Hajnali gondolatok

Csendes zűrzavaros árnyak, a lelkek lángolva fáznak.

 

Párnádra hajtanád fejed,
de egy-egy gondolat ébren tart, nem ereszt.
Nem értheti senki, mi tombol legbelül,
mitől a lélek még álomba nem merül.

 

Álmodni félsz, ha megriadsz a képektől,
vagy csak, a fájó, könnyes ébredéstől.
Oly furcsa vagy, gondolnák rólad,
oly érthetetlenül szomjazó a jóra.

 

Bánt a napfény, ha égeti a tested,
éjjel sóhajtva bámulod az eget.
Távoli Holdfény, és mégis közeli,
közelebb áll hozzád, mint bárki vélheti.

 

Éjjeli sétákon szél simítja testedet,
sötétség álarcként fedi könnyes szemedet.
Belekapaszkodnál a szélbe is, ha tudnál,
Ölelnéd, szorítanád, majd futnál.

 

Fekete és fehér...
angyal és ördög,
Égő kimondatlan szavak,
Csendes zűrzavaros árnyak,
a lelkek lángolva fáznak.

 

Dallamok kínzása szívedben,
nevetések szétfoszlása, időnek múlása.
Emberi arcok az embertelenségben,
el nem tűnő helyek a végtelenségben.

 

Padokba karcoltad volna nevedet,
de nyomok csak benned, el ne feledd!
Ringasd el magad testedet,
Takard el, takard el félelmed,
Fogvatartó nyughatatlanság még nem ereszt.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek