Interjú Kovács Judit bábszínésszel

A Budapest Bábszínházban találkoztam Kovács Judit bábszínésszel. Egy feltűnően szép, kantáros nadrágba öltözött, műszeplős és műszemüveges lány jelent meg a büfében -

befejeződött a Mogyoró és Mandula című előadás.

 

-          Teljesen máshogy nézel ki mint amire számítottam; legérdekesebb talán az, hogy jelmezben vagy. A bábszínészek nem a színfalak mögött dolgoznak? Vagy mostanában ez már nem így van?

-          Majdnem minden előadásomban szerepelek ún. "élő „ színészként. A legtöbb rendező használja ezt a lehetőséget. Nagyon érdekes lehet báb és élőszínész viszonya, az, ahogy ki-be ugrálunk a szerepekből. Színészként alakítok egy szerepet, aztán bábozom és megint más karakterem van. Ez mindig nagyon érdekes.

-          A nézőknek feltűnik, hogy ez ugyanaz a hang?

-          Egy bábszínésznek nagyon kell tudnia használnia a hangját. Széles skálán kell mozogni. A tavaly bemutatott Rozi az égen című előadásban például 6 karaktert kell alakítanom. Ezt a darabot Jeli Viktória és Tasnádi István a kislányuknak írták. Rozi azt hiszi, hogy a szülei elfelejtették a születésnapját. Álomba dühöngi magát, s mivel előző nap a Planetáriumban voltak az óvodával, a csillagképek között kutatja az elveszett szülinapot . Az összes csillagképet az anyukája és az apukája játssza. Tulajdonképpen a szülein keresztül éli meg a problémáit meg mindent, ami őt izgatja. Ebben a darabban hatféle bábtechnikát használok, hatféle karakterrel és emellett élő színészként is játszom, mint Rozi anyukája. Izgalmas feladat és nagyon nehéz. Nemcsak szakmailag, hanem fizikailag is, alig kapok levegőt, az első felvonás után.

-          Hogyan alakult, hogy bábszínész lettél?

-          Az hamar kiderült, hogy valamilyen művészeti pályára lépek, mert leginkább a humán tárgyak érdekeltek. Képzőművésznek készültem, de elsőre nem vettek fel se a képzőre se az iparra, így elmentem Egerbe rajz és film/videó kultúra szakra. A főiskolán alakult egy színjátszó csoport. Gondoltam egyet és csatlakoztam hozzájuk. Felejthetetlen csapat jött össze! Olyan egész életre meghatározó élményeket éltem át velük, amelyek a pálya felé sodortak. Én egy alföldi faluból származom Szolnok mellől, Rákóczifalváról és álmomban sem gondoltam, hogy egyszer színésznő lehetek. Versmondó versenyekre jártam; a tükör előtt pózolva szavaltam, de meg sem fordult a fejemben, hogy jelentkezzem a főiskolára. Később rájöttem, hogy ez is egy szakma, amit meg lehet tanulni, mint bármi mást. Nyilván úgy érsz el valamit, ha van valamilyen rátermettséged - nevezhetjük tehetségnek-, de kell rengeteg szorgalom, türelem, gyakorlat és sokszor szerencse is. Mi három évig tanultuk a szakmát itt a színház stúdiójában. Amikor én a bábos világba csöppentem, még nem volt a főiskolán képzés. Most már 4 évente új osztályt indítanak.

-          A színjátszó körnél tartottunk.

-          Igen. A színjátszó körben azt élveztem, hogy csoportosan hozunk létre valamit, hogy olyan alkotófolyamatban veszek részt, ahol sok ember együtt gondolkodik, és az együtt gondolkodás révén létrejön valami. A festés, rajzolás nagyon magányos tevékenység. Mindig azt éreztem, hogy nem jut el úgy a közönséghez, ahogy szeretném. Egy kiállítás kapcsán sokkal kevésbé tudsz az emberekkel kommunikálni, nem kapsz visszajelzést arról, hogy mennyit tudtál nekik adni, egyáltalán mennyi jutott el az érzéseidből, gondolataidból hozzájuk a festményeiden vagy a grafikáidon keresztül. A színházban sokkal közvetlenebb a visszajelzés; rögtön érzed, ha felmész a színpadra, hogy most milyen a közösség, mennyire nyitottak, mennyire tudnak veled jönni. Persze attól is függ, hogy te milyen állapotban vagy...A gyerekek pedig nem tudják megjátszani magukat. Ha nem tetszik nekik valami, vagy esetleg megijednek akkor hallani, hogy „anyu haza akarok menni......"

-          Vagy bekiabálnak, hogy „vigyázz ott van mögötted!"

-          Az nagyon jó érzés, ha van egy kisgyerek, akin érezni, hogy ott van velünk, hallani, ahogy kommentál.

-          Lehet mozogni a bábszínházak között?

-          Nem jellemző. Itt a Budapest Bábszínházban az élet tipikus kőszínházi lét. Ez meghatározza az életedet. Én már 10 éve vagyok a társulat tagja és nem panaszkodhatom; egy nagyon erős társulatban nagy szerepekre kérnek, sose volt olyan év, hogy ne lett volna sok munkám. Szeretem ezt a színházat, mert sokféle oldalamat kipróbálhatom, és szerencsére rengeteg  jó színésszel dolgozhatok. De volt egy-két olyan darab, amikor azt éreztem, hogy én ezt nem szívesen csinálom. Ha én dönthetnék, akkor nem dolgoznék ebben az előadásban, de persze nem vagyok döntéshelyzetben. Igazából azt szeretném, hogy ettől valamennyire függetlenedhessek, saját gondolataimat, saját elképzeléseimet is megvalósíthassam. Ez az, ami felé törekszem. Tavaly csináltunk egy előadást Bánky Eszter kolléganőmmel egész kicsi gyerekeknek Icinke - Picinke tündér címmel. Hiánypótlásra törekedtünk, mivel kevés az egész kicsiknek szóló darab. A kecskeméti Ciróka Bábfesztiválon szerette a szakmai közönség, azóta sokfelé meghívták és a Budapest Bábszínházban is játszhatjuk.

-          Kiknek szólnak mostanában az előadások?

-          A hatvanas években sok felnőtt előadás volt, de a darabok egyre jobban eltolódtak a gyerekek felé. A kicsik nagyon jól tudnak azonosulni ezekkel a figurákkal, a bábon keresztül egy csomó mindent fel tudnak dolgozni. A felnőttek viszont elszoktak a bábszínháztól, nagyon nehéz őket becsalogatni.

-          Van út visszafelé?

-          Szerintem mindenképpen. De nehéz lesz, mert nincsen hozzászokva ma a budapesti felnőtt közönség, hogy itt igenis igényes felnőtt előadásokat is láthatnak.  Alapvetően nagyon nagy szükség lenne arra, hogy reklámozzák, megfelelő fórumokon jelenjenek meg hirdetések. Bitódalok címmel márciusban bemutattunk egy felnőtt előadást Christian Morgenstern huszadik századi német költő verseiből Veres Andris rendezésében. Ezek a kocsmacimboráknak íródott versek a lét és nem lét közötti állapotról szólnak, a halálon túl, de amikor a lelked még itt van valahol és rálátsz önmagadra. Azt a kérdést járjuk körül- egyébként szerintem rendkívül szórakoztatóan-, hogy milyen ez az állapot, amikor rá tudsz nézni már a "minden mindegy"érzésével az életedre. Rögtön megjelenik az irónia, a groteszk, aminek a kifejezésére leginkább a bábszínház alkalmas. Három akasztott figurával játsszuk, nagyon izgalmas előadás lett.

-          Mikor lehet megnézni?

-          Ez jó kérdés. Megnyertük a pécsi felnőtt bábfesztivált vele, a Fidelio különdíját, András rendezői díjat kapott, ennek ellenére októberben két előadásunk volt és egészen februárig nem is fogjuk játszani. Mert nem keresik, és nem lehet eladni, állítólag. Ha legalább novemberben játszhattuk volna, esély lett volna rá, hogy híre kelljen; de nem kaptunk lehetőséget. Sajnos a többi felnőtt darabunk sincs sokkal jobb helyzetben. Talán Az ember tragédiáját játszom a legtöbbet, mert az kötelező olvasmány. Amikor meghívtak vele bennünket a Vörösmarty Gimnáziumba, nagyon tetszett a középiskolásoknak az előadásunk. Azt mondták, hogy szinte látni lehetett a bábuk mimikáját. Érdekesnek találták, hogy egy bábfigura mennyire ugyanúgy tud létezni, és ugyanolyan értékű lehet, mint egy emberi test. Sőt izgalmasabb, mert ugye itt meg lehet csinálni, hogy egy báb darabjaira essen szét a színpadon. Ez egy másfajta hatás. De még Az ember tragédiáján sincs mindig teltház. Nagyon erős sajtó kéne, szervezés. Még én is bevállaltam kétszer a szervezést, csakhogy játszhassuk például a Bitódalokat, mert tudtam, hogy megyünk a fesztiválra, és ha nem játsszuk az előadást, akkor nem lesz egyben, nem fog működni.

-          Gondolom a gyerekelőadásokkal nincs probléma?

Nem, nincsen. Hétköznap óvodákból, iskolákból szerveznek csoportokat, hétvégén a szülők hozzák a gyerekeket. Néha akkor is, ha még nem nekik való a bábszínház...

-          Hány éves kortól érdemes bábelőadásra vinni a gyerekeket?

-          Gyereke válogatja, de én három éves kortól szoktam javasolni. Akkor már képesek megülni a fenekükön egy órácskát.... De a gyermek és felnőtt darabokon kívül fontos megemlíteni, hogy léteznek ifjúsági előadások, mint például az Odüsszeusz, amit a Valló Péter rendezett. Ifjúsági előadás volt a Szent Iván Éji Álom is, amit Josef Krofta, egy cseh rendező állított színpadra, cseh szemlélettel, érdekes kísérlet volt.

-          Milyen darabokban játszol még?

-          Elég sok darabom van... Amit a közeljövőben újítunk fel és nagyon szeretek, az a Gyáva Kis Tigris. Könnyű azonosulnom a félénk, de egyre inkább magára találó kistigrissel. És ez tényleg olyan előadás, ami a gyerekek problémáival foglalkozik. Leginkább a félelemmel. A kis tigris nagyon fél az erdőben, meg kell tanulnia legyőzni önmagát, és a szüleinek azt, hogy hogyan tudnak neki ebben segíteni.

-          Mit próbáltok most?

-          Jövő héten kezdek el próbálni egy kortárs gyerekversekből készülő előadást Hajnali csillag peremén címmel. Óvodásoknak, kisiskolásoknak szánjuk. December 29-én lesz a bemutatója, de már a két ünnep között játszani fogjuk, úgyhogy összeszedetten kell próbálni, nincs sok időnk.

-          Boldognak tűnsz.

-          Igen, borzasztó fontos nekem a munkám, de nehéz mindig megújulni. Nagy örömet okoz az alkotás maga, ahogy létrejön egy darab. Teljesen más gondolkodást igényel, mint az élőszínház. El kell gondolkodni azon, hogy az adott figurával mit tudok kifejezni. Ha történetesen egy lábassal játszom: ő hogy ül le, hogy néz, hogy áll. Ha megmondják, hogy milyen karaktert kell játszanod és egy teljesen más bábfigurát kapsz, abba be lehet bukni. Legyél aranyos és bűbájos, és ehhez kapsz egy gülüszemű, hosszúorrú bábot, képtelen leszel ráhúzni a karaktert. Persze nincs ennyire szélsőséges eset, de valóban nagyon fontos a bábszínházban a látvány; hogy mivel dolgozol, a munka képzőművészeti része. A tervezőknek nagy szerepük van.

-          Úgy látom a Bábszínház egy nagy család.

-          Igen, igazi társulat. Sokan szabadidejükben is összejárnak, mert nem igazán van idő másokkal barátkozni. De nekem nagyon fontos az is, hogy máshonnan is legyenek barátaim, hogy ne szűküljek be és valami közöm maradjon a valósághoz. Mert hát a színház az egy másfajta valóság.

-          Milyen terveid vannak?

-          Most a Károli Gáspár Református Egyetemre járok, színháztudomány szakra ez segít abban, hogy később esetleg taníthassak vagy rendezhessek. Brecht Kaukázusi krétakörének bábszínpadra állítása lesz a szakdolgozatom témája, mostanában leginkább ez foglalkoztat, de legalább ugyanilyen fontos számomra a családom. A kisfiam hatosztályos gimnáziumba készül, igyekszem minden szabadidőmet vele tölteni!

-           Köszönöm!

 

 

Fekete Felícia

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Felicia
#3. 2011. január 31. 16:35
Köszönöm!
Döme Zsuzsa
#2. 2011. január 30. 18:37
Örülök a cikknek - azért is, mert a bábszínészek sajnos méltánytalanul háttérbe szorulnak; pedig az alapokat ők fektetik le, gyermekeinkből ők nevelnek színházértő közönséget.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek