodás nélkül a kukába tenni.

De nem bírom.

Valami magasabb erő maradásra késztet, kezem önkéntelenül nyúl a tárgyak után. Egy elszakadt gyöngysor néhány szeme, Velencében viseltem. Megsimogatom és elrévedek.
Képeslap Rómából, muszáj mosolyognom, nyelvtudás híján mennyit töketlenkedtem a vatikáni postán, mire feladtam.
Félig égett teamécs, a D-vel való hajnalig tartó lélekoldó beszélgetés utolsó darabja.
Egy indiánfonással készült karkötő T-től, egy dióból készült bölcső A-tól, egy gyűrű a folyóparti hosszúszárú útifűből, a csörfös Cs készítette, csak nekem.
Egy összeszáradt négylevelű lóhere, É-től, aki boldogan ruházta át rám a kertben talált szerencsefüvet, hálából, amiért olyan jól érezte magát nálunk.

Szétárad bennem a meghatottság, bekúszik a bőröm alá és megcsiklandozza a lelkemet.
Ni csak, egy dobozka a tejfogaimmal, ezt a formátlan kis cserepet meg Zs készítette korongon, mennyit nevettünk, mire valamilyen lett. Hatéves kori fehérszőke árvalányhajamat őrizgetem benne.
Kis kosárban korallok, kagylók, kavicsok a tengerpartról, néhány rajz a Kedvestől.

Visszakényszerülök valami ábrándítóan nosztalgikus állapotba, mindegyik apróság egy szelete a múltnak. Életem örömeinek apró kivetülései, mind, mind magában rejt egy cseppnyi boldogságot, egy pillanatnyi örömet, leheletnyi örökkévalóságot, hogy tudnám bármelyiket is kidobni?
Lebegek, ha csak rájuk nézek is.

De van ott más is.
Egy büntetőcédula tiltott helyen parkolásért. Visszakúszik a kép az emlékeimbe, hosszasan bizonygattam a rendőrnek, hogy nem láttam a várakozni tilos táblát, ám nem hatottam meg.

Aztán egy virágos zsebkendő, barnás foltokkal, egy önkívületi hisztiért kapott két óriási pofon utáni orrvérzés nyomai. Még most is belém mar a megalázottság.
Egy széttört bakelit lemez darabja.
Levelek. Valódi borítékban érkezett levelek.
Az egyikből kiesett néhány leszerelést számláló centi darab, amit nem szabadott volna elfogadni, mert már akkor tudtam, hogy csak hitegetés, amit csinálok...

Egy „elbocsátó szép üzenet", amiben keresetlen szavakkal szépítés nélkül ki lettem rúgva.
Bocsánatkérés, amire nem adtam meg a megbocsátó feloldozást, mire adtam volna, már késő volt.
Egy megbánó levél, amit megírtam, de soha nem adtam fel.

Egy elszakadt gitárhúr.
Egy elkobzott arany mandzsettagomb, egy kocsmából elcsent pohárka, egy Tokaji dugója, hamutartó, fel nem bontott óvszer, átdorbézolt éjszakák szégyenteljes emlékei, rendőrségi jegyzőkönyv.
Egy zárójelentés művi abortuszról.

Ömlenek a könnyeim...
„Dobd ki őket!" súgja egy incselkedő hang belül
„Minek tartanád meg? Minek? Minek? Minek? Csak a szépre emlékezz!"
Már hajlanék is rá, hisz vasmarkok szorítják bilincsbe vert énemet, és fuldokolva levegő után kapkodok.

Kék halál.
Szelíd-engesztelőn, simítja arcom gyengéd kérés:" Ne tedd, hisz én is te vagyok!"
Igen. Belátom. Hogy lehetnék egész, hiányos jellemmel? Hogy lehetnék egész kidobott múlttal? A múltam is én vagyok. Hozzám tartozik. A szép éppúgy, mint a rút.

A szép boldoggá tett és bearanyozott.

A rút épített, alakított, emberré formált. Nem az öröm változtatott rajtam, hanem a gyötrődés, a kilátástalanság, a tehetetlenség, a kín, a reménytelenség. Gyalázataim, bűneim, megaláztatásaim gyúrták, építették, alakították személyiségemet azzá, ami.
Hát hogy semmisíthetném meg? Magamat semmisíteném meg vele.
Micsoda álnokság a csak a szépre emlékezem kívánsága?

Féllábon billegve nyomom le a szerviz üvegajtajának kilincsét, jobb combomon egyensúlyozva kijavított gépemet. A szerelő gyorsan kikapja a kezemből, mielőtt leejteném, és kisegíti a kocsihoz
Rend van.
A gépben, a polcon, bennem.
Megszűnt a kék halál.

Csupán csak kék...

...csak halál...

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Eliza Beth
#11. 2012. november 18. 12:31
Ez az írás még most is nagy igazságokat rejt....
Döme Zsuzsa
#10. 2010. november 16. 20:03
Gratulálok, szeretettel: Zs.
béka
#9. 2010. november 14. 20:51
Néked is köszönet, Kedves Márkus deák!
Örülök, hogy elolvastad, köszönöm a véleményed!
Szép estéd legyen!
előzmény: markusdeak hozzászólása, 2010. november 14. 18:18
béka
#8. 2010. november 14. 20:48
Kedves Katuska!

Köszönöm!
Mindig jól esnek szavaid!
:-))
előzmény: katuska hozzászólása, 2010. november 14. 16:56
béka
#7. 2010. november 14. 20:46
Kedves Eliza Beth,
köszönöm szavaid, lehet hogy így van, nem tudom. Irásaim nem mostani keletűek, inkább válogatások. Minden törekvésem szűkre szabott szabadidőmmel úgy gazdálkodni, hogy majd újakat is készíthessek.
Örülök, hogy elolvastál, szép estéd legyen!
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2010. november 13. 22:23
béka
#6. 2010. november 14. 20:45
Köszönöm Neked, Sankomat!.:-))

Igen, tényleg, mint egy érző ember.
Világunkban olykor elveszett.
előzmény: Sankomat hozzászólása, 2010. november 13. 19:34
markusdeak
#5. 2010. november 14. 18:18
Aha. Az előző három hozzászólást helyeseltem. Mindent megírtál, mindent megírtak. Nem tudok mit hozzátenni.
katuska
#4. 2010. november 14. 16:56
Ezek egy mélyen érző, érzékeny ember gondolatai. Szép.
Eliza Beth
#3. 2010. november 13. 22:23
Egyre jobb írásokkal jelentkezel, kedves béka!
Sankomat
#2. 2010. november 13. 19:34
Tetszik ! Őszinte , nyers mégsem bántó ! Mint egy érző ember !
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek