Felutazom Pestre!

Egy nehéz nap éjszakája

Felutazom Pestre!

 

Felutazom Pestre! – döntötte el, ahogy felébredt.

A fürdőszobába sietett és lezuhanyozott. A haját is megmosta, aztán néhány tincset hajcsavaróra tekert. A szárítást feleslegesnek tartotta, mert magától is megszárad, vagy, ha mégsem, később majd ráér bajlódni vele. Elővette az oldószert, és letörölte körmeiről a kissé már megkopott lakkot, aztán kiült a konyhába a fényre, hogy újra halvány barack színűre fesse.

Bement a szobába, és a három ajtós szekrényből elővette a divatos zöld kosztümöt.

- Át kell egy kicsit vasalni – gondolta, és gyorsan elő is készítette a vasalót, meg a vasalóállványt.

Kávét főzött, megitta. Éppen reggelizett, amikor csengett a telefon. A barátnőm! Nem fogok most hosszan beszélni vele, mert lekésem a vonatot – fogadkozott magában.

Mikor letette, látta, hogy azért jócskán elszaladt az idő. A maradék reggelijét gyorsan bekapta, vasalt, a haját is szárította egy kicsit, aztán ahogy elkészült, futott a vonathoz. Egy lélek sem volt az állomás épületében, csak valami vasutasféle beszélgetett a pénztárossal.

- Két perce ment el a vonatom! – állapította meg, ahogy felnézett a váróterem órájára.

Derűs természete volt, nem sokat bosszankodott. Látta, hogy már kiírták a következő vonatot a táblára. Negyvenhárom perc múlva indul. A hivatalban egész nap van félfogadás. Ráérek még.

Kisétált az épületből, és az állomás előtt leült egy padra, ahová már odasütött a nap. Hamar eltelt az idő. A vonaton jó helye volt, az ablak mellé tudott ülni. Kényelmesen elhelyezkedett, és élvezte az ablakon beáramló napsütést. Más talán túl melegnek érezte volna, de ő bírta a meleget, sőt kifejezetten szerette.

Mikor megérkezett a Keletibe, rövid tájékozódás után jó irányba indult az aluljárón át. Pesti lány voltam, mielőtt férjhez mentem! – gondolta elégedetten, amikor a buszmegállót is megtalálta, ahonnan csak néhány percnyi utazásra volt a hivatal.

Az ügyét olyan hamar elintézte, hogy el sem akarta hinni!. Fel volt pedig készülve rá, hogy hosszan kígyózó sorba kell majd beállnia, de nem! Páran várakoztak csak rajta kívül. Arra számított, hogy háromnál hamarabb nem végez, ezért csak négy órától írta fel egy cetlire a visszafelé induló vonatokat.

Mikor újra kilépett a napsütötte utcára, nem lett volna kedve hazautazni akkor sem, ha tudta volna a korábbi vonatok indulási idejét.

A négy óra tizenötös vonatig kirakatokat nézegetek. Néhány boltba be is bemegyek – döntött, és a táskájából elővette a szendvicset, amit otthon a reggelivel együtt készített. Vizet azért veszek valahol – határozta el, mert hajlamos volt rá, hogy ne igyon egész nap egy kortyot sem. Ahogy sétálgatott, meglátta a villamost, ami Ágiék felé megy. Sosem szerettem Ágit! – gondolta.

Gyerekkorukban sokat voltak együtt. Az anyja a nővéréhez vitte, valahányszor elintézni valója akadt, és ilyenkor annak lányával, Ágival kellett játszania. Szívtelen teremtés! Mindig így gondolt rá. Most is harag töltötte el, ahogy felidézte akkori sérelmeit.

Fiatalasszonynak sem volt különb! – zárta le magában a gondolatot, de valahogy mégsem tudta kiverni a fejéből, hogy innen nem messze laknak.

Még egy kicsit elfoglalta magát a nézelődéssel, aztán visszafordult a járdán és elindult arra, ahol a villamost látta. Pont bent állt egy a megállóban, így felszállt rá. Pár pillanaton belül indult is. Alig változott valamit ez a környék. Épp olyan szürke, mint rég volt – állapította meg, ahogy az ablak előtt elsuhanó épületeket figyelte.

Emlékezett, hogy a távolabbi megállóból tudja könnyebben megközelíteni azt a házat, ahol Ágiék laknak. Mikor leszállt, könnyed, ruganyos léptekkel indult tovább. Vékony alkata megmaradt lánykorából, nem sokkal többet nyomott a mérlegen, mint akkor.

Egy szuszra felfutott a harmadikra. A csöngetésre Ági férje, Lajos nyitott ajtót.  Látta rajta, hogy nagyon meglepődött. Egy pillanatra az is megfordult a fejében, hogy talán meg sem ismeri őt, de aztán a nevén szólította, és nyájasan betessékelte a lakásba.

- Ági még nincs itthon. Egy, vagy talán másfél óra múlva ér haza a munkahelyéről. Várd meg! Nagyon fog örülni neked! – mondta.

Lajos jó ember, azért tud kijönni Ágival – gondolta, mikor a nagyszobában leült a kopott fotelbe. Lassan, kényszeredetten indult a beszélgetés, de mikorra megcsörrent a zárban a kulcs, azon vették észre magukat, hogy már egészen jól belejöttek.

- Micsoda kellemes meglepetés! – mosolygott Ági, és leült vele szemben a kanapéra.

Gördülékenyen folyt tovább a társalgás, nevetgéltek is, később meg az esküvőiket idézték fel, ahol a két nő egymás koszorúslánya volt. Igazán jól telt az idő.

Mikor az órájára nézett, látta, hogy már elment vagy két hazainduló vonat, amit kiírt magának a cetlire. Nem baj. Negyvenöt percenként indítják a vonatokat. Gyorsan elköszönök, és indulok – döntött, és fel is pattant a fotelból.

- Ne menj még! Maradj! Olyan régen láttuk egymást! – mondogatták, és ő maradt, mert addigra meglepően jól érezte magát. Később újra búcsúzni akart, de megint marasztalták. Úgy tervezik, hogy majd itt alszom. Tulajdonképpen a rokonaim… Úgysem vár otthon senki, mióta a fiam elköltözött – gondolta, miközben hátradőlve hallgatta Ágit.

Egy ideje özvegyen élt, nemrég korkedvezménnyel nyugdíjba vonult, így tényleg semmi halaszthatatlan dolga nem akadt másnapra. Itt alszom Ágiéknál! – gondolta örömmel magában, és mulattatta, hogy reggel még csak nem is sejtette, milyen érdekesen alakul majd a napja.

Később Ági a TV-t kikapcsolta - ami egész este halk aláfestést adott a beszélgetésüknek -, Lajos meg elbúcsúzott tőle:

- Holnap korán kelek – mondta, és a fürdőszoba felé vette az irányt.

Ági hallgatott, és kényszeredetten mosolygott vele szemben ülve, mintha hirtelen elege lett volna a vendéglátásból.  Ekkor lopva a faliórára nézett, és látta, hogy az utolsó vonat is elment már. Hajnalban megy majd a következő – villant át az agyán, amikor felkelt a fotelból, az előszobában visszabújt a cipőjébe, és elköszönt:

- Szervusz, Ágikám! Nagyon jól éreztem magam nálatok! – mondta mosolyogva.

Ági az ajtóhoz kísérte, átölelte, megpuszilta, aztán integetett, míg a lépcsőfordulóig ért. Egy emelettel lejjebb járt, mikor hallotta, hogy az ajtón kattan a zár.

Tudja, hogy ilyen későn már nem járnak a vonatok – fogalmazódott meg benne a gondolat, de az arcán még ott ült az ünnepélyes mosoly, amivel Ágitól búcsút vett. - Most mit csináljak? Kétségbeesve kereste a megoldást a csukott kapu mögött. - Nem merek az utcán mászkálni ilyen későn! Különben is! Hová mehetnék? A Keletibe?

Beleborzongott, mikor elképzelte, hogy egész éjszaka ott várja az első vonat indulását.

A kapunak támaszkodott, és látta, hogy lefelé is vezet egy lépcsősor. Elindult rajta. Odalent koromsötét volt, de kis idő múlva megszokta a szeme. A sötétben is jól kivehető volt, hogy a fal mellett áll a ház két szemétgyűjtő konténere. Az egyik oldalához valami lapos tárgyat támasztottak. Hullámpapír. Valami háztartási gép doboza lehetett – gondolta, miközben végigfektette a két kukán. Levette a cipőit, hogy ne nyomja éjjel a lábát, és felkuporodott a tetejükre. Gondosan elrendezte a szoknyáját, aztán a táskáját az ölébe tette, és ráhajtotta a fejét. Hajnalig bóbiskolt.  Mikor meghallotta a lakásokból kiszűrődő első zajokat, visszabújt a cipőjébe, és elindult a Keletibe.

 

 

A kép forrása

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek