Guerilla: Gondolatok és interjú

A Guerilla Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje, március 7-e óta látható a mozikban.

 

Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmjében a magyar történelem, ha nem is a filmművészetben, de különböző írott műfajokban talán leginkább körüljárt, kibeszélt eseményéből metsz ki vékony, tárgylemezre preparált, mikroszkóppal vizsgálható szeletet. Görgei tábornok Világosnál letette a fegyvert I. Miklós orosz cár csapatai előtt, azonban a kapituláció híre nem jutott el az országban szétszórt szabadságharcos csapatokhoz, vagy ha eljutott nem adtak hitelt a hírhozó szavának.
Barnabás, a sorozás elől elbújt idősebb testvér keresni indul harcoló öccsét, akit egy erdőben meghúzódó csapatmaradvány ápolásra szoruló sebesültjeként talál meg. A cselekmény előrehaladtával Barnabás az általa elkerülni kívánt körülmények között találja magát. Az erdőben a magyarokon kívül kozák és osztrák katonák is tanyáznak, és az egy Barnabás kivételével a tébolyult háborús logika természetességével igyekeznek megölni egymást. A lassú folyású, álmos folyóhoz hasonlító film ennél pontnál válik izgalmassá. Kárpáti György Mór úgy tekint a szabadságharcra, mint ahogy a jazzmuzsikusok tekintenek egy-egy standardra, nem csupán az adott mű nagyszerűsége érdekes számukra, ürügyként szolgálnak közös továbbalkotásra. A rendező a magukat az erdőben meghúzó kis csapat történetén keresztül minden háborúra, harci cselekményre érvényes következtetést von le, pontosabban a nézővel vonat le: háborúban megszűnik-e az emberség és a könyörület?
Az író-rendező egyébként sok feladatot bíz a nézőre. Szereplőinek jellemét nem építi fel, ezt a feladatot a közönségre hagyja, megelégszik azzal, hogy kiindulási alapot ad. Lényegében ezt a módszert alkalmazza a karakterek emberi kapcsolatai esetében is, nem fejti ki a viszonyokat, csupán utalásokat tesz. A cselekmény ismeretlen helyszínen, egy erdőben játszódik.
A Guerilla megtekintését követően, tovább játszva a Kárpáti György Mór által rám, mint nézőre osztott szerepet, családom háborús emlékeiből szemezgetek, felteszem magamnak a kérdést, emberség és könyörület, valóban megszűnnek?
Bár közel, s távol szinte állandóan háborúk vettek-vesznek körül (Balkán, Ukrajna, közel kelet, Vietnam, stb.), mégis Magyarországra több, mint hat évtizede hosszú ujjával mutat a béke. 1956 októberében pár hónappal múltam két éves. Első emlékeim körülbelül másfél- két éves koromból őrzöm. Memóriám e korai elemei közvetlenül nem kapcsolódnak harci cselekményekhez, ha a harcok közben közel jött a halál, azt óvatosan tette, észrevétlen. Békeviselt nemzedék tagjaként - még sorkatona sem voltam, trükkök, cselek, kapcsolatok tucatjait bevetve, szándékomnak megfelelően, alkalmatlannak találtattam, mely alkalmatlanság nem valamiféle akkor (is) divatos pacifizmus miatt volt fontos számomra, nem kívántam egy gyűlölt és megvetett rendszer fegyveres testületének tagja lenni, még békebeli, operett katonaként sem - harctéri tapasztalatok hiányában így állok, tanácstalanul bátorság, emberség, könyörület dolgában, amolyan barnabási zöldfülűként.
Apai ágon későn házasodó, hosszú, életű székely családból származom, az egymást követő generációk között az átlagosnál nagyobb korkülönbség mutatkozik. Egyik dédapám, akit személyesen épp úgy nem ismertem, nem ismerhettem, mint jóval a születésem előtt meghalt apai nagyapámat, Barnabás korú ifjoncként belekeveredett a szabadságharc utolsó csatáiba. A családi emlékezés nem terjed ki dédapám harci tetteire, nem említenek vitézséget, hősiességet, háborús élményeit nem ismerem.
Édesapám legidősebb bátyját Kárpátalja visszafoglalásakor csehszlovák katonák „vallatták" halálra.
Halált érő makacs hallgatása fogságba esést elkerülő társai túlélésében nyert értelmet. (Értelmet? Ez esetben ennek a szónak nincs jelentése, kiüresedett.)
Fiatalabb nagybátyám a II. világháború utolsó hónapjaiban, napjaiban esett az Egyesült Államok hadseregének viszonylag rövid ideig tartó fogságába. Hazatért, de az egyre inkább otthonosan berendezkedő szovjet hadsereg és a nyomában érkező ideológia iránti ellenszenve hatására megszakította egyetemi tanulmányait, Németországba szökött, majd jelentkezett az amerikai hadseregbe. Koreában négy, Vietnamban nyolc év háborús tapasztalatot szerzett. A párizsi békeszerződést ellenőrző International Commission of Control and Supervision (ICCS) magyar képviselőivel kapcsolatot tartó törzs hivatalos tolmácsaként nyugdíjazták. Közvetlenül nyugdíjazása előtt dandártábornokká léptették elő. Személyesen először 1984 karácsonyán találkoztunk. Később, a rendszerváltozást követően Magyarországra költözött. A vietnami háborúval kapcsolatban a Guerilla szereplőihez hasonlóan szűkszavú volt, azonban levetített néhány felvételt, melyeket részben a harcok közben, részben azok szünetében készített.
Mind fiatalabb nagybátyám harctéri felvételei, mind idősebb nagybátyám halálvállalása erősíti hitem, embertelen körülmények között is, igaz roppant árak ellenében, bárki is fizesse meg - ahogy Barnabás emberségét is testvére és alakulata „bűnhődték" meg - lehet embernek, könyörületesnek maradni.

A film megtekintését követően alkalmam nyílt beszélgetni Kárpáti György Mór rendezővel. Úgy éreztem - lehet öntelt módon - kevés kérdés maradt tisztázatlan. Az interjú, hasonlóan a filmbeli karakterekhez kevés szavú.

T.:Nekem Görgei érzésem volt, én érzem a párhuzamot, vagy volt ilyen szándéka?
K. Gy. M.: Mit ért Görgei párhuzam alatt?
T.: Görgei felismerte, hogy az ország kivérzett és nem tud tovább hadat viselni és letette a fegyvert. Megátkozták azzal, hogy egyedül őt hagyták életben a szabadságharc fogságba esett tábornokai közül. Barnabás könyörületes, az ellenséges tiszt életét megmentő tette után az egyedüli túlélő az erdőlakó katonák közül.
K. Gy. M.: Erre nem gondoltam, de érdekes észrevétel. Úgy akartunk a történetről beszélni, hogy nem kész tételeket írtunk le, nem megállapításokat teszünk, hanem ezeket az ellentmondásos helyzeteket mutatjuk meg. Akik ott voltak 1849. augusztusában nagyon kevés információval rendelkeztek és nem tudták mi a jó döntés, mi a rossz. Így látjuk a főszereplő útját. Barnabás valahogy végig sodródik ezen a történeten néhány nap alatt. Nyilván Görgei, mint hadvezér tudatos volt és utólag pozitívan értékeljük a döntését. Ha Görgei egy nagy csillag ebben a történetben, akkor Barnabás, a mi főszereplőnk egy kicsi, ismeretlen csillag.
T.: Barnabás viszonya nem tűnik egyértelműnek a többi szereplővel.
K. Gy. M.: Azt szerettem volna, hogy legyenek titkok az emberi viszonyokban is. Ahogy a történelmi helyzet megmutatásában, úgy az emberi kapcsolatokban is érdekelt a kiszámíthatatlanság, az ambivalencia.
T.: Muszáj kegyetlennek lenni?
K. Gy. M.: Barnabás lényegében pacifista. Nem akart bevonulni, nem akart fegyvert fogni, elbújt a sorozás elől. Gyávának tűnhet, mert abban a korban az volt a morál, hogy mindenkinek mennie kell a harcba. Elképesztő patrióta lelkesedéssel vetették bele magukat a háborús helyzetbe. A fontos kérdés, hogy egy háborúra alkalmatlan ember meddig tudja az emberségét, a békés mivoltát megőrizni. Azt látjuk, hogy egyre inkább kegyetlen helyzetekbe sodródik. Apró pillanatoktól és látszólag jelentéktelen döntésektől nagy dolgok függhetnek.
T.: Barnabás könyörületességét kihasználva alakulatához visszaszökő ellenséges tiszt álmában mészároltatja le az erdőben rejtőzködő csapatot. Emberség és embertelenség.
K. Gy. M.: Felvetődik a kérdés, hogy vajon minden helyzetben helye van-e az emberségesgesztusoknak? Nincs egyértelmű válasz. A történetben folyamatosan jelen van a kétértelműség, a szereplők háborúban állnak, vesztett helyzetben vannak, egy szétvert hadtestből kiszakadt csapatként - mégis reménykednek. Süt rájuk a napfény, és van remény.
T.: Milyen visszajelzést kapott? Milyen közönségreakciókra számít?
K. Gy. M.: Úgy érzem, akik látták a filmet, azokat a morális dráma, a morális kérdések foglalkoztatják, és elgondolkodnak a történeten. Szándékom volt, hogy ne kész válaszokat adjunk, hanem kérdéseket vessünk föl, és ez úgy tűnik, sikerült. Nagyon kis szeletét mutatjuk meg egy ismert és fontos történelmi eseménynek. Remélem, ez a sok kis elem - mint a karakterek, a szokások, az alapszituáció, hogy egy szabadcsapat hogyan vesztegel egy erdőben - olyan ismeretanyagot ad a saját történelmünkről, ami érdekes lesz az itthoni nézőknek. Külföldön inkább egy univerzális háborús történetként fogják értelmezni.
T.: A cselekmény gyakorlatilag egy helyszínen, kevés szereplővel, kevés szóval játszódik.
K. Gy. M.: Tudtuk, hogy a filmet alacsony költségköltségvetésből készíthetjük, ezért írtam a filmet erdei helyszínre, hogy ne kelljen díszleteket építeni. Az erdő maga a díszlet. Az egyszerűség és a természetesség fontos hívószavak voltak, amikor elkezdtünk dolgozni a 170 évvel ezelőtti, szabadságharcos fiatalok történetén. Örülök, hogy ez most már ott van a mozivásznon.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek