Kazán István Kamaraszínház: Kislány a pokolban holokauszt monodráma

-Immár ötödik éve játssza a Kazán István Kamaraszínház, Sárdi Mária: Kislány a pokolban című holokauszt monodrámáját a Fészek Művészklub-ban.

 

2010-ben az év eseménye volt a Dohány utcai Zsinagógában, mivel az első színházi
előadás volt látható az épület fennállása óta. A telt házas előadáson volt fény, hangosítás, színpad és világítás,
pedig csak egy kislány volt látható Budai Tünde személyében, aki nagyszerű alakítást nyújtott a nézők vastapsától kísérve.
Kriszt Lászlóval beszélgetünk, a darab rendezőjével aki nem hagyta hogy a monodráma eltűnjön a színházi palettáról.
Azt hiszem manapság egy holokauszt drámával nem lehet színházi karriert befutni! Jól érzem?


Abszolút. De nem is azért született meg ez az előadás hogy a mai Celebelőadások  riválisa legyen.
Nézze, ezzel  a darabbal nem lehet pénzt keresni, és nem lehet nagyon a Médiákba sem bekerülni,
nekünk csupán a nézők gratulációja marad, ami a legtöbb lehet ebben az értékét vesztő világba.

- Sem ön, sem pedig a címszereplő nem zsidó származású! Mégis az önök nevéhez fűződik ez a darab!

Tudja egy percig sem jutott az eszembe, mármint hogy az hogy a faji hovatartozást nézzem.
Egy kislányt láttam, akit valamirevaló hivatkozással ( ebben az esetben zsidó származására )
elszakítottak a hazájától, édesanyja és anyukájának a nővére meghall egy koncentrációs táborba.
Nem fordulhat többet elő, hogy bármilyen tizenéves kislány, vagy kisfiú hasonlókat érjen meg, csupán
azért mert valamelyik nációhoz tartozik. Ez lényegében a rendezői mondanivalója a darabnak.
Ami pedig a történetet illeti, valós eseményeket dolgoz fel, egy tizenöt éves kislány Bergen-belesni pokoljárását.

- Mi az ami arra sarkalja hogy a rossz körülmény ellenére is játsszák ezt a monodrámát?

Önmagában a kirekesztés és az ezzel járó pusztítás ami ellen mindig és mindenhol szólni kell az embernek.
Én így tudom a figyelmet felhívni arra, hogy hasonló őrület felé halad a világunk, általános értelembe.
Természetesen az írónőt jobban megismerve személyes kötődésem is kialakult a darabbal.
Ami pedig a mellettünk állókat illeti, a Színházi Dolgozók Szakszervezete, a Zene És Táncművészek Szakszervezete
valamint személy szerint Világosi Gábor, ( a  Parlament volt alelnökének )
( színházi értelembe ) szintén óriási segítség volt.
És hát az elejétől fogva mellettünk álló Rádi családról nem is beszélve, akiknek sok-sok köszönet jár!

- A tavalyi, 2010 április 19-i Dohány utcai Zsinagógában megtartott holokauszt megemlékezés fő műsora,
ez a holokauszt monodráma volt. Ha jól emlékszem, fellépet még Székhelyi József, Harsányi Gábor,
Gerendás Péter, Bárdos Barbara, és Békés Attila. Mégis a kislányt alakító Budai Tünde játéka volt az,
ami megmaradt bennem és gondolom a közönségben is.

A neves kollégák méltó partnere volt Tünde. Én ezen nem csodálkozom, mert ő egy nagyszerű színésznő
aki óriásit alakít ebben a darabban. Kár hogy a színházi szakma még nem fedezte fel!
De ami késik az nem múlik, remélem egyszer ez is bekövetkezik.

- Az volt olvasható a plakáton hogy mindketten a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatói.

A Károli Gáspár Református Egyetemre való kerülésem, mondhatom gyökeresen megváltoztatta az életemet.
Úgy gondoltam majd a művészi munkáim mellett elvégzem, de iszonyatos munkát igényelt tőlem,
nem csak önmagában a tanulás, hanem a lelkiségben való ott-levés, az átváltoztató Krisztusi üzenet
megtalálása, ennek az üzenetnek az életemben való megtartása, megélése, egyensúlyba tartása.
És ahogy látom az osztálytársaimat, velük ugyan ez a helyzet. Szóval az egész egy nagy harc, lelki harc
önmagunkba, hogy jobbak legyünk és jobbá tegyük a környezetünket, embertársainkat körülöttünk.

- Mikor láthatja a közönség újra az előadásukat?

Legutóbb a Pestszentlőrinci Református Missziós Házban volt látható, 2011 január 26-án 19 órától pedig
a Kálvin-téri Református templom, Kálvin termében lesz látható 19 órai kezdéssel.
Utána pedig, március 4-én a Szigetmonostori közösségi házban láthatja a közönség.

- A darab végén a következők halhatók:
"A lágerebe hurcolt tizenötezer gyermek közül alig százan élték meg a felszabadulást. Egy voltam közülük"




Terjék Zoltán

 

Bővebb információ: Kazán István Kamaraszínház


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!