Indul a Paks II. Akadémia

Paks II. Akadémia néven képzési együttműködés jön létre az új atomerőművi blokkok kivitelezéséért felelős projekttársaság, azaz a Paks II. Zrt. és hat egyetem között.

A Paks II. Akadémia program keretében szeptembertől vehetnek részt az érdeklődők az alapképzésre épülő atomerőművi üzemeltetési szakmérnök megnevezésű szakirányú képzésben. A Pécsi Tudományegyetem is a leendő képző intézmények között szerepel, az erről szóló támogatási szerződés aláírására hétfőn került sor az egyetem Rektori Tanácstermében.

A jól képzett szakemberek iránt mindenhol nagy a kereslet, így van ez a nukleáris iparban is. A Paks II. Zrt. számára nagyon fontos a magasan képzett munkaerő, éppen ezért hívta életre a projekttársaság a Paks II. Akadémiát, amely színvonalas képzési programot kínál az egyetemi hallgatóknak.

A Paks II. Zrt. a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, a Pécsi Tudományegyetemmel, a Debreceni Egyetemmel, a Pannon Egyetemmel, a Miskolci Egyetemmel és a Dunaújvárosi Egyetemmel együttműködésben dolgozta ki a tananyagot. A hat egyetem a Paks II. Zrt. anyagi támogatása mellett indítja el az atomerőművi üzemeltetési szakmérnök szakirányú továbbképzési szakot, a Paks II. Akadémia keretében. A képzés ennek köszönhetően a hallgatók számára térítésmentes.
A képzési program létrejöttében együttműködő hat egyetem közül elsőként a Pécsi Tudományegyetemmel (PTE) írta alá a képzés indítását lehetővé tevő támogatási szerződést a Paks II. Zrt képviseletében Lenkei István vezérigazgató és Mittler István kommunikációs igazgató, a PTE részéről Prof. Dr. Miseta Attila rektor és Jenei Zoltán kancellár.

A szakirányú továbbképzés két féléve alatt a hallgatók gyakorlati tudást kaphatnak az energiaipar ezen szegmenséből: alapszintű ismeretekkel gazdagodhatnak az atomerőmű technológiai részleteiről, az üzemeltetés folyamatáról, a nukleáris biztonság alapjairól, az atomerőmű biztonságos működéséről. A 2019 őszén induló szakirányú továbbképzésre a választott intézmény felvételi rendje szerint lehet jelentkezni, amelynek részletei az adott intézmény honlapján találhatók meg.

Az atomerőművi üzemeltetési szakmérnök képzést elvégző szakemberek megalapozhatják jövőjüket egy olyan iparágban, amely a következő évtizedekben kiemelt szerepet tölt be úgy a hazai, mint a nemzetközi energiaszektorban.

 

kép:
balról jobbra Mittler István, a Paks II. Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója, Lenkei István, a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója, Miseta Attila, a PTE rektora és Jenei Zoltán, a PTE kancellára
Fotó: Aknai Péter/PTE

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!