Jonas Hassen Khemiri: Apazáradék

Mindenki azt mondja, az apjukra ütnek, de ő alig lát hasonlóságot. Valójában az egyik az anyjuk kicsinyített, a másik a nagyított mása.

Addiktív családregény a kortárs svéd irodalom sztárjától. "Egy nagyapa, aki apa is egyben, visszatér az országba, amit el sem hagyott..." Khemiri különlegesen megírt könyvében gyorsan váltakozó nézőpontok során át intim portrét kapunk egy kaotikus, mégis teljesen hétköznapi család életéről. Az Apazáradék addiktív családregény a szülők jelenkori helyzetéről. Egy nagyapa hazatér Svédországba meglátogatni a felnőtt gyermekeit. A fia éppen apai szabadságon van két gyerekkel, a lánya elvált, most pedig újra terhes, csak nem a megfelelő férfitól. Egyedül a nagyapa tökéletes, legalábbis ő ezt gondolja magáról. A látogatás tíz napja alatt azonban fájdalmas emlékek kerülnek a felszínre, és a kapcsolatok tovább bonyolódnak. A nagyapa kénytelen szembesülni a múltjával. A lány egy lehetetlen döntés előtt áll, a fiú pedig szabadulni szeretne az apjával kötött megállapodás és a ráhagyott lakás nyomasztó terheitől. Vajon fel lehet bontani az apai záradékot vagy az fogja örökre a múlthoz láncolni a családot?

Jonas Hassen Khemiri1978-ban született Stockholmban. A kortárs svéd irodalom sztárja eddig öt könyvet jelentetett meg, de mára már színpadi szerzőként is világhírre tett szert. Színdarabjait Berlinben, Londonban és New Yorkban is sikerrel játsszák. 2017-ben ő volt az első svéd prózaíró, akinek az elbeszélése megjelent a New Yorker lapjain. Írásait eddig több mint 25 nyelvre fordítottákle. Munkásságáért többek közt megkapta az elsőkönyveseknek járó Borås Tidnings-díjat, a Svéd Rádió irodalmi díját, 2015-ben pedig Amikre nem emlékszemcímű regényét a legjobb svéd regénynek ítélték a kritikusok, és ezzel elnyerte a rangos August-díjat.

Részlet a könyvből:

„Egy nagyapa, aki apa is egyben, visszatér az országba, amit el sem hagyott. Beáll a sorba az útlevél-ellenőrzéshez. Ha az üveg túloldalán ülő rendőr gyanakvó kérdéseket találna feltenni, az apa, aki nagyapa is egyben, meg fogja őrizni a nyugalmát. Nem fogja ledisznózni a rendőrt. Nem fogja megkérdezni, postán rendelte-e az egyenruháját. Csak mosolyogva felmutatja az útlevelét, és emlékezteti a rendőrt, hogy ő ennek az országnak az állampolgára, és soha nem volt távol hat hónapnál többet. Hogy miért? Mert itt él a családja. Szeretett gyerekei. Csodás unokái. Áruló exneje. Soha nem fog hat hónapnál hosszabb időre elutazni. A hat hónap a maximum. Legtöbbször öt hónapra és harminc napra távozik. Néha öt hónapra és huszonhét napra. Halad a sor. A nagyapának, aki apa is egyben, két gyereke van. Nem három. Egy fiú. Egy lány. Mindkettőt szereti. Főleg a lányt. Mindenki azt mondja, az apjukra ütnek, de ő alig lát hasonlóságot. Az anyjuktól örökölték a magasságukat, a makacsságukat és az orrukat. Valójában az egyik az anyjuk kicsinyített, a másik a nagyított mása. Főleg a fiú. A fiú annyira hasonlít az anyjára, hogy az apa, aki nagyapa is egyben, néha, sőt egész gyakran, kedvet érez közelebb hajolni hozzá, és lefejelni őt. De soha nem teszi. Természetesen. Türtőzteti magát. Elég sokat élt már ebben az országban ahhoz, hogy tudja, az érzelmek nem helyénvalók. Az ember zárja be az érzelmeit pici, lehetőleg betűvel ellátott rekeszekbe, és csak akkor eressze ki őket, ha készen áll a recept és a terv, ha a szakemberek már elfoglalták a helyüket, ha egy közalkalmazott felelősséget tud vállalni az érzelmek következményeiért. A sor megáll. Senki nem mérgelődik. Senki nem emeli fel a hangját. Senki nem furakszik. Az emberek csak sóhajtva a plafonra merednek. A nagyapa is. Emlékszik az időre, amikor apa volt. Gyerekzsúrok és nyaralások, dzsúdóedzések és gyomorrontások, zongoraórák és évzárók. Emlékszik az edényfogóra, amit a lánya, vagy talán a fia, készített kézimunkaórán, és ráhímezte, hogy „A világ legjobb apja". Fantasztikus apa volt. Most meg fantasztikus nagyapa. Aki mást mond, hazudik."

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek