Kedves Olvasóink!

Siebenbürgisch-Deutsches Tagesblatt, külön szám Közreadja: Frézia

Ha az ember keresgél, és fantáziáját sem kíméli, érdekes dolgokra bukkanhat. Ezt a talált történetet megosztom mindenkivel, aki időt szán elolvasására (Frézia):

 

Amikor szerkesztőségünkben vételeztük a szomorú sürgöny, amely tudatta, hogy a nagy zeneszerző, századunk kiemelkedő géniusza, Liszt Ferenc Bayreuthban elhunyt, nagyon megrendültünk. Annál inkább, mert úgy hírlik, nagy ívű pályafutásához, és nagyvonalú emberi tartásához nem méltó körülmények közt, elhagyatva történt mindez.
A lángelméket körüllengi egyfajta titokzatosság, amely csak növeli ázsiójukat. Mi, kisemberek olyanok vagyunk, akár ha Krisztus leplének darabkája lenne a tulajdonunkban, mindig szeretnénk egy nagy embertől kapott személyes, kizárólagos ajándékot birtokolni. 
Negyven évig őriztem aprócska - számomra annál nagyobb értékkel bíró - titkomat. Most, hogy már nincs köztünk akitől az ajándékot kaptam, megosztom a Nyájas Olvasóval. 
Ha Kedves Olvasóink visszaemlékeznek, éppen negyven éve annak, az akkor már európai hírű zenész városunk vendége volt, és 1846. november 20-án a Redutban sikeres hangversenyt adott. Történt mindannak ellenére, hogy a többi erdélyi várostól eltérően, ahol a Mester fellépett, kies Nagyszebenünk meglehetős hidegséggel, ne mondjam, közönnyel várta vendégét. Mára megkopott a történet háttere, az eseményeket csupán a tisztánlátás, és az esetleges összefüggések megértése végett idézem fel.
Megkérdezhetik, ugyan bizony mit keresett volna ilyen nagynevű művész egy magunkfajta névtelen szász család társaságában. Mert hát, ne rejtsük véka alá, ebből indult ki minden: régebben sem nagyon kedveltük a magyarokat, ám éppen azelőtt pár évvel történt, hogy az uralkodó megerősítette, az ország hivatalos nyelve a magyar, s a szászok csak belső ügyeinkben használhatjuk a német nyelvet. Ehhez adódott - a maga során ugyan csak csodálatos, a sajnálatosan zsengén elhunyt - Sophie Bohrer hannoveri kisasszony szintén azon a héten zenélt, viszont nem élvezett elsőbbséget a Redut terménél. És végül, a hangversenyre annyi magyar úr csődült össze, mi bizony nagy szerénységgel kellett meghúzódjunk saját portánkon. A máshoz szokott zenészt nem fogadta semmiféle küldöttség, vagy a máshol szokásos ünnepély. Egyedül a Római Császár szállodában tette tiszteletét Zeneegyletünk vezetősége, amit azonban Liszt úr nem viszonzott. Azon a napon, amikor illendő lett volna megtennie, a nagy zenész eltűnt, s elő sem került este hatig, a koncert órájáig. Most már elmondhatom: az „elveszett" órákat a mi szerény körünkben töltötte. Annak titkát, honnan ismerte, a nővérem sohasem fedte fel, viszont a pár óra erejéig, régi ismerősként viselkedtek egymás társaságában.
Úgy kezdődött, hogy a novemberhez képest enyhe napon bekopogtak hozzánk, s a cseléd Liszt Ferenc nevű urat jelentett be. Családunk, a nővérem kivételével, érthetően, teljesen elképedt. Herta felpattant a heverőről, s szaladt a vendég elé. Igen vonzó képként él emlékeimben a nagy zongorista megjelenésének momentumában. Szívélyesen üdvözölt mindenkit, könnyedén illeszkedett be társaságunkba. Anyámat szemmel láthatón lenyűgözte kedves modora. Apám emiatt nem zavartatta magát, mert a beszéd fonala könnyen pörgött arra is. Liszt úr egyetlen kérése az volt, őrizzük meg inkognitóját. Mivel apám foglalkozása miatt házunkban állandó jövés-menés volt, ezért kitalálták, nővéremmel a lehető legrövidebb úton elhagyják a város falait. Én feszélyezve éreztem magam, Liszt úr biztatott, tartsak velük. 
Amíg mindenki a Promenade felé tolongott, mi a Hermanns Platz kikerülésével, a Heltauer Gasséról, a majdnem derékszögben megtörő Bruckenthal Gassén megszöktünk. Tanácsomra kikerültük a Müller - házat, hiszen Franz Josef úr - aki akkor már éppen húsz éve volt halott - otthona és környéke állandóan népes. Valaki egészen biztos felismert volna minket. 
Mi köze egy zenésznek a vegyészethez, a bányászathoz, vagy egyáltalán, az ilyen - a művészetekhez képest - földhözragadt tudományokhoz? Akkoriban sejtettem, ma meggyőződésem, a mindenkori alkotót minden kell érdekelje. Úgy értem, semmi elől nem kell elzárkóznia. Elmondhatom, az okos tüzű Liszt Ferenc mindenre nyitott volt. Elégedetten vette tudomásul, hogy itt lakott a bányaszakértő, a nagyagit nevű érc felfedezője. Afelől, hogy tudja, miről beszél, egy percig sem hagyott kétséget, mert ott helyben elmondta: „Sokan követelik maguknak az elsőséget, de a tellúrt nem lehet innen elvinni". 
Végül sikerült elhagynunk a városfalakat, és a kertek alatt a Cibin partjára osontunk. No, túlzás osonásról beszélni, hiszen Liszt úrnak még lassú járás közben is szép hosszú, egészséges léptei voltak. 
Nem feszegettük a kérdést, sőt még célzás sem történt rá, hiszen nem akartuk megsérteni vendégünket, mégis ott vibrált körülöttünk, s maga Liszt úr terjesztette elő. Különösebb magyarázattal nem szolgált arról, miért választotta társaságunkat, de a magyar nyelven nyomtattatott belépők kapcsán, amelyből két példányt ott nyújtott át, mondott valamit, amit örökre megjegyeztem. „Ha az ember nem bátor, még óvatos sem lehet eléggé." Megfontoltan, lényéből adódó könnyedséggel mondta, s mi nővéremmel elfogadtuk. Később mértem fel a szavak súlyát.
A nap észrevétlenül illant el. A koncertre indulásunk előtt a vízparton Liszt úr leguggolt, s az apró hullámokon villódzó napot úgy bújtatta ujjai közt, mintha zongorázna. Ez a kép mai napig oly erősen él bennem, nekem ő marad örökre a fény zenésze. 
Hogy ki az, aki mindezt személyesen tanúsíthatná, netán újabb részletekkel szolgálhatna, maradjon titok. Egy ilyen nagyság megérdemli, hogy életének némely fejezete homályban maradjon, ha úgy tetszik, legendává alakuljon. Ezért eldöntöttem, a valós történetre épülő nekrológot csak így szignózom:

 

A szerkesztőség

 

 

 

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
frézia
#21. 2011. július 18. 21:15
Köszönöm szépen!
előzmény: Mara hozzászólása, 2011. július 18. 18:46
Mara
#20. 2011. július 18. 18:46
Kedves Frézia, gratulálok írásodhoz, és a sikeredhez is. Szeretettel: Mara
Eliza Beth
#19. 2011. július 18. 16:22
Utóirat:
Mióta is hiányolom a szmájlikat? Nem mindenki ismeri betűkkel jelezve, talán csak a két legáltalánosabbat azonosítják be:
ezt :-) és ezt :-(
De most én is :-))))))
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. július 18. 16:06
Eliza Beth
#18. 2011. július 18. 16:06
Odatette, csak kacsintósan...
;o)
Én meg telivigyorral :-))))
előzmény: szerkesztőség hozzászólása, 2011. július 18. 15:57
szerkesztőség
#17. 2011. július 18. 15:57
Tegyük elé. :-)
előzmény: Balage hozzászólása, 2011. július 18. 14:39
Eliza Beth
#16. 2011. július 18. 15:22
Nyugi, nem veszekszünk, ennél azért már jobban ismerjük egymást Balázzsal :-))
előzmény: frézia hozzászólása, 2011. július 18. 15:08
frézia
#15. 2011. július 18. 15:08
Kedves Eliza Beth és Balage!
Köszönöm a gondoskodást és segítséget! Kérném, mosolyogni. Köszönöm!
Balage
#14. 2011. július 18. 14:59
A no para, az igazából Fréziának szólt, csak lusta voltam újabb hsz-t írni :D
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. július 18. 14:44
Eliza Beth
#13. 2011. július 18. 14:44
Bocsi, én alapból a Társalgóból olvasok. Itt pedig csak akkor látszik, hogy pályázatos valami, ha ott a jelige...
Én nem para, nem az én írásom! :-)))))
előzmény: Balage hozzászólása, 2011. július 18. 14:39
Balage
#12. 2011. július 18. 14:39
Nem értem a kérdést?

Én a pályázatok közé tettem, el is érhető onnan. Az, hogy nincs az elején a Liszt, hát... Majd legközelebb. Pályázatként kezeljük, no para ;o)
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. július 18. 12:39
frézia
#11. 2011. július 18. 14:15
Köszönöm szépen!
előzmény: székács lászló hozzászólása, 2011. július 18. 14:12
székács lászló
#10. 2011. július 18. 14:12
kedves titkolózós sztori :o)) Laci
frézia
#9. 2011. július 18. 14:01
Köszönöm szépen!
előzmény: Answer hozzászólása, 2011. július 18. 13:57
Answer
#8. 2011. július 18. 13:57
Ez is egy megközelítés, ráadásul jó!
Szeretettel: answer
Eliza Beth
#7. 2011. július 18. 13:31
Nem szottyantál ki. A kedves szerkesztők egyike odaírja a cím elé, hogy "Liszt"... Neked is csak ennyi lett volna :-)))
előzmény: frézia hozzászólása, 2011. július 18. 13:18
frézia
#6. 2011. július 18. 13:18
Dilettantizmus okán. Nekem már az is komoly "műszaki" gondot okozott, hogy feltöltsem az írásaimat. Azt hittem, egyértelmű, hogy pályázok. (Még most sem tudom, hogyan kellett volna jelölnöm pályázási szándékom.) Immár ebből kiszottyantam. De azért -rendületlenül- örvendek olvasóimnak, s ha tetszik írásom, még inkább.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. július 18. 12:39
Eliza Beth
#5. 2011. július 18. 12:39
És miért nem pályázatos?????
Balage
#4. 2011. július 18. 12:28
Én köszönöm, hogy olvashattalak :D
előzmény: frézia hozzászólása, 2011. július 18. 12:25
frézia
#3. 2011. július 18. 12:25
Köszönöm szépen!
előzmény: Balage hozzászólása, 2011. július 18. 12:15
Balage
#2. 2011. július 18. 12:15
Megmosolyogtam. Ötletes ez a kitalált cikk, jó stílusban megírva.
Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek