Iskolai pályázat- Lehull az álarc

Gyerek kategória - A szerelem nem bonyolult csak mi tesszük azzá, azzal, hogy nem vállaljuk fel érzelmeinket, és mint egy kártya parti lenne, úgy rejtegetjük a lapjainkat.

Arra várunk, hogy ellenfelünk felfedje magát. Nem lenne sokkal egyszerűbb nyitott lapokkal játszani?

Még általánosban volt egy titkos szerelmem, melyről senki nem tudott, és ez így volt a legjobb. Legalábbis azt hittem. De egy nap mikor Andi, aki legjobb barátnőm volt, titokzatos arccal hívott odébb az udvar távolabbi részébe, már nem pont így gondoltam. Azt mondta, hogy mutatni akar valamit, és én követtem. Elővette a telefonját és megkeresett egy sms-t, mely arról szólt, hogy ő megkérdezte Mátétól mi volt eddigi élete legszebb napja. Mire a válasz az volt, hogy az a nap amikor elmentünk egy páran moziba, és én tudtam is, hogy miért. Hiszen akkor először a fiú elég bátorságot gyűjtött, ahhoz hogy megfogja Andi kezét. Ezután egy kicsit összezavarodottan kérdezte tőlem "most mit tegyek?". Végig gondoltam mit is tudnék mondani, hiszen én is szerelmes voltam Mátéba. Csak erről másoknak sejtelmük sem volt. De végül is úgy döntöttem nem állok kapcsolatuk útjába. Mindkettőjüket túlságosan szerettem ahhoz, hogy megfosszam a boldogság érzését tőlük. Így hát feltettem egy egyszerű kérdést, szereted vagy nem?. A válasz persze már nem volt olyan könnyű.
Egy kicsit gondolkodott majd azt felelte: szeretem, de csak mint barátot. Vagy egy kicsit jobban. De nem akarok vele járni, mert nem olyan jó képű.
Viszont én nem hagytam annyiba. Döntésre kényszerítettem, bár magam sem tudtam mi lenne a helyes. Hiszen az se lett volna jó, ha össze jön vele és egy hét múlva dobja mert jön egy helyesebb fiú, és akkor megbánja, ő pedig azt nem akarta. Viszont az sem volt helyes, hogy szórakozik vele. Ha nem akart tőle semmit meg kellet volna mondania neki. Közölni kellett volna vele, hogy csak barátként gondol rá. Csak ez sem igaz.
Elég nehezemre estek kimondani a szavak, de elkellet fogadnom, nem belém szerelmes. Mi értelme lett volna, hogy olyanról álmodjak, aki sose lehet enyém? Inkább legyen boldog, ha nekem fáj is. Ő legalább nem szenved többé, hiszen megkapja, akire vágyik. Így hát nem könnyen, de rá vettem magam hogy kimondjam a következőket. Úgy hagyták el a számat a szavak mintha egy halálos ítéletet mondanék. De ha jobban bele gondolok talán tényleg az volt, a saját számomra. „Tudod ismerlek. Ha vele vagy látom, hogy boldog vagy, de szomorú, ha nem lehetsz a közelben. Összeilletek." Nehezen bírtam kimondani sírás nélkül, eszembe jutottak közben azok a csodaszép álmok, ahol Máté rám néz átölel és megcsókol. Bele súgja a fülembe, hogy szeret mire én egy puszit nyomok az arcára. De hát tudtam, hogy ez sosem történhet meg. El kellet fogadnom végre. Andival mindig együtt beszélgetnek a szünetekben, szomorúak, ha valamelyikük hiányzik a suliból, és nem lehetnek együtt. Mintha lett volna valami köztük valami, ami az évek során egy erős lánccá alakult, ami össze köti őket. Túlságosan kiismerték egymást. Lehetséges, hogy érzett irántam valamit. De már mindegy volt. Akkor már mást szeretett. „Ha valaki úgy szeret, hogy bármit megtenne érted szeresd, mert ha később te is úgy fogsz érezni iránta, lehet, hogy már késő lesz és ő már nem fog szeretni." tanácsoltam neki mosolyogva. És ő ekkor valami olyasmit mondott, ami úgy ért engem, mint egy villámcsapás. Elmondta, hogy jöttek össze, hogy eleinte belém volt szerelmes. Megkérdezte tőle tetszem-e neki, mert nekem nem merte bevallani. Ő azt mondta, hogy nem valószínű. Mikor látta milyen szomorú lett, felajánlotta, hogy segít neki velem össze jönni, Máté pedig elfogatta. Kieszelték, hogyan hívhatná fel magára a figyelmet, de én visszautasító voltam vele. Akkor kitalálták, hogy mondják azt, hogy Andiba szerelmes, én pedig féltékeny leszek. Azt hitték sikerült, de mikor megkérdezte, hogy bejön-e nekem, én nem mondtam mást, mint előbb, hiszen mért is mondtam volna azt hogy igen, mikor azt hittem a legjobb barátnőmbe szerelmes.
Elárulta, hogy miközben együtt beszélgettek akkor figyeltek fel a másikra, és megtetszettek egymásnak. Valami kialakult kettőjük között, ami máig tart.
A történet végéra már borzalmasan gyűlöltem magam. Azon gondolkodtam bárcsak vissza tekerhetném az időt, hogy bevalljam neki. A tény, hogy régen szeretett felemésztett. Nem bírtam felfogni mért nem vallottam be, mikor még lett volna esélyem?. Csalódott voltam, és bár késő volt, már nem tartottam lényegesnek, hogy tovább rejtegessem, ami a szívemben lakozik. Az álarc lehullott rólam. A térdemre hajtottam a fejem, és sírtam. A hideg cseppek végig gördültek bőrömön. Emlékszem Andi, hogy meglepődött. Okos lány volt. Nem kellet sok idő neki, azonnal rájött. Oda ült mellém átölelt és feltett egy kérdést, ami miatt legjobban gyűlöltem magam. Ami elrontott mindent. Amely miatt szenvednem kellet. "Te szereted. Mért nem vallottad be neki?"

Solymosi Dorisz