Hazánkba érkezik a kínai film 100 éves történetét bemutató vándorkiállítás (2019.06.14-16.)

Június 14-e és 16-a között az Uránia Nemzeti Filmszínházban nem csak a kiállítás, de 3 kiemelt kínai film, egy scifi, egy történelmi film, valamint egy szerelmes film is megtekinthető majd

 

2019. június 14. és 16. között a Kínai Népköztársaság megalapításának és a kínai-magyar diplomáciai kapcsolatok létrehozásának 70. évfordulója alkalmából a Kínai Filmmúzeum filmvetítéssel, előadással és kiállítással tarkított ingyenes fesztivállal tiszteleg a távolkeleti ország filmművészete előtt. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezésre kerülő ingyenes fesztivál keretein belül három nagyjátékfilm, a Kínai Filmmúzeum a kínai film fejlődésének történetét és eredményeit bemutató nemzetközi vándorkiállítása is megtekinthető lesz, továbbá az érdeklődők részt vehetnek Wang Dan, a Kínai Filmszövetség biztosának a filmipar fejlődéséről szóló előadásán. A nyitóelőadáson a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A fesztivál programjai ingyenesen látogathatók, helyfoglalás érkezési sorrendben lehetséges.

 

A kínai filmről szóló nemzetközi vándorkiállítás 2013-ban indult útjára. Megtekinthető volt az ENSZ genfi székhelyén, Oroszországban, Beloruszban, az Egyesült Államokban, Szerbiában, Nagy-Britanniában, Törökországban, Kanadában és Ukrajnában, most pedig a hazai közönség is megismerkedhet vele.

A kínai filmről szóló kiállítás anyagát a Kínai Filmmúzeum állította össze. A Kínai Filmmúzeum a világ legnagyobb olyan múzeuma, mely egy ország filmtörténetét mutatja be. A múzeum épületét a kínai film születésének 100. évfordulójára építették, egy szimbolikus jelentőséggel is bíró palota. 3,5 hektáron fekszik, beépített területe közel 38 ezer négyzetméter, 21 kiállítóteremmel rendelkezik. A múzeumban található kiállítás kb. 2970 méter hosszú. A múzeum missziója a kínai film fejlődéstörténetének bemutatása, a filmtechnika megismertetése, a filmkultúra terjesztése.

 

A kínai film 1905-ös születése óta a kínai filmesek az eltelt több mint 100 év alatt elképesztő felfedező utat tettek meg a filmművészet és filmtechnika területén. A kiállítás különlegességét az is adja, hogy nem egyszerűen a kínai filmtörténelem fontos, reprezentatív műveit láthatjuk, nem csak a kiváló filmeseket ismerhetjük meg, de a filmtörténeten keresztül a kínai nemzet százéves történelme is kirajzolódik. Dicsőségek és álmok, különösen pedig az, ahogy a reform és a nyitás politikája elindult, új korszakot hozva a filmkészítésben is.

 

„A kiállítás célja, hogy más nézőpontból is megmutassuk a világnak, most éppen Magyarországnak a kínai társadalom fejlődését, a hagyományos kínai kultúrát és az egyszerű kínaiak érzelmi életét." - nyilatkozza a kiállításról Mr. Chen Zhiqiang, a Kínai Filmmúzeum kurátora. „Szeretnénk, ha ezáltal jobban megismernék a kínai filmet és kultúrát, szeretnénk, ha a két nép jobban megértené egymást. Nem titkolt szándékunk, hogy a két ország elmélyültebb együttműködést folytasson filmes területen, és hogy ezzel is aktív szerepet töltsünk be a kínai-magyar barátság fejlesztésében."

A kiállítás június 14-e és 16-a között tekinthető meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A moziban ezzel egyidőben a jelenkori kínai filmgyártás három sikerfilmjét vetítik, egy scifit, egy történelmi filmet, valamint egy romantikus alkotást.

Bővebb információ a programról:

https://www.facebook.com/events/2459769310700090/
https://urania-nf.hu/esemenyek/1559/2019/06/14/kinai-filmfesztival-az-uraniaban-

 

A filmekről:

 

The Wandering Earth

Rendező: Guo Fan

Főszereplők: Wu Jing, Qu Chuxiao, Li Guangjie, Wu Mengda

A történet összefoglalója:

Amikor a tudósok felfedezik, hogy a Nap hamarosan elöregszik és ki fog tágulni, aminek következtében rövid időn belül elnyeli a Földet, illetve az egész naprendszert, kidolgozzák a Vándorló Föld elnevezésű bátor tervet az emberiség megmentésére. Az egész világ összefogásával a Földön építenek több mint 10 ezer hajtóművet és kormánymotort, hogy bolygónkat kirepítsék a Naprendszerből és 2500 év alatt elvigyék egy 4,2 fényévre levő szomszédos csillaghoz. 

 

 

Liu Peiqiang (Jing Wu) kínai űrhajós e program keretében már évek óta dolgozik vezető beosztásban az egyik vezérlőállomáson. Fia, Liu Qi (Chuxiao Qu), aki négyéves volt, amikor apja a küldetés miatt családjával együtt hátrahagyta a Peking romjai alatt épült menedékvárosban, mostanra már felnőtt. Liu Peiqiang épp visszatér a menedékvárosba a fiúért, amikor az lánytestvérével, Duoduóval (Jin Mai Jaho) engedély nélkül kimerészkedik a Föld felszínére nagyapjuk teherautóján. Elkapják őket, de ugyanakkor épp belekeverednek a földi hajtóművek leállása miatti zűrzavarba. A hajtómotorokat sürgősen meg kell javítani, hogy megakadályozzák a Föld és a Jupiter összeütközését. Liu Qi hamarosan azon kapja magát, hogy az emberi faj megmentéséért, a jövő nemzedékek túlélésének reményéért kell küzdenie.

 

A vetítés időpontja: 2019. június 14. 17.30

 

 

 

A sas és a sárkány

Rendező: Li Rengang

Főszereplők: Jackie Chan, John Cusack, Adrien Brody, Choi Shi Won

 

 

A történet a Nyugati Han-dinasztia (i. e. 202 - i. sz. 8) Yuandi császárának idején (i. e. 74 - i. e. 33) játszódik. Huo An, a nyugati határnál a helyi kis királyságok ellenőrzésével foglalkozó kormányzó, aki egy árulás következtében rabszolga lesz, arcát megbélyegzik és a Yanmenguan bástyához küldik a kínai nagy falat építeni. Éppen ekkor Lucius római tábornok a Yanmenguan bástyához érkezik, hogy védje a bátyja üldözése elől menekülő fiatal római herceget.

A két hős a Góbiban találkozik, barátok lesznek. Egy napon Huo An a vele történt igazságtalanság tisztázása közben véletlenül meglátja, hogy milyen titok van Yin Po jó barátja és Tiberius idősebb római herceg között. Ugyanakkor hadseregével megérkezik Tiberius, hogy megölje a fiatal herceget. A fiatal herceg és a nyugati királyságok biztonsága érdekében Huo An és Lucius együtt harcolnak Tiberius ellen a Góbiban.

A vetítés időpontja: 2019. június 15. 13.30, 17.50, 2019. június 16. 15.50

 

 

 

 

Beijing Love Story

Rendező: Chen Sicheng

Főszereplők: Chen Sicheng, Tong Liya, Liang Jiahui, Liu Jialing

 

 

A 80-as években született Shen Yan és Chen Feng Pekingben keresik a szerencséjüket, össze akarnak házasodni. Ekkor Shen Yan volt barátja, Fang Hong hirtelen megjelenik, és teljesíti Shen Yan sokéves kívánságát.

Chen Feng jó barátja, Wu Zheng a feleségével, Zhang Leijel nyugodtan él, de Zhang Lei megtudja, hogy férjének szeretője van, ezért telefonál a főnökének, Liu Huinek.

A paradicsomi Görögországban Jialing és Liu Hui játékból kifaggatják egymást a szívükben rejtőző legmélyebb titokról.

A vetítés időpontja: 2019. június 15. 15.30, 2019. június 16. 13.30, 17.50

 

 

 

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek