Gomb első éjszakája

A Gomb első éjszakájának a szerzője Dovák Szonja, jelenleg 14 éves és ezt a mesét 2016 februárjában írta.

 

Gomb első éjszakája

Telihold volt. Szikrázott a hó, ahol a Hold fénye rávetült. Egy hóember állt az udvaron, még nappal építette Peti a testvéreivel. Kilenc fekete kőgombjáról nevezték el, Gombnak. Hirtelen egy hideg fuvallat söpört végig az utcán. Éjfélt ütött a toronyban az óra. S ekkor a hóember pislantott egyet.

Arra ébredt, hogy valamije fáj. Egy szőrös kis állat ráncigálta az orrát. Még egy rántás és a tolvaj eltűnt a sötétben, becses zsákmányával együtt. Gomb elindult utána, de az állatka gyors volt, befordult a sarkon és elillant. Így aztán hóemberünk találomra elindult valamerre.

Egy sárga épület előtt meglátott valakit, aki nagyon hasonlított rá. Ám az a valaki meg sem mozdult. Már éppen tovább akart menni, amikor az idegen megszólalt.

- Hát veled meg mi történt? Mármint az orroddal - tette hozzá, látva Gomb értetlen arcát.

- Ellopták - válaszolta egyszerűen.

- Oh - csillant fel a szeme az idegennek. - Akkor te egy áldozat vagy!

- Egy micsoda? - érdeklődött tágra nyílt szemmel Gomb.

- Áldozat. Tudod én itt ébredtem fel a könyvtár előtt - mutatott a sárga épületre. - Minden nap elolvasom azokat az oldalakat, ahol nyitva felejtették a könyveket az ablak melletti asztalokon. Az egyikben egy detektív magyarázta el, hogyan kell elkapni a bűnözőket - mesélte lelkesen az ismeretlen.

- Akkor segítesz visszaszerezni az orromat? - kérdezte felvillanyozódva Gomb.

- Persze, de mondd csak, hogy hívnak?

- Gombnak. És téged?

- Könyvtáros Kelemennek. De szólíts csak nyugodtan a keresztnevemen!

- Rendben, Kelemen! Hol kezdjük a keresést?

- Először is visszamegyünk a tetthelyre, és nyomokat keresünk - mondta határozottan Kelemen.

Útközben Gomb elmesélte, amire emlékezett. Ugyanúgy találtak mindent, mint ahogy Gomb elbeszélte. Rögtön keresni is kezdtek minden, a tolvajra utaló nyomot. Nemsokára Kelemen észre is vett valamit a hóban.

-A nyomok alapján könnyű kis állat lehetett. Látod? Alig rajzolódnak ki a lábnyomai a havon - mutatta.

- Akkor most kövessük! - kiáltott fel boldogan Gomb és örült, hogy végre valamire ő jött rá.

Így is lett. Szótlanul ballagtak egymás mellett, mikor hangos viháncolásra lettek figyelmesek.

- Te vagy a fogó!

- Most már te!

És a következő pillanatban, két feleakkora hóember fékezett le előttük, mint ők. Először döbbenten meredtek Gomb arcára. Ám a következő pillanatban kiszakadt belőlük a nevetés. Gomb zavartan megtapogatta az orra hűlt helyét. Ettől még jobban rázendítettek.

-Dere, Dara! Máshol játszatok! - szólt rájuk Kelemen.

Azok kuncogva engedelmeskedtek. Még búcsúzóul megdobták őket egy-egy hógolyóval, aztán tovább görögtek. Kacagásuk még sokáig hallatszott.

- Ne vedd a szívedre! Ők az ikrek. Engem könyvmolynak csúfolnak. Egyébként is ne szomorkodj, nemsokára megtaláljuk az orrod - vigasztalta Kelemen Gombot.

- Te mióta élsz, hogy ilyen okos vagy? - kérdezte szipogva Gomb.

- Pontosan egy hete. Azóta mindent megnéztem - válaszolta Kelemen. - De tudod mit? Mutatok neked egy jó helyet!

- És az orrommal mi lesz?

- Majd visszajövünk ide. Egyébként is itt van két saroknyira, ne aggódj!

- Jó csak siessünk - egyezett bele a kitérőbe Gomb.

Sietve elindult Kelemen után. Ahogy a második sarkon befordultak, furcsa látvány tárult a szemük elé. Egy bajszos hóember szántott a jégkunyhója előtt. Amint észrevette Gombot és Kelement félbehagyta munkáját. Odaintette őket magához.

- Hová, hová Kelemen fiam? - kérdezte reszelős hangján.

- Csak a piacot mutatom meg a barátomnak- válaszolt Kelemen.

- Még nem volt szerencsénk- nyújtotta kezét Gomb felé az idős szántóvető. - Kajsza-bajszi vagyok - rázta meg a feléje nyújtott bumfordi praclit mosolyogva.

- Engem Gombnak hívnak - mutatkozott be félénken, majd habozva hozzátette- és ma születtem.

- Akkor majd nézz be néha hozzám! Nehéz már nekem a hóeke! De hát megéri! Két nap múlva már lehet is szedni a jégvirágot. Kelemen is vett tőlem. Igaz-e, fiam?

- Igen. Szépen mutatnak a könyvtár ablakán. De most már mennünk kell! Gomb még szinte semmit sem látott a világból - húzta magával Kelemen az álmélkodó Gombot.

- Akkor jó városnézést nektek! - intett búcsút az öreg, és újra nekigyürkőzött a munkának.

Kajsza-bajszi kunyhója mögött húzódott a piac. Ahol nappal emberek árultak, ott éjszaka hóemberek kínálták portékáikat. Egy hokedlin üldögélő hóanyóka hóvirágait ajánlgatta az arra járóknak. Fogyott is belőlük szép számmal. Az első pultnál az állatbarátok válogathattak kedvükre a hósármányok, a havasi hófajdok, a jégmadarak, és hóbaglyok közül. A madarak mellett még egy kis hópárduc is szunyókált.

-Ha egy hóhányó fosztogató meglátja ezt a fenevadat, meg sem áll a falu határáig!- dicsérte portékáját a hókupec.

Utánuk a zöldséges következett. Óriási jégveremből hozták ki ládaszámra a jégsalátát és jégcsapretket. Egy díszes külsejű hómatróna jégkristályt árult. Megcsodálták csillogó portékáit, majd tovább indultak. Gomb hirtelen megtorpant. Azt hitte, hogy egy lovag áll előtte, pedig csak egy jégpáncélt látott meg a régiségkereskedő boltja elé kirakva. Nevetve indultak tovább. Végre elérték uticéljukat, az édességárus standját.

Kelemen odalépett az eladóhoz, egy köpcös idősödő hóemberhez, akinek egy kimustrált cilinder billegett a fején.

- Mit adhatok, kérem szépen? Jégkását, hófagylaltot, jégcsapnyalókát?

- Két jégkását kérek - mondta Kelemen.

- Adom - biccentett az öregúr, majd megfordult, hogy kiszedje Gombék adagját.

A jégkásától jobbkedvre derülve tovább folytatták a nyomozást. A nyomok egy öreg tölgyfához vezettek. Szemmagasságban volt rajta egy odú. Az odúban mozgott valami... Gomb és Kelemen halkan odaosontak a fához. Bekukkantottak. Amit bent láttak attól tátva maradt a szájuk. Egy csöpp mókus ült bent a vackán és éppen nyitotta ki a száját, hogy beleharapjon Gomb orrába.

-Állj! - Kiáltotta a répa tulajdonosan.

Szegény kis teremtés úgy megijedt, hogy elejtette a répát. Aztán csak pislogott rémülten.

- Az az én orrom - tette hozzá enyhébben Gomb. - Idáig eljöttünk érte, úgyhogy légyszíves add vissza!

- Elnézést kérek, én azt hittem, az aranyos gyerekek tettek ki nekem egy kis élelmet. Tetszik tudni én készültem a télre, csak... csak... már nem találom a raktáramat - pityeredett el a kismókus. - De én éppenséggel visszaadhatom - nyújtotta Gomb felé a répát.

- Köszönöm. - fogta meg hálásan Gomb. Aztán megfordult és elindult haza. De közben még mindig az orrát nézegette áhítattal.

- Még egyszer köszönjük - biccentett Kelemen, majd követte barátját.

- Tudod - kezdte Kelemen, mikor beérte Gombot, - én azért sajnálom ezt a kismókust.

- Miért? - kérdezte szórakozottan Gomb még mindig a becses répát nézegetve.

- Ilyen hidegben élelem nélkül!? Én nem cserélnék vele!

- Miért nem megy el jégkását enni? - torpant meg Gomb.

- Attól még jobban fázna.

- Akkor talán... - kezdte Gomb. Látszott rajta, hogy két döntés között őrlődik. - Akkor várj meg itt! - és elsietett a tölgy irányába.

Hideg csípős január reggelre ébredt Peti. Metsző szél fújt kint, hajladoztak a csupasz fák. Felült az ágyában. Majd kinézett az ablakon. Kintről egy orrtalan hóember mosolygott rá.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Rég múlt idők