Fekete Felícia -Interjú Józsa Imrével

Józsa Imrével az színházában beszélgettem, ahol immár 33 éve "lakik".

1977-ben azt mondták neki itt a József Attila színházban: ennél az asztalnál fogsz öltözni és ő az óta annál az asztalnál öltözik

Hűséges típus. Gerzson bácsit játssza a Szegény Gazdagokban, ha éppen nem golfozik, vagy a halakra vadászik.

-          Mikor megtudta, hogy játszani fog a Jókai musicalben, újraolvasta a könyvet?

-          Teljesen nem, beleolvastam, hogy a hangulatát újra fel tudjam idézni. Régebben természetesen olvastam. Először a számomra kicsit furcsának tűnt, hogy lehet ebből a regényből musicalt írni, arról nem is beszélve, hogy készült belőle egy remek film valamikor régen.  Így hát meglepődtem, amikor felkértek, hogy vegyek részt ebben a munkában. Ezt a darabot bemutattuk már nyáron, a Margit-szigeten, két előadásban. De valahogy az az érzésem összehasonlítva a mostani előadásokat a nyárival, hogy talán ebben a térben jobban megjelenik, jobban rá tud koncentrálni a néző magára a történetre.

-          Jól dolgozták át a történetet.

-          Hát ez majd kiderül, abból, hogy hány évig tudjuk játszani.

-          Lehet, hogy klasszikus lesz belőle.

-          Kocsák Tibor és a Miklós Tibi ezt nagyon jól összeszerkesztették, összerakták, és ehhez kellett Nagy Viktor, aki ezt az egészet megrendezte, és természetesen kell az, hogy legyen egy Zöld Csaba, aki alkatilag és énekben is megfelel a szerepre. Az én szerepem ebben nem olyan jelentős, ez egy kis szerep hosszú várakozással, erre szoktam mindig azt mondani, hogy kis munkával nagy alakítás. Hosszú próbaidőszakon vagyunk túl, voltak felújító próbák is, mégiscsak át kellett szerkeszteni a Margit-szigeti előadást. Nagyobb térben játszottuk, nyitottabbak voltak a falak, hosszabb utak voltak, díszítések, járások. Ez a kőszínházi előadás sokkal pregnánsabb, összefogottabb, és úgy érezem, hogy jobban is hat.

-          33 éve a József Attila színház tagja.

-          Hát igen, hűséges típus vagyok. De azért vannak mások is Láng József 1962-óta, Újréti László 67 óta tagja a színháznak. Bakó Márta néni, aki 90 éves elmúlt, alapító tagja a színháznak, és igen, én is itt vagyok 33 éve.

-          Ez nem is lesz ez már másként?

-          Nézze, megmondom őszintén, 57 éves leszek jövő márciusban. Természetesen az ember ilyenkor is nyitott minden kihívásra, sőt még attól sem fél, se retteg, hogy egy teljesen új közegben megmérettessék. De én ezt a színházat nagyon jól ismerem, én itt nőttem fel, nem azt mondom, hogy innen megyek nyugdíjba, de az is lehet. Van munkám, közel 150 bemutatóm volt ez alatt a 33 éve alatt, ami nem kis szám. Mindig jó szerepeket játszottam, főszerepektől kezdve mellékszerepeket, karakterszerepeket. Az alkatomnál fogva eljátszottam az összes szolga szerepet, ami létezik a világirodalomban. Nagyon sok zenés darabban játszottam. Teljes életet, teljes szakmai életet élhettem itt. Ez az egyik, a másik meg az, hogy én nem szívesen megyek oda, ahova nem hívnak. Meg néha kicsit az az érzésem, hogy Józsa Imre neve összefonódott a József Attila színházzal. Mikor a Vígszínházban voltam gyakorlaton áthívtak vendégnek a József Attila színházba, akkor az osztályfőnököm Várkonyi Zoltán azt mondta nekem: „maga maradjon csak ott, magának jó lesz az a színház." Ez 1977-ben volt, akkor hívtak, hogy játsszam el Csikaszt a Dandin Györgyből. Bodrogi Gyulának voltam a szolgája. Hát itt ragadtam. Most már nem tudok Várkonyival  leülni beszélgetni, sajnos, de szívesen megkérdezném tőle, hogy miben tévedett és miben nem.

-          A helyezkedésen, „barátkozáson" múlik minden?

-          Sok igazság van ebben is, hogy minden a kapcsolatokon múlik, legalább is nagyon sok minden. De az, hogy a színpadra ki alkalmas vagy alkalmatlan, az mindig a színpadon derül ki. Sok mindent ki lehet találni, lehet különböző köntösbe, ruhákba beöltöztetni embereket, barátságokat. Helyzetbe hozni magunkat, vagy helyzetbe kerülni, de a színpadon, mindig minden kiderül, ez az álláspontom. Másrészről, amikor én elkezdtem ezt a hivatást 1976-ban, akkor azt tanultuk meg, legalábbis én azt tanultam meg, hogy nem kell az embernek saját magát menedzselni, ahhoz, hogy életben maradjon, hogy alkalmas legyen a pályára, elég az, hogy amit az ember megkap egy szerepet, akkor azt csinálja meg jól, és akkor a magával hozza a következő szerepet, meg az azt következőt. Természetesen az óta ez a világ megváltozott, felgyorsult, egészen más erkölcsi alapokra került. Nincs egy igazi etalon, egy függőleges, amihez lehetne viszonyulni. Mindenki próbál a maga módján megélni. Mert sajnos ez egy olyan pálya, hogy ha az ember belekerül, akkor nagyon nehezen tudja otthagyni. Valahogy belekövesedik, és minél több időt tölt el benne, annál kevésbé meri, vagy tudja otthagyni, mert annyira belekövesednek a pozitív és negatív élmények amiket átél. Ami végül is hozzátartozik a hivatásához, mert hisz mindannyian ezeket az élményeket éljük át a színpadon és a nézőtéren egyaránt, azzal a különbséggel, hogy van egy függöny, van egy magasított színpad, és a nézők lent ülnek.  Megpróbálunk művészetet csinálni, az emberi érzésekből, találkozásokból, kapcsolatokból. Ezek az élmények úgy beleivódik az emberbe, hogy nehezen tudja a szakmát otthagyni. Nem könnyen tudnám azt mondani, hogy most holnaptól villamoskocsi vezető leszek. Elvégeztem egy iskolát és akár nyithatnék egy panziót, éttermet - volt egy ilyen vágyam, hogy csinálok egy néhány asztalos, kockás terítős, igazi családias hangulatú vendéglőt. Abban ott úgy ellennék. Nem is az öregkori megélhetés biztosítása érdekében, hanem azért mert maga az élmény, az úgy bennem van. De a mostani gazdasági helyzetben, és ahogy öregszem, egyre kisebb az esélye annak, hogy én ezt a vendéglőt megnyitom, talán majd fönt az égben csinálok egy ilyet az ott lakóknak........

-          Nagyon sokan szinkronszínészként ismerik.

-          Valamit azért el szeretnék mondani, olyan, hogy szinkron színészet olyan nincs. Ez egy ugyanolyan fontos része az életünknek és a hivatásunknak, mint a színpad, legalábbis annak kéne lenni. Sajnos azt kell, hogy mondjam, kezd kihunyni ez a láng, az hogy a magyar szinkron világhírű.

-          Pedig milyen fontos volt ez. Most is el tudom sorolni a gyerekkorom szinkron színészeit. Csere Ágnes, Gruber Hugó, Dörner György.

-          Igen, ez fontos része a magyar kultúrának, annak kéne lennie. A magyar ember nem tanult meg egyszerre két dologra figyelni, szöveget olvasni és közben filmet nézni. Elkényelmesedtek a remek szinkronoktól.

-          Ön igazi remekműveket is szinkronizált. Monty Phyton filmeket például, vagy Christian Chlaviert. Jó filmeket, jó színészeket élvezetesebb szinkronizálni?

-          Persze, sőt nem is vállalok mindent. Szeretem, ha közben élvezhetem a filmet. Ezt úgy szoktam mondani a golfban, hogy ha egy jó játékossal játszik az ember, akkor az ő eredménye is jobb lesz. A másik húzza magával, jobban koncentrál, jobban odafigyel, próbál összpontosítani, próbál arra törekedni, hogy ne okozzon rossz hangulatot és rossz perceket a játékostársának, ez mindig vonatkozik a színpadra is.

-          Van jogvédettség a szinkronizálásban?

-          Annyit tudok mondani magának, hogy nincs . Ha valaki úgy gondolja, egyik pillanatról a másikra lecserélheti a színészt, hiába szokott hozzá a közönség egy hanghoz. Mondok pár példát, a South Parkban én voltam Gerrison tanár úr hangja, több mint 200 részen keresztül. Aztán készültem a Hamlet helyett című monodrámámra. Egy hónapig tartott a felkészülés, és akkor sehol, semmiféle más munkát nem vállaltam, mert egy hónap alatt 57 gépelt oldalt kellett megtanulni, és összehozni egy előadást. Felhívtak valamikor, hogy jött még 60 rész, amit meg kéne csinálni, mondtam nekik, hogy ne haragudjatok, ezt az időszakot most nem tudom vállalni, várjatok meg, és majd befejezzük. Azonnal odaadták egy kollégának a szerepet. Másik történet: volt egy Tier nevezetű kamionos sorozat, a nyolcvanas években, volt egy nagydarab és volt egy alacsony szőke főszereplő, az alacsony szőkét szinkronizáltam. Megcsináltam a 6 részből 3-at, majd egy autóbalesetben kettétört a fejem. Befejezte egy kollégám a maradék 3 részt, holott, meg tudtam volna csinálni, csak egy kicsit kellett volna várni. Nincs jogvédettség, és nincs tisztelet. Csak örülhetek annak, hogy Zefirelli Rómeó és Júliáját, ahol Rómeó magyar hangja voltam, még mindig nem szinkronizálták újra, ennek nagyon örülök.

 

Fekete Felícia

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek