Hangok mögött, szavak alatt - Indigó (A Gátnál)

Harmadolópontjához érkezett a Gátnál zenekar Félmágió című albumának dalait a szerzők szavaival bemutató sorozatunk.

 

 

A véletlenszerű sorrend logikájával továbbhaladva, az eheti menü a lemez befejező darabja, az Indigó.

 

 

4) Indigó (A Gátnál zenekar Félmágió című nagylemezéről)

Homoki Fóka ("civil" nevén Benkő Gábor, a dal szerzője és szövegírója, A Gátnál zenekar gitáros/énekese):

Az Indigó egyfajta féregjáratként működik a zenekar bébikora, gyökerei és a jelene között, ugyanis a dal kereteként szolgáló "Végtelenül mély kútba..." kezdetű kántálós, ráolvasásszerű invokáció csaknem egyidős A Gátnál előképét jelentő régi csapattal. Legelső formájában a Seven Years című, javarészt fiktív nyelvű szerzemény refrénjében jelent meg 15 évvel ezelőtt. Azóta a Seven Years emléke felbomlott a nem rögzített dalok végtelenjében, a fennmaradt refrén viszont hasonló tartalmi kontextusban "reinkarnálódott" később az Indigóval (valóban csaknem hétéves zenekari passziválás utáni újjáéledést követően - mintha csak ezt a hét évet prófétálta volna a régi "Seven Years" címe...).

 

Nem véletlenül választottuk ki az Indigót az album "zárókövének", egyébként legtöbbször koncerteken is epilógusként használjuk. A dal egy sűrű, tömény összegzés, egy útinapló ahhoz a szimbólumok és asszociációk hátán átélt spirituális kalandhoz, amelyet a Félmágió többi szerzeménye rejt. Úgy is mondhatnám, hogy ha a Félmágió első 11 dala az egri csata, akkor a záró Indigó a Tinódi-féle "Summáját írom...". Elvont értelemben egyébként tényleg felfogható akár csataleírásként is ez a dal, mert a szövegben megjelenő víziók gyökerei leginkább az önvaló megtapasztalásához vezető "elmeütközetek" területén erednek. Ha egy szóval kéne összefoglalnom, azt mondanám, az Indigó az önátadásról, illetve az ehhez vezető útról szól, de szöveg tekintetében valóban olyan erős koncentráltsággal, hogy először féltem, hogy talán nem is bírja majd el egy könnyűzenei szám, sem terjedelmével, sem a műfajból adódó határaival... De a hangszerek szerencsére gyönyörűen oldják ezt a töménységet, erre a szerkezet is ráerősít: az Indigó utolsó harmada tényleg a formanélküli, szavak nélküli, ego nélküli megtisztultság. A szövegben felhasználtam egy kikacsintást is egyik kedvenc cigány származású költőm, Choli Daróczi József felé: a "Tej csordogált bugyraiból az égnek..." sort az ő egyik verséből hívtam az Indigóba "vendégszerepelni".

 

Fiatal Kutya ("civil" nevén Bucsin Tamás, 2011-től A Gátnál zenekar basszusgitárosa):

Minden zenekarnak van egy olyan száma, amely kimeríti az "eposz" fogalmát. Az Indigó pont ilyen. A felépítése tökéletes. Lírai kezdés után a tökéletes végkifejlet. Maga a katarzis!

 

 

Valamilyen Karabély ("civil" nevén Baráth Tibor, 2012-től A Gátnál zenekar dobosa):

Az Indigó a repülés számomra. Felemel, és szárnyakat növeszt a hátamra... közben pedig súlyos is, egyfajta fájdalmat fecskendez. Az album egyik legmélyebb dalának tartom. Rögtön megszerettem, az első találkozáskor, mert roppant sajátos hangulatot teremt.

 

Tétova Farkas ("civil" nevén Pfeiffer Milán, 2012-től A Gátnál zenekar trombitása, tangóharmonikása)

Indigó... nem tudok mit fűzni... egyszerűen nem megy, képtelen vagyok leírni, mit érzek a dal hallgatásánál... egyszerűen csak átélem, érzem, azonosulok vele, és többé válok általa...

 

Az Indigó YouTube-linkje

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek