Exodus

Egy elveszett lélek krónikája.

 

 

A krónikák nem jegyezték fel, honnan jött nemzetsége, a véreres szemű vének úgy mesélték, vándoroltak ők mindig a jobb megélhetés reményében. Gyermekkorára szívesen gondolt vissza. Ó, azok a boldog idők! Kinn született a faluszélén egy kedves, öreg házban. Kiterjedt és népes rokonságából néha hét határból is összejártak az unokatestvérek. Álmaiban gyakran visszatértek azok a kedves órák, mikor testvéreivel a friss, zizegő szénában kergetőztek a ragyogó napsütésben. Imádott falun élni. S az ínycsiklandó ízek! Felejthetetlen zamata volt az első, friss tavaszi tojásnak, a fehér habként remegő túrónak, a rózsás pirosra érett paprikás szalonnának. És a frissen kisütött tepertő illata... Szegény mama, mennyire szerette a tepertőt ropogtatni. Igen, tulajdonképpen ott kezdődött minden rossz, a mama halálával. Nem, semmilyen előzménye nem volt a dolognak. Az istállóban beszélgettek egy csendes tavaszi alkonyon, mama éppen a papát győzködte, tovább kell állni innen faluról, csak el ebből a porfészekből, ahol semmi finomság, semmi kultúra. A mama nem szerette ezt a provinciális életet, mindig vágyott a csillogó és nyüzsgő városi létre. Éppen ennek előnyeit ecsetelte a papának, kis szemei lelkesen ragyogtak, majd megindult kifelé. A Halál ott ült a diófán és szegény mamát várta. Senki sem látott-hallott semmit, csak megtörtént.

Az eset után papa bajsza egészen megőszült, sokáig búskomorságba esett. Aztán ahogy a napok teltek lassan összeszedte magát és miután összehívta a családi tanácsot úgy döntött, elhagyják ezt a vidéket és a városban próbálnak szerencsét, ahogy a megboldogult mama szerette volna. Igazán nehezére esett elhagyni a számára oly kedves vidéket, de fülében csengtek a mama szavai: a városi élet csupa fény, csillogás és jólét.

Igen, ez eleinte így is volt, szemüket már messziről elkápráztatták a város fényei, nyüzsgő, eleven életén elámultak, kicsit el is bizonytalanodtak. Nemzetségük városi tagjai bevezették őket a legjobb körökbe, de ők rövid idő elteltével megérezték, hogy ez a hely zagyva és sekélyes, az állandó és követhetetlen ritmusban összeolvadtak a napok a hetekkel, a hónapok az évekkel és megérték azt is, hogy lassan széthullt a családjuk. Próbálkoztak ők különböző utcákkal és kerületekkel, parkokkal és lakótelepekkel, de mindenhol a város pusztító közönye ásított feléjük. Ki-ki a maga útját járta, megritkultak a közös hancúrozások és igen, egy szép napon a papa is lelépett, beszélték, hogy elnyelte őt egy csatorna. Ezt sosem mondta szegény mama, hogy a város elmagányosít.

De a legnagyobb bánatot a hasa okozta neki. Nem evett egy jóízűt, mióta csak itt élt. Mindennek olyan mű íze volt és ő, akit a mama válogatott falatokkal traktált, bizony belefogyott a városi létbe.

Lám, ide jutott öregpatkány korára.

Nagyot sóhajtott, majd két lábra állva undorodva megszaglászta a kuka alól kikandikáló hamburgert és beleharapott.

Így megy ez,- böfögte fel a fájdalmas igazságot két harapás között.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
székács lászló
#3. 2011. február 9. 07:56
szellemes a csit-csat :o)) Laci
Eliza Beth
#2. 2011. február 9. 07:13
Ez jóóó! Sejtettem, hogy nem... csak azt nem, hogy....
Nem lövöm le a poént, Balázsnak úgyis megtettem egyszer... most időben észbe kaptam :-)))
Hozzászóláshoz jelentkezz be!