Húsvéti kalandjaim

Minden évben elhatározom, hogy az idei húsvét tökéletes lesz. Nos, bevallom, nagyratörő tervemet eddig még nem sikerült megvalósítanom...

 

 

Minden évben elhatározom, hogy az idei húsvét tökéletes lesz. Nos, bevallom, nagyratörő tervemet eddig még nem sikerült megvalósítanom, mert mindig közbeszólt a körülmények elkerülhetetlen összjátéka, általában valamilyen aprócska baleset formájában. Tavalyelőtt például beakadt a konyharuha csücske a lábasba, amiben a tojások főttek. Megpróbáltam menteni, ami még menthető, ám a lábas hatalmas ívben repült a konyha közepére, igazi szaltó mortálét produkálva. Egyetlen tojás sem maradt épen. Tavaly Füles, a megtermett berni pásztor lopakodott be a spájzba, és roppantotta össze az éppen elkészült piros tojásokat. De majd az idén óvatos leszek, nem jöhet közbe semmi gikszer, gondoltam, mielőtt a piacra indultam. Bár az árak az egekbe szöktek, húsvét csak egyszer van egy évben, meg amúgy is, mit szólna a család, ha az idén nem (sem) lenne tojás. Óvatosan válogattam, gyengéd mozdulattal pakoltam kosaramba a tyúkok törékeny ajándékát. Hát nekem nem adták ajándékba, majdnem elájultam, amikor a ráncos arcú nénike nyájas hangon közölte a végösszeget. Nem baj, nyugtattam magam, tojás nélkül nem húsvét a húsvét. Hazafelé pontosan kiszámítottam minden léptemet, hogy ne legyek se túl gyors, se túl lassú, hanem úgy haladjak, hogy a tojásoknak ne legyen bajuk. El is jutottam az utcánkig, már csak egyetlen útkereszteződés maradt hátra. Türelmesen megvártam, amíg az utolsó autó is elvonul, és már-már győzelemittas mámorral szívemben tettem le könnyű vászoncipőmet az úttest betonjára, amikor hátulról valaki a nevemet kiabálta. Nem törődtem vele, mentem tovább, de a lelkes kiabáló csak nem hallgatott el. Megfordultam hát, és kíváncsian kutattam, ki merészel nyugalmamban háborgatni. Meglepetten fedeztem fel egy régi jó barátomat. Már válaszoltam volna, amikor egy tizennégy év körüli fiú belém hajtott mountain bike-jával. A fene, ordította a fiú, pedig inkább nekem lett volna okom a dühöngésre, a kosár ugyanis kiesett a kezemből. Hihetetlen reflexszel kaptam utána, és egyet, egyetlen egy tojást (!) sikerült is megmentenem. A többi szétfolyt az úton a környékbeli macskák legnagyobb örömére. Azóta is azt nyalogatják.  Mit lehetett tenni, visszamentem az árushoz egy újabb adagért.

 

Másodjára már szerencsésen hazaértem. Gyereket, kutyát, macskát kiküldtem az udvarra játszani, hogy senki se zavarjon fontos tevékenységemben. Nehéz probléma előtt álltam, vajon mit használjak a festéshez. A bolti festékek vagy olyan erősek, hogy bár a tojások ragyogó színben pompáznak, ám megfogják az edény falát, a kanalat, és mindent, amihez hozzáérnek, sőt, meg merem kockáztatni, még talán az is megpirosodik, aki csak ránéz. A festékek másik része pedig gyenge, mit gyenge, még csak köszönőviszonyban sincsenek a színekkel. Néhány természetes módszert is kipróbáltam már. Barátnőim ódákat zengtek a lila és vöröshagyma kiváló festő hatásáról. Amellett, hogy csodálatos árnyalatot kölcsönöznek a tojásoknak, a vöröshagymától például terrakotta színű lesz, kevésbé egészségkárosító hatásúak, mint vegyi anyagokat tartalmazó társaik. Mindent az előírásnak megfelelően végeztem, a hagyma héját felforraltam a főzővízben, 10 percig lefedve állni hagytam, majd félóráig áztattam a tojásokat. Mint tudjuk, a terrakotta a barna és a vörös keveréke, Toscana kedvelt színe. Az én terrakottám nem igazán sikerült, még a legnagyobb jóindulattal sem lehetett akár barnának vagy vörösnek nevezni. De még csak színnek sem, igaz, egy-két folt azért megjelent a tojáshéj oldalán. Hasonlóképpen jártam a cékla és a vöröskáposzta levével is. Szóba jött még lehetséges alternatívaként a kurkuma is. Igen ám, csakhogy a kurkuma sárga. Sárga tojások húsvétkor? Nem, semmiképpen sem, elvégre húsvét a feltámadás ünnepe, a piros tojás pedig Jézus vérének szimbóluma.

 

Az idei évben viszont remek színezőt találtam, a pirospaprikát. Az elkészítése roppant egyszerű, négy- öt evőkanál minőségi pirospaprika elég hozzá. Mindössze az okozott gondot, hogy csípős legyen-e vagy sem.

- Mindenképpen csípőset vegyél! - javasolta a barátnőm. - Ha csíp, jobb lesz a festő hatása is.

- Semmiképpen se csípjen - mondta keresztanyám. - A csípés kiveszi belőle a festékanyagot.

Úgy döntöttem, a csípőset választom. Nem mintha nem hallgatnék keresztanyámra, de a barátnőm valaha szakácsiskolába járt, mégiscsak jobban ért az ilyesmihez. Szépen kimértem a szükséges mennyiségű paprikaport egy kis tálkába, és odakészítettem a vizet is. Férjem ekkor jött be a kertből, ahol az almafákat metszette.

- Úgy érzem, előjött az allergiám - közölte, majd egy hatalmasat tüsszentett.

Hol is tüsszenthetett volna máshol, mint a paprikástányér fölött. A por azonnal szállni kezdett a levegőben, piros hópelyhek lepték be kicsiny konyhánkat. Hamarosan mindketten légzési nehézségekkel küzdöttünk. Gyermekeink, észrevéve a kavarodást, izgatottan szaladtak hozzánk, hamarosan mind a négyen versenyt tüsszögtünk egymással. A jó háziállatok örömben és bánatban is osztoznak gazdáikkal, kutyánk és cicánk is prüszkölve csatlakozott hozzánk. A porfelhő lassan oszlott szét, időbe telt, míg megnyugodtak a kedélyek. A takarítás után a folytatáson gondolkodtunk. A bolti festékekben nem bíztunk, az alternatív módszerek nem igazán bizonyultak sikeresnek, el sem tudtuk képzelni, mit tegyünk hát. Tanácstalanul álldogáltunk az immár patyolat tiszta konyhába. Férjem az ablaknál állt, elmélázva bámult egy kerítésen csicsergő fenyőrigót. Hirtelen szomorúság vett rajtam erőt, az idén sem fog sikerülni a húsvét. Ekkor férjem felkapta a bevásárlókosarat, és a bejárat felé indult.

- Várjatok csak! - zengte diadalmasan.

Néhány perc múlva szebbnél szebb hímes tojással tért vissza.

- Hát ezek? - kérdeztem meglepetten.

- Én tudom - mondta nyolcéves kisfiam. - Egy néni áll a sarkon, aki tojásokat árul.

Gyönyörű tojások voltak. Piros, sárga, kék, zöld, a legszebb mintákkal. Most már nem bántam a nem pirosakat sem. 

 

A sonkával már nagyjából simán mentek a dolgok, csak kétszer kellett újat vásárolnunk, miután Füles mindig felfedezte a rejtekhelyet, és befalta. A kalács sütésével akadt ugyan némi kis probléma, de azt hiszem, ez már egy másik történet. Most a húsvéti asztalnál ülünk, a gyerekek már túl vannak a csokinyuszi keresésen, Füles és Cirmi is megkapta a maga ajándékát. Az égen bárányfelhők úsznak, a kertben piroslik a tulipán, illatozik az ibolya. Itt a tavasz.

 

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Gitka_61
#6. 2013. április 1. 11:09
na, ez nem semmi! Igen jót mulattam. És jobb más kárán mint a sajátomon :) Mikor beletüsszentett a paprikába..hát ott kifeküdtem!!!!

Jó kis sztori!

szeretettel! Gitta
Rozalia
#5. 2012. április 7. 17:06
Köszönöm a hozzászólásaitokat! :)
harunalrasid
#4. 2012. április 6. 17:35
mit tervez, mit tervez...szerintem elmennek otthonról a husvét-szigetekre, csak, hogy legyen valami emlékeztető:-)))
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2012. április 6. 12:54
Eliza Beth
#3. 2012. április 6. 12:54
Micsoda kalandok! És jövőre mit tervezel? :-))
Balage
#2. 2012. április 6. 09:31
Megmosolyogtalak :)
Jó írás. Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek