Instant mesék helyett képzeletet minden gyereknek! Interjú Dániel Andrással, a Kufli-mesék alkotójával

Dániel Andrással Szabados Melinda és Nádasi-Ozsvár Andrea diskuráltak.

Valószínű, hogy az összes kortárs meseíró szépen, csendben a sarokba állította a laptopját, amikor kezükbe került az első Kufli könyv. Én legalább is ezt tettem egy kis időre, amíg el nem múlt a sokkhatás. 


Csodálkoznék, ha a kuflik ilyen letaglózó hatással lettek volna a komplett kortárs gyerekirodalomra! Ennél sokkal szerényebbek voltak az ambícióim. Egy olyan képeskönyvet szerettem volna készíteni, amelyben igazából nem történik semmi falrengető, a főszereplői legfőképp lustulni szeretnek a napsütésben, és arra vágynak, hogy mindenki békén hagyja őket. Talán mert én is vonzódom ehhez az állapothoz.... Tehát egy afféle anti-mesekönyvnek képzeltem el: semmi komolyabb kaland, semmi megszívelendő tanulság, csak lazulás és hentergés egy világvégi réten... Egy pillanatig nem gondoltam volna, hogy ebből akármiféle siker lehet.

Milyen érzés az egyik legmenőbb meseírónak lenni?


Ilyet nem igazán érzek. Egyrészt mert visszatekintve mindig elég kritikus vagyok a munkáimmal. Azt hiszem, túlságosan aggodalmas és problémázó alkat vagyok, hogy őszintén bele tudjam élni magam bármiféle menőségbe.... Igazából mindig rácsodálkozom, amikor valaki elmondja, hogy szereti a könyveimet. A másik meg: amikor otthon ülök az íróasztalomnál - és sokat ülök ott -, akkor sem ilyesmivel, hanem egy új feladattal foglalkozom. És ha éppen nem megy a munka, akkor hiába akárhány sikeres könyv és jó kritikák, csak egy reménytelenül tehetségtelen valakinek érzem magam, aki soha többé egyetlen épkézláb mondatot sem tud leírni. Így megy ez - ahogy Vonnegut mondaná...

A meséknek nincsen tanulsága. Direkt akartál szakítani a hagyományos - minden mese végén van valami konzekvencia-vonallal?


Nem bízom a szándékolt tanulságokban. Azt hiszem, az ilyenek ritkán tesznek jót egy történetnek. Nem azt mondom, hogy egy könyv nem sugallhat egyfajta értékrendet, nem javasolhat megoldásokat bizonyos problémákra, de én azt szeretem, ha ezt rejtve, áttételesen teszi. Amikor a történet elsősorban a végére biggyesztett tanulságot szolgálja, annak a hordozó rakétája, az elég elkedvetlenítő tud lenni. Persze nyilván hasznosak a manapság annyira divatos probléma centrikus meg trauma feldolgozós könyvek, érthető módon van is igény az effélékre. De szerintem sokkal izgalmasabb, ha a cselekményt a saját, írás közben kialakuló törvényszerűségei szervezik, semmint egy előre meghatározott, ötven vagy kétszáz oldal alatt elérendő mondanivaló. Tapasztalom is a környezetemben lévő gyerekeknél, hogy nem igazán bírják, amikor túlságosan kilóg a lóláb, amikor a szereplők problémáiról meg konfliktusairól üvölt, hogy papíron lettek kidekázva... Nem szeretik, amikor minden áron tanítani próbálják őket valamire. Na, a kufliknál ilyesmi szóba sem jöhet! Ők csak lötyögnek az elhagyatott réten, és nagy ívben kikerülik a tanulságokat!
 
Mi ihlette a Kufli meséket?


Sosem könnyű kinyomozni, hogy honnan születik meg egy ötlet. A kufliknál az volt az elképzelés, hogy legyen egy üres tér (ez lett az elhagyatott rét), amelyben elhelyezek néhány figurát, aztán megnézem, mihez kezdenek ott magukkal. A kuflik figurái pedig firkákból születtek. Én kisgyerekkorom óta gyakorlatilag folyamatosan rajzolok. Füzetekbe, újságok szélére, tankönyvekbe, borítékokra, minden papírra, ami a kezem ügyébe kerül. Ha közben olyasmi sikeredik, amiről úgy érzem, még jó lesz valamire, azt egy ideje elrakom. Efféle, fecnik szélére készült firkákként kezdték földi pályafutásukat a kuflik is. Akár a többi lény, akik az idők folyamán felbukkantak az elhagyatott réten. Mert az a bizonyos üres tér, az persze elég hamar benépesült mindenféle alakokkal... Ami meg a kuflik személyiségét illeti, ők, azt hiszem teljesen hétköznapi karakterek. Olyan fazonok, akikkel bármikor találkozhatsz a mindennapokban, akár az utcán, akár a saját családodban is...

Hamarosan a mozikban az első Kufli-film. Mesélnél a többi alkotóról? Kik állnak a háttérben?


A háttérben egy elég sokan állnak, hiszen a rajfilm készítés igazi csapatmunka. A filmsorozatot a KEDD animáció stúdió készíti. Az első két epizód rendezője Pálfi Szabolcs volt, aki aztán egyéb feladatai miatt nem tudta vállalni az egész sorozat rendezését. Tőle Jurik Kristóf vette át a stafétát, aki látványtervezőként már addig is része volt a csapatnak. A filmben megszólaló zenékért és mindenféle hangeffektekért Alpár Balázs felel, aki fantasztikus hangkulisszát teremtett a kuflik köré. A mesélő Scherer Péter - az ő hangja legalább olyan fontos eleme a kufli filmeknek, mint a megmozduló rajzok. Pepe zseniálisan ráérzett a hét kufli és az egyéb furcsa lények karakterére. Nem csak elmondja a történeteket, hanem szinkronizálja is a szereplőket. A filmeken egy csapat fiatal és nagyon tehetséges animátor dolgozik, akiknek munkáját a rendezőn kívül a gyártásvezető, Molnár Ági koordinálja. Az ő figyelme mindenütt ott van, úgy áll a filmkészítés viharában, mint egy világítótorony. Aki pedig készülő epizódokat afféle supervisorként a háttérből folyamatosan figyelemmel kíséri, tanácsokkal látva el a stábot, az a stúdió vezetője, M. Tóth Géza.
 
Kicsibácsi és Kicsinéni történetei mögött valós élmények állnak?


Minden kitalált történet, így vagy úgy, de valós tapasztalatokból születik. Ez így van a mesék esetében is. Ha nem is egy-az-egyben, de a figurákban, a szituációkban mindig a szerző saját megélt élményei állnak. Az én történeteim elég erősen gyökereznek a hétköznapi világban. Én úgy gondolom, nem kell átmászni az üveghegyen, hogy a mesékhez témát találj. Bőven elég elmenni az utcasarokig vagy a piacra. Felülni a villamosra... Szóval, jönni-menni és nézni a világot, ami körülvesz. Talán a Kicsibácsi könyvekből is kiderül, hogy engem elsősorban a látszólag mellékes, semmis dolgok izgatnak. Hogy mondjak egy ilyen hasonlatot, nem a főutak, hanem a mellékutcák, a hátsó udvarok történetei. Nekem ezeken a helyeken laknak a mesék. A Kicsibácsi történetekben nagyon sok valóságból kölcsönzött karakter meg pillanat van. Még olyan történet is akad, ami - bár elég abszurdnak tűnik - valóban megtörtént.
 
Melyik saját mesekönyved szereted a legjobban, és miért?


Ez mindig változik. A Kicsibácsi könyvek mindenképp valahol a listám élén vannak, ahogy a A könyv, amibe bement egy óriás is. Meg a legutóbbi könyvem, az És most elmondom, hogyan lifteztem. Ennél, ahogy az ...Óriás-nál is, nekem elég izgalmas lett szöveg és kép kapcsolata. Nagyon izgat a képeskönyv műfaja, az, hogy miként lehet kreatív módon együtt használni a történetmondás e két módját. Az említett könyveknél ez talán sikerült valamennyire. Az ezzel való kísérletezgetést a Mit keresett Jakab az ágya alatt? című képeskönyvemnél kezdtem el, de úgy gondolom, még sok lehetőség van e téren...
 
Sokat olvasol? Milyent műfajba tartozó könyvek érdekelnek a leginkább?


Leggyakrabban felnőtteknek szóló kortárs irodalmat olvasok. Mivel elég sok a dolgom, és nem tudok annyit időt szánni erre, amennyit kéne, folyamatosan gyűlnek körülöttem az elolvasásra váró könyvek. Úgy alakult, hogy az utóbbi időben sorban magyar szerzőket olvastam. Nemrég fejeztem be Szilasi László Amíg másokkal voltunk című nagyszerű könyvét, most pedig Szijj Ferenc Növényolimpia című regényét olvasom nagy élvezettel. De fontosak a versek is. Legutóbbi nagy élményem Szálinger Balázs 360° című könyve volt. Tavasszal különösen sok verset olvastam, köszönhetően a Szívlapát című kortárs versantológiának, amelyhez én rajzolhattam az illusztrációkat.

Mi volt a kedvenc meséd gyermekkorodban?


Szerencsére nagyon sok mesét olvastak nekem kiskoromban, úgyhogy több kedvencem is lett. A nagy klasszikusok mellett, mint az Alice csodaországban, a Micimackó vagy a Mary Poppins könyveken kívül voltak talán kevésbé ismert kedvenceim is. Bár eddig sosem írtam manókról, most mondok három manósat. Mary Norton: Elvitte a manó, Mikes Lajos: Sanyi manó könyve, Upton Sinclair: Manómobil.

Hogyan lehet szerinted rávenni a gyerekeket az olvasásra?


Biztos nehezebben, mint az ezer tévécsatorna, a tabletek és okostelefonok előtti időkben. De úgy gondolom, az olvasásra való rászoktatás ma sem lehetetlen feladat. Ha a gyerek ráérez, hogy milyen az, amikor a saját képzeletében kel életre az olvasott történet, hogy ez mennyire más, mint amikor készre sütve, 3D-ben szervírozzák az élményt, akkor van remény, hogy olvasó válik belőle. Azt tapasztalom, hogy minden sokat olvasó gyereknél volt egy bizonyos könyv, egy meghatározó olvasmányélmény, ami belökte nála a kaput. Persze ezt megtalálni nem is mindig olyan könnyű dolog. Mivel rengeteg gyereknek nincs olyan szerencséje, hogy könyvekre nyitott környezetben éljen, ezért hihetetlenül fontos a tanárok, könyvtárosok munkája. Szinte átláthatatlan a kínálat, a tengernyi könyvből nem könnyű megtalálni egy adott gyerek számára megfelelő „kapudrogot". Ebben a gyereknek meg a szülőnek is nagy segítségére lehet egy elhivatott tanár vagy egy lelkes könyvtáros. Sokfelé járok az országban, és tudom, hogy vannak ilyenek, nem is kevesen!
 
Ki az, aki még nálad is menőbb? Kivel találkoznál szívesen?


Jaj, megint a menőség!... Vannak szerzők, akiknek nagyon szeretem a munkáit. Ám szerintem ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül találkoznom is kellene velük. Az írásai, filmjei, zenéi alapján kialakul bennünk egy kép az alkotóról, a művek mögött kirajzolódni vélünk egy személyiséget. Aki találkozni szeretne egy általa rajongott művésszel, az gyakran igazából ezzel a művek alapján konstruált képpel szeretne találkozni. Ez viszont meglehetősen becsapós lehet. Könnyen lehet csalódás a dologból! Szerintem hagyjuk az ilyesmit a sorsra! Bízzunk benne, hogy ha valamiért mégis létre kell jönnie egy ilyen alkalomnak, akkor az egyszer talán meg is történik.

Kufli-film előzetes  

http://szeretunkmeselni.blog.hu

https://www.facebook.com/szeretunkmeselni/?fref=ts

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Elmúlás Gandalf