Gárdonyi Géza Színház - Görgey Gábor: Görgey

"Az emlékek sokszor bár nyomasztónak hatnak, ugyanakkor olyan anekdotákkal és szópárbajokkal vannak megfűszerezve, melyek a néző figyelmét szinte egy pillanatra sem engedik elkalandozni."

 

 

Úgy vélem, kevés olyan hadvezérünk van, kiről annyian hallottak volna, mint Görgey Artúrról, az 1848-49-es szabadságharc egyetlen veretlen tábornokáról, kinek neve a világosi fegyverletétellel forrt egybe. Mikor a Gárdonyi Géza Színház Görgey című darabjának a bemutatójáról értesültem, be kell valljam, egy - némileg unalmas - szabadságharccal átitatott előadásra számítottam. El kell ismernem, kissé félve ültem be a darabra, talán ez is közrejátszott abban, hogy nagyon nagyot csalódtam. Szerencsére a lehető legpozitívabb irányba...

 

Ugyanis a történetbe nem a XIX. században kapcsolódunk bele, helyette az első világháború kirobbanása előtti időszak vetíti árnyékát a világra, köztük az immáron 90 esztendő felett járó matuzsálemi kort megélő Görgey Artúrra és háztartására. Rálátásunk nyílik arra, hogy az agg tábornok lelkében milyen mélyen elültetett és kiirthatatlan gyomként terjedt el a fegyverletétellel járó hazaárulónak történő minősítése. Még ennyi év eltelte után sem érti, hogy a külföldre menekült Kossuth Lajos miként volt képes őt ezen szóval megbélyegezni.

 

A világháború közeledtével ezen benső sebek újra felfakadnak és álmok képében megidéződnek a múlt szellemei, kik által a történelmet olyan köntösben élhetjük újra, melyet nem tanítanak nekünk a tankönyvekben. Az emlékek sokszor bár nyomasztónak hatnak, ugyanakkor olyan anekdotákkal és szópárbajokkal vannak megfűszerezve, melyek a néző figyelmét szinte egy pillanatra sem engedik elkalandozni. Találkozhatunk Görgey édesanyjával, aki bocsánatot kér azon tettéért, mely szerint egyszer idegességében órákra kitette a hóba négyéves gyermekét. Megismerhetjük Perczel Mórt, kivel a legtöbb szócsatát vívta címszereplőnk, tartogatva pár riposztot szellemalakjának is. Tiszteletét teszi Andrássy Norbert is, aki a szabadságharc leverése után fogva tartotta a magyar hadvezért, ám annak becsületszavában bízva még kimenőt is kaphatott a fogoly. Meglátogat minket Széchenyi István, kinek az idegszanatóriumban még nem sikerült visszaszereznie teljesen elméje makulátlan állapotát, így a halála óta eltelt időszak hírei kissé megviselik idegrendszerét. Végül megidéződik Kossuth Lajos szelleme is, kitől csak arra várunk választ, hogy miért lett Görgey árulónak kikiáltva.

 

S míg a múlt szellemei által bemutatásra kerül a történelem, azalatt a „jelenben" is zajlanak az események. A tábornok kissé együgyű szolgája, barátja és veterán huszárja, Joskó, valamint az egykori hadvezérbe szerelmes fiatal házvezetőnője, Terka teszik könnyebbé utolsó éveit. Ezen jelenetek úgy vannak megkomponálva a közönség számára, hogy egyszerre érezzük a közelgő háború nyomasztó hangulatát, és mégis szinte komédiába illő jelenetek sokaságát kapjuk, mely által a következő álom felé már nyugodt szívvel és mosollyal a szánkon indulhatunk.

 

A Görgey nem egy könnyű darab. Nem véletlen, hogy műfaját tekintve drámának lett titulálva. Igazi érzelmi hullámvasutat kapunk, mely főként a visszatekintésekre jellemző, ugyanakkor Blaskó Balázs rendező folyamatosan csepegteti humorbonbonjait, melyek éppen azelőtt kerülnek a néző látóterébe, mielőtt belefáradhatnánk a történelmi leckék sokaságába. Bevallom, míg a többieknél teljesen elvarázsoltak az anekdotákkal átitatott elbeszélések, egyedül Széchenyinél éreztem azt, hogy a kelleténél egy hangyányit többet töltöttünk az emlékek birodalmában. Viszont ami vitathatatlanul zseniális (a rendezésen kívül) az a színészi gárda. Rendkívül meggyőző színjátékot kaptunk az előadás teljes időtartama alatt.

 

A darabot mindenkinek ajánlom, akit csak egy kicsit is érdekel a történelmünk. Mi több, azoknak is nagy segítség lehet ezen előadás megnézése, akik az adott kort tanulják éppen, mert ezáltal játékosan tanulhat az ember.

 

Abban biztos vagyok, hogy az egri Gárdonyi Géza Színház budapesti fellépését baráti körben sokáig fogjuk még emlegetni, hiszen kevés olyan előadáson jár mostanság az ember, melynek végén sokan állva tapsolják vissza újra és újra a színészeket. Ez alakalommal viszont ez történt, hozzáteszem, teljesen megérdemelten. 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek