Interjú Kovács Kokó Istvánnal

Melyik a legelső emléke az olimpiákról? Az 1988-as szöuli olimpiáról vannak az első emlékeim, amit 18 éves fejjel néztem.

Mit vár a Rióban töltött egy hónaptól? Járt már korábban a városban?

Volt szerencsém többször is Rióba látogatni, talán két éve voltam utoljára. Biztos, hogy az olimpián egy barátságos és sportos arcát fogja mutatni ez az amúgy is jó hangulatú város, és remélhetőleg még élvezetesebb lesz itt lenni a magyar sportsikerek miatt.

Hónapok óta zajlik az olimpia felvezetése az M4 Sporton. Ön hogyan készül erre a szakmai kihívásra?

Sportolóként hozzászoktam, hogy hosszú felkészülés előz meg egy-egy világversenyt. Az Út Rióba magazin műsorvezetőjeként több mint egy éve figyelem az olimpiára készülő magyar sportolókat, így szinte a keret minden tagjával van közös történetem. Ez az én felkészülésem szerves része, és az élsportban eltöltött lassan 30 év is elegendő hátteret ad a feladatok ellátásához.

Melyik a legelső emléke az olimpiákról?

Az 1988-as szöuli olimpiáról vannak az első emlékeim, amit 18 éves fejjel néztem. Amatőr ökölvívóként főleg a boxot figyeltem, jól emlékszem Isaszegi Róbert és Michael Carbajal meccsére. 1992-ben vettem részt először sportolóként az olimpián, Barcelonában, és rögtön lenyűgözött az olimpia varázslatos szellemisége, amit az országban tapasztaltam. Ezt az olimpiát bronzéremmel zártam. Az 1996-os atlantai olimpián történt meg velem az a csoda, hogy bekerülhettem a magyar olimpiai bajnokok szűk körébe és ez meghatározta az egész életemet. Mindent, ami velem történt, az olimpiának köszönhetem.

Mi volt az ön számára az eddigi olimpiák legszebb pillanata, legnagyobb élménye?

Természetesen az 1996-os versenyzésem a legemlékezetesebb, de az olimpia minden egyes napja és perce életre szóló élménnyel ajándékozott meg, bármilyen minőségben is vettem részt rajta. Ez lesz a hatodik alkalom, hogy a helyszínről élvezhetem a játékokat és mindegyik olimpiának megvan a maga története.

Melyik sportág kapcsán készíti a legtöbb interjút majd Rióban? Van olyan sportág, amivel kiemelten foglalkozik majd?

Több helyszínen is dolgozom majd, az egyik az idei olimpián debütáló magyar ház lesz, ahova nagyon sok vendéget és sportolót várunk. A másik fő helyszín pedig az M4 Sport olimpiai falu közelében kialakított stúdiója, ahol a magyar sportolókkal készítek majd beszélgetéseket. Innen olyan exkluzív háttéranyagokat tudunk nyújtani a szurkolóknak, amelyek segítségével a nézők minden eddiginél közelebb érezhetik magukat a sportolóinkhoz.

Milyen a hangulat az olimpiai faluban? Nyitottak a sportolók vagy ott már mindenki a megmérettetésre koncentrál?

Fontos megemlíteni, hogy több mint tízezer sportoló érkezik az olimpiára. Csak töredékük szerez érmet a játékokon, és szintén csak egy részük az, aki éremért utazik az olimpiára. Sokaknak a tisztes helytállás és saját követelményeik teljesítése a cél. Ők önfeledtebben tudják élvezni az olimpiát, jobban meg tudják élni a nemzetek összekovácsoló erejét. És vannak azok a versenyzők, akik a teljesítményre koncentrálnak és megpróbálják a saját sportáguk világeseményeként kezelni az olimpiát. Ők kevésbé tudják átélni az olimpia hangulatát, de az utóbbi felfogás visz közelebb a győzelemhez. 1992-ben én is inkább az első csoportba tartoztam, 1996-ban pedig a másodikba. Ehhez szükséges a rutin is, mert könnyű elveszni a forgatagban. Az egész világ rád figyel, a legjobb versenyzők vesznek körül. Bármerre nézel, világsztárokba botlasz és a történelem a közvetlen közeledben zajlik. Ez sok félelmet is szülhet, amit nem biztos, hogy tud kezelni egy fiatal sportoló. Óvakodni kell attól, hogy az ember átérezze egy olimpia súlyát és felelősségét, mert valóban életfordító esemény lehet minden sportoló életében, hiszen ha aranyat szerez, az egész élete megváltozik pozitív irányban, ha viszont nem sikerül a legjobbnak lennie, elmarad ez a változás.


Sportolóként több olimpián is részt vett, bajnok is volt. Menyiben más ilyen tapasztalatokkal a háta mögött együtt dolgozni sportolókkal, akikre szintén nyomás nehezedik? Jobban nyitnak ön felé sportolói múltja miatt?

Egészen biztosan máshogy viszonyulnak hozzám, és könnyebben megnyílnak. Kammerer Zoltánnal is együtt sportoltam, de a fiatalok közt is sok barátom, ismerősöm, sporttársam van, ők nem az újságírót látják bennem, hanem a sporttársat. Sokkal közvetlenebbül társalognak, ez pedig nagyon nagy segítség az én szakmámban. Remélem üde színfoltot nyújtanak majd a nézőknek ezek a beszélgetések.


Melyik sportolóval várja leginkább a közös munkát?

Az egész magyar olimpiai csapatra kíváncsi vagyok, ők nem csak aranyéremért és pontokért utaznak Rióba, hanem azért is, hogy méltóképpen képviseljék Magyarországot és örömteli pillanatokat adjanak a magyaroknak. Mi ezeket a pillanatokat szeretnénk minél jobban átadni a nézőknek, így számomra mindegyik sportolónk szereplése ugyanannyira fontos. Természetesen a magyar keretnek is megvannak a sztárjai, de biztos vagyok benne, hogy lesz jó pár meglepetés aranyérem, ahogy az lenni szokott.


Melyik a kedvenc egyéni és csapatsportja, és miért?

A küzdősportokhoz vonzódok, nagyon tisztelem a cselgáncs és a birkózás képviselőit és remélem, hogy Harcsa Zoltán és Bacskai Balázs ökölvívók méltón képviselik majd a sportágat. Csapatsportok terén a vízilabdát emelném ki, mind a női és férfi csapatot. A kézilabdásokat sajnálom, hiányozni fognak, a londoni olimpiához szervesen hozzátartozott a remek teljesítményük.


Kiktől várja a magyar érmeket? Hány aranyra tippel?

Nem szeretnék tippelni. Vannak olyan versenyzők, akikre azt mondják, hogy nem tudnak hibázni, de az élsportban nagyon kis különbségeken múlik minden. Vannak favorit sportolók és versenyszámok, mint Hosszú Katinka és a női kajak kettes, ahol csak szimplán nem szabad rontani, de a többi szám esetében nagyon nehéz megtippelni, hogy kinek jön össze. Sokan álltak nagyon közel az éremhez az elmúlt időben, úgyhogy érmekben gazdag olimpiában bízom, de pont a labdarúgó Eb kapcsán láthattuk, hogy felesleges statisztikák alapján számolgatni. Élvezzük a sportolóink teljesítményét, szurkoljunk nekik és reméljük, hogy akkor az olimpikonjaink is megmutatják, mennyi is van bennük.

Ki lehet az olimpia magyar felfedezettje, illetve legnagyobb sztárja?

Szilágyi Liliána már az olimpia előtt is bizonyított, így nem lesz nagy meglepetés, ha eredményesen fog szerepelni, akár egy új Egerszegi Krisztina is lehet belőle. Vannak alvó sportágaink, pl. a sportlövészet, de sikereket érhet el Ungvári Miklós vagy Csernoviczki Éva cselgáncsozó is, az ő érmük lehet fényes az elmúlt évek teljesítményét tekintve. És ne feledkezzünk meg az Európa-bajnok női vízilabda csapatról sem. A férfi vízipólósok is szép eredményt hozhatnak, ahogy korábban már többször is tették.


Mit jelent az ön számára az M4 Sport riporterének lenni az Olimpián?

Nagyon megtisztelő, hogy bekerültem ebbe a remek csapatba. Tizennégy éve foglalkozom televíziózással, ennyi idő alatt nagyon sok helyen igyekeztem reményeim szerint jól teljesítve szolgálni a nézőket. Most úgy érzem, hogy végre a legfelkészültebb és a magyar sport érdekeit leginkább szolgáló felületen tehetem ezt.

Kovács Kokó István fotokredit MTVA Penziás Nikolett


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek