Fekete Felícia -Weight Flow Tréning

Ha válaszút elé érkezünk, megtorpanunk, vagy valamit végleg le szeretnénk zárni, de nincs kedvünk beszélni róla, a legjobb, amit tehetünk, hogy mozgásterápiára megyünk.

 

Kötődni, önmagunkat adni, belefeledkezni valamibe, megélni az ösztöneinket, vagy lezárni valamit, sok mindenre jó a Weight Flow Tréning, amelyet Goda Gábor kortárs táncművész tart egy budai gyárépületben. Az óriási ablakok, zöldellő fák már a háromnapos foglalkozás legelején megadják az alaphangulatot. Két és fél nappal, és számtalan kék zöld folttal később pedig egy egészen új hangulatot.

Már régóta el szerettem volna menni erre a tánc terápiára. Sokra tartom ezt a művészeti ágat és hiszek is a metakommunikáció erejében.  Éreztem, hogy válaszút elé került az életem és bár tudom, merre kell menni, de szükségem volt egy erőteljesebb lökésre. A tréning segítségével ez a lökést magamnak tudtam megadni. Érdekes volt, ahogy a három nap alatt, szép lassan, egészen meglepő dolgokra jöttem rá, anélkül, hogy bármit is beszélgettem volna a társaimmal.

A tánc a lélek titkos nyelve

A Weight Flow Tréninget Goda Gábor az egyik legsikeresebb hazai kortárs társulat az Artus, rendező- koreográfusa fejlesztette ki.  A tréning a „tényleges megtapasztalás útján segít megérteni és fejleszteni mindazt, ami egy dinamikus és harmonikus partneri viszony megteremtéséhez szükséges." - fogalmazta meg a Goda Gábor.

A Weight Flow kifejezést talán legjobban a „súly folyó" szóösszetétellel lehet magyarral fordítani, mert a saját súlyunkkal kell dolgozni és hagyni kell, hogy vezessen minket a gravitáció a foglalkozás során. Ha valakire rá kell dőlni, támaszkodni vagy feküdni, van bennünk egy kis félsz, és önkéntelenül nem merjük ezt teljes súlyunkkal megtenni. Meg kell ezt is tanulni, és azt is, hogy át tudjuk venni mások súlyát, anélkül, hogy túlságosan nehéznek éreznénk őket. Az első felismerés, amire mindenki eljut, hogy ha képesek vagyunk önmagunkat adni, és nem feszülünk be akkor a másik ember is könnyebbnek érez minket. Nem kell félni a sérüléstől, mert: „Az emberi törékenység mindenkiben benne van, megpróbálhatja letagadni, de ha sikerül felismerni és elfogadni ezt a törékenységet, erősséggé is válhat." - mondja a tréning megalkotója.

Hogyan zajlik?

Van egész éves foglalkozás, havonta előre meghatározott hétvégéken, és van egy három napos minden hónapban, pénteken délután, szombaton és vasárnap. Egyáltalán nem szükséges, táncos múlttal rendelkeznünk.  Bárki részt vehet rajta és a legkisebb előképzés nélkül el lehet végezni a feladatokat.

De hát mik ezek a feladatok? A tréning előtt el sem tudtam képzelni, mit kell csinálni egy ilyen foglalkozáson. Mikor megérkezünk, mindenki bemutatkozik és megtanuljuk egymás keresztnevét. Ezen kívül senki nem mond magáról semmit. Majd elkezdődnek a feladatok szépen egymásra építve. Ezeket párban vagy magunkban végezzük. Néha egyszerűnek tűnnek, de egyáltalán nem azok. Például a tréning során figyelünk a testünk központjára és megtanuljuk elengedni a végtagjainkat, (számomra ez volt a legnehezebb). Nyolcasokat kell írnunk a levegőbe, kezünkkel, lábunkkal, testünkkel vagy mindezekkel egyszerre.  Vagy súlyunkat átadva gördülni kell a párunkkal, akit minden feladat végén le kell cserélnünk valaki másra, így mindenki mindenkivel dolgozik együtt a három nap során. A páros feladatok segítenek megérteni, hogy a „szükségszerűen felmerülő instabil helyzetek együttes megoldásában" rejlik egy kapcsolat stabilitása.

A gördülős feladat során, vagy amikor esni tanulunk, zöld kék foltokat szerzünk, de a nap végén, mikor otthon nézegetjük a sérüléseinket ezek inkább büszkeséggel töltenek el minket, mint fájdalommal. A tréning főként az emberi kapcsolataink fejlesztésére irányul, és ennek gyakorlásához szükségünk van bizalomra, önállóságra és felelősségre, és hogy merjünk kockázatot vállalni, mert lehet, hogy elesünk, de tudjuk, hogy fel is tudunk állni. A foltok erre az élményre emlékeztetnek minket.

A legfontosabb tapasztalat mégis az önmagunk adása és odaadása, mert csak akkor lehet stabil egy kapcsolat, ha a támasz és a bizalom az alapja és ezek egyensúlyban vannak. Hogy ezt elérjük, ahhoz az kell, hogy gátak és falak dőljenek le az emberben, hogy ráeszméljen bizonyos dolgokra, azok a falak, amiket legtöbbször mi magunk építettünk fel.

Infó: boksz:

Helyszín:
Budapest, XI. Sztregova u. 7.
(Artus Kortárs Művészeti Stúdió)

A háromnapos tréning ára:
17.000,-Ft
A csoport max. 16 fõ.

A tréninget vezeti: 
Goda Gábor

Lukács Rita

Jelentkezni lehet:

Lukács Rita, info@artus.hu

 

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek