Juhász Anikó: Gyermek a csónakban

Kisgyerek. Alig négyéves... (vers)

Kisgyerek. Alig négyéves,
még nem tudja, mi az élet,
és mi a halál, a halállal mégis,
akár egy vénember, oly
elkerülhetetlenül szemben áll.


Kis öregembert csinált
belőle az élet, szeme a
világra még rá sem nyílhatott,
ott fenn az égi nagy konyhában
valaki nagyot hibázott, és
abban a sorsos lutri-játékban a
készülő új életre dermedő havat
és nem harmatot rakott.


Az életet még épp csak
tanulná, anya, apa mellé
odatenné a kósza felleget,
lábára hibátlan cipőt húzna,
s nagyon figyelne, ha
valaki azt magyarázná,
hogy ő most ügyetlen
volt és tévedett.


Az esőszemek halk
koppanása után csigákat
keresne kinn a járdán, s
aprócska ujjaival épp csak
végigtáncolna azok védfalat vonó,
mégis oly sérülékeny,
oly könnyen meghaló házán.


S mégsem futhat ő,
egész nap zápor nélkül fekszik,
a tengert csupán anyja és apja
szemében látja, ahol
felmagasodik már a
féltés és rettegés szirtfoka is,
s övé csupán a gének
tudatlan lapátja.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Juhász Anikó
#11. 2011. július 13. 19:05
Kedves Answer, Tara, "Dezsoili", Janos, Gitka, Döme Zsuzsa, Juhász Kató, Bedő Csaba, Mara... --

köszönöm az érdeklődést. A vers hátteréről inkább később írnék, már csak azért is, mert ez több embert érint és egy élő kisgyermeket is, akire/akikre még sok szenvedés vár. Rájuk gondoltam, amikor ezt a verset írtam, de úgy szerettem volna megírni, hogy ott legyenek ebben a versben a többiek is, mindazok, akiknek hasonló sors jut vagy jutott osztályrészül.
előzmény: Mara hozzászólása, 2011. július 12. 13:09
Mara
#10. 2011. július 12. 13:09
Kedves Anikó, nagyon komoly versed témája. A feldolgozás remek. Szeretettel: Mara
Bedő Csaba
#9. 2011. július 12. 09:46
Nagyon tetszett a vers, szomorúan szép.
Juhász Kató
#8. 2011. július 11. 21:57
Versed azt a fájdalmas érzést idézte fel bennem, amit nem rég a szegedi klinikán műtétre váró két gyermek állapotát látva éreztem.
Megbecsülést, és sok segítséget érdemelnének
azok a szülők, akik tartósan beteg gyermeket gondoznak.
Szomorú versedet nagyon átérezhetően írtad meg.
Döme Zsuzsa
#7. 2011. július 11. 21:30
Köszönöm.
Gitka_61
#6. 2011. július 11. 20:31
őszintén szólva többször indultam neki az olvasásnak, mire ráéreztem a ritmusára. Nehéz olvasni ezt a verset.

De nehéz a téma is....Nagy lelkierő kellett megírni!!!

Gitta
janos
#5. 2011. július 11. 20:20
Ismerős szituáció.Sajnos kegyetlen a sors.
Ha ti könnyeztek én mit csináljak,hát ugyanazt.
Mindegy, hogy férfi vagy nő a szív ugyan -úgy érez.
Szeretettel, János
dezsoili
#4. 2011. július 11. 19:14
Juj! Van egy kedves költőnő, aki hasonló helyzetben, egy fiúcskát nevel. Már 10 éves, alig bírja cipelni, de nem hagyta magára. Az unoka azért él még, mert olyan tisztességesen ápolja a nagymama. Ezt így megírni... látni is szörnyű az okos csillogó szempárt... eleinte nem hittem el, hogy ért ő mindent a maga módján, de ma már tökéletesen tudom, hogy bár másként gesztikulál, másként reagál, mégis mindent ért, csak:

"ott fenn az égi nagy konyhában
valaki nagyot hibázott, és
abban a sorsos lutri-játékban a
készülő új életre dermedő havat
és nem harmatot rakott. "

A műved csodás, gratulálok, viszem a linket annak a kedves társunknak, aki személyesen is érintett. Most jól kibőgöm magamat, megint megríkattál. Köszönöm, Ili.
Tara Scott
#3. 2011. július 11. 18:04
Megkönnyeztettél. Gyönyörű.
Szeretettel gratulálok: Tara
Answer
#2. 2011. július 11. 14:59
Szomorúan szép, benne van a tragédia vonala.
Szeretetel: answer
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek