Folytatódik az 1 Művész 1 Porta elnevezésű kezdeményezés az Eleven Ősz során

****

 

 

 

Hihetetlen programkavalkáddal várja a látogatókat az Eleven Ősz során a Bartók Béla Boulevard Egyesület 2021. szeptember 17. és 19. között, amikor is folytatódik az 1 Művész 1 Porta elnevezésű kezdeményezés is. Az esemény idejére az utca szolgáltatói egy-egy művész bemutatkozására adnak lehetőséget.

 

Tóth Annamária Rita és alkotótársai KÖZÖS-TÉR-KÉP címmel városi sziluettet alkotnak installációjukkal, céljuk pedig egy interaktív, labirintusszerű, átjárható alkotótér létrehozása az utcán, a Bor- és Kézműves előtt, mely a várossal és a járókelőkkel is kommunikál, közösségteremtő élményt nyújt. Az építmény áttetsző anyagból kifeszített oldalfalai, teteje, alja és belseje üres vászonként adja majd az alapot, amire a városból beszűrődő fények, formák, sziluettek rajzai kerülnek, az Eleven Ősz ideje alatt folyamatosan bővülve. Gáspár Annamária Éberség című kis és közepes munkákból álló installációját a 2021-es Miszla Art művésztelepen kezdte el, majd folytatja az Eleven Ősz program keretében a helyspecifikus igényekhez igazodva. Az ÉBERSÉG Hamvas Béla Mágia Szutra című írásának egyik központi fogalma, a tiszta és szabad tudatállapotot jelöli. „Azt gondolom, hogy a fókuszált, meditatív állapot (akár flow-élmény) elérésének egyik kiváló módja a kreatív tevekénység, és fordítva is, ez a tudatállapot a kreativitás alapja" - mondta el a művész.

A f5 lab és Wurki nevű formáció Totem című installációja négy darab 60x60x60 cm-es moduláris tükörhasábból áll, amelyekből az adott helyszín függvényében egy nagy vagy több kisebb TOTEMoszlop építhető. A TOTEM elemeinek forgásával, illetve fényeinek pulzálásával reagál környezetére. A Gellért téren felállított installáció interaktív, azaz a beépített vezérlés lehetővé teszi a nézők aktív jelenlétét, ezzel egy játékos, ugyanakkor meditatív kontextust teremtve maga köré.

Kele Juci festményeivel mutatkozik be a Szatyor bárban, ahol Szalay Dávid kevés eszközzel operáló térrajzai is megjelennek, amelyek a mikrovilág struktúrájának ihletésével születtek meg. Ugyanitt tekinthetők meg Mázsi Boglárka Obai concrete című beton design tárgyai, amelyek a szabad kísérletezés és az anyag iránti szeretet jegyében jöttek létre. A tárgyak alternatívát kínálnak a tömeggyártott termékek és a műalkotások között.

Johnnie hello báb festmény kiállítása a digitalizálódás veszélyeire hívja fel a figyelmet. „A gyárban bábok robotolnak. Báb barátok vesznek körül és báb ellenségek, illetve mesterségesen kreált ellenségképek" - mondta el a művész a DiVinoban nyíló kiállításáról. Horváth Orsolya a Magyar Makettezőkért Egyesülete jóvoltából állítja ki munkáját annak kirakatába. A Poszt-terápia című alkotás célkitűzése az underground utcai művészet alapjaiból merítve egy újfajta művészetfogyasztási formát meghonosítva minél több emberhez eljuttatni a kortárs művészek munkáit. Fő koncepciója, hogy még jobban összemossa az utcát és a galériát. Ezért egy utcarészletet fog festeni a galéria falára, ahova ki is akasztja festményeit.

Váczy Enikő aszfaltfestményét sem kell senkinek bemutatni, amely már az Eleven Tavasz idején is nagy tetszést váltott ki. A Ménesi és a Bartók Béla út sarkán az utat egy street art alkotás jön létre, ami egy egynézőpontos földfestményként a tér illúzióját kelti majd, melynek eredményeként egy madár emelkedik majd ki az utca síkjából. A Moha kávézóban is egy festménykiállítást tekintetünk meg: Szabó Dóra a lezárások idején kezdett el komolyabban foglalkozni a festéssel. Kezdő művészként olyan műveket alkot, amik nyugalommal töltik el az embereket.

A Defo Labor kirakatába a Cecil and Shadow brand ÉN vagyok Cecil című installációja kerül, ahol Cecil megmutatja a folyamatot, hogyan adaptálódik, illetve formálódik egy kézműves technológia és a gyapjú egy mai innovatív anyaggá. A Gárdonyi téren két munka is látható lesz: a Fuzzy Earth x Építész Szakkollégium jóvoltából a Shimmer egy szobor, amelynek célja a zuzmókkal való hosszútávú együttműködés, Kele Juci pedig NOW LOVE címmel interaktív, többarcú installációt hozott létre. A Hadikban eközben Villányi Szilvia Belátás című alkotását tekinthetjük meg, amely egy lencséből készült geometrikus formavilágú mozaik.

Számos kiállítás is látogatható lesz az Eleven Ősz idején, például Tomeichi: Megállító kő című kiállítása a K.A.S. Galériában, az Egy csettintés és eltűnik! nevű tárlat a Figaro Bűvészboltban, vagy a Bacchus Hölgyei címmel Kristina Di Helfy képzőművész festményeiből nyílik kiállítás a BorSorban. A Három Hét Galériában a határtalan kinetika kerül előtérbe, a Magyar Elektrográfiai Társaságnál pedig a meta-médiumokat ismerhetjük meg a képzőművészetben, miközben a Zöld Alma Műteremben Mulik Tünde akvarellista képei tekinthetőek meg. Izgalmasnak ígérkezik továbbá a Faur Zsófi Galériában a 20 év, 20 művész, 20 történet című kiállítás is.

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek