Eugen Kirby hagyatéka - Utósztori Eliza Beth Haláljátékához

Rábeszéltek, hogy menjek el Eugen Kirby egyik "játéktermébe", amolyan dühlevezetési tréning gyanánt. Az első alkalommal apám képét programozták be a gépekbe...

 

Vándor, mikor ezeket a sorokat olvasod, tudnod kell, hogy lelkemet már csak a pokol bugyraiban találhatja meg az, ki egyáltalán a keresésemre indulna! Nem tudom, mennyi időm van még hátra, mielőtt megtalálnának. Itt a barlangban egy ideig még biztonságban vagyok, de tudom, hogy a kutyáikkal előbb-utóbb úgyis a nyomomra akadnak. Bevallom, félek. Rettenetesen félek...

 

Sose gondoltam volna, hogy én, Williams Shephard, valaha is érezni fogom a rémületnek akár csak a leghalványabb árnyalatát. Nekem milliós beruházásaim vannak, cégek monopóliumai függnek egyetlen csettintésemtől, mindenki a lábamat nyalja... odahaza. S most mégis ebben a szűk üregben kell gubbasztanom! De ha meghalok, HA meghalok... Azt akarom, hogy megismerjétek a történetem! Okuljatok belőle!

 

Minden hét évvel ezelőtt kezdődött. Akkoriban halt meg az apám, rám hagyva pénzügyi cégének a vezetését. Nagyon jó viszonyban voltam az öreggel, úgy éreztem, mindent megosztunk egymással, meg is viselt az eltávozása, ám a temetés után fény derült néhány titkára. Rájöttem, hogy nem anyám volt az egyetlen nő az életében, s hogy a vállalatot a csőd szélére vitte hitelfelvételeivel, melyből azt a ribancot támogatta. Kezdetben magamba roskadtam, majd - bevallom - dühöngő őrült módjára kezdtem el viselkedni. Eszement módon fogtam hozzá dolgozók kidobálásához, a legapróbb hibáikért is képes voltam bárkit az utcára tenni. Soha nem felejtem, volt egy szőke leányzó, aki az egyik tárgyaláson véletlenül kiöntötte a kávéját. Akkor közöltem vele, hogy soha többé nem kell már bejönnie...

 

Ebben a rapszodikus hangulatban talált rám Edgar. Rábeszélt, hogy menjek el Eugen Kirby egyik „játéktermébe", amolyan dühlevezetési tréning gyanánt. Az első alkalommal apám képét programozták be a gépekbe. Őt kínozhattam egész éjszaka. Vagy ötször-hatszor meg is öltem, mire a nap elindult szokásos pályáján, de a programozók újra és újra elém láncolták egykori bálványomat. Aznap hajnalban a belemet is kihánytam, miután kikerültem a szimulátorok hálójából, ám új érzéseket kezdtem el felfedezni magamban. Az élvezet és az elégedettség érzéseit...

 

Úgy éreztem, dühömet elfújták, és onnantól kezdtem el átváltozni azzá a hidegvérű, ám egyben zseniális üzletemberré, akiről tavaly a szaklapok nem győztek ódákat zengeni. Két év alatt felvirágoztattam a céget, valamint bekebeleztem még két rivális vállalatot. Közben pedig visszatérő vendégévé váltam Kirby szimulátorparkjának...

 

Aztán egy napon elhívtak egy „élő játékra". Egy olyan show-ra, ahová csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak a belépőt. Ha a szimulátorban élvezetes az, amikor a korbács felsérti a nyers húst, és érzed, amint a langyos vér az arcodra fröccsen, akkor mindez élőben ezerszeresére növeli az élményt. Az a tudat, hogy nem holmi programkód által generált avatart kínzol, vagy épp erőszakolsz meg, hanem egy hús-vér ember áll előtted, képes megsokszorozni az adrenalint és az örömöt.

 

Foglalkozhattál az áldozattal bármilyen szerszámmal, a kis szikétől kezdve a vibrátoron keresztül a láncfűrészig, egyetlen dolgot kellett csak szem előtt tartanod, ha egyszer kinyiffan, akkor game over. Nincs több zseton...

Ezeken a rendezvényeken néha nem csak egyszemélyes játékok voltak, hanem bizonyos alkalmakkor más elit ügyfelek társaságában közösen is törődhettünk egy-egy pácienssel, olyankor pedig, ha épp fáradtak voltunk, mintha moziba mentünk volna, csak azért fizettünk, hogy másokat nézhessünk. Új, gazdag ügyfeleket ismerhettem meg a hobbimnak köszönhetően. Hatalmas szövetségek alakultak ki közöttünk, és a való életben is rengeteg befektetést köszönhettünk ezeknek a találkozóknak.

 

Aztán, úgy három évvel ezelőtt Kirby-t lebuktatták. Ő felszívódott, és minket magunkra hagyott. Ekkor fogant meg bennem, hogy egy új játékot hozzunk létre. Öt korábbi „játékostársammal" együtt megalapítottuk a saját sportunkat. Az addig eltelt négy év alatt elsajátítottuk a kínzás összes lehetséges válfaját, ám ezúttal másra vágytunk. Tovább akartuk fejleszteni mindazt, amit tanultunk. Mozgó préda kellett...

 

Első alkalmakkor lefizettünk egy-egy koldust, hogy játsszon velünk. Megvendégeltük, feltápláltuk, majd bevittük egy-egy elhagyatott erdőbe, sivatagba, hegységbe, farmra vagy épp ami az eszünkbe jutott. A feladata csupán annyi volt, hogy ki kellett jutnia élve a kijelölt vadászterületről, és mi gazdaggá tettük. A legelső alkalmakkor néhány milliomost is kineveltünk, majd egyre profibb vadászokká értünk. A túlélő „áldozatok" közül páran csatlakoztak játékunkhoz, ezúttal ők is vadászként terelték az újabb önkénteseket. A sportunkról Kirby egykori ügyfelei is tudomást szereztek, így hálózatunk kinőtte önmagát.

A nyomorult hajléktalanok meg csak jöttek a vagyonossá vált barátaik hatására. Csak úgy tobzódtunk tavalyelőtt a potenciális prédában, azon emberekben, kik jobbá akarták tenni sorsukat, vagy ha az nem is megy, legalább végezni magukkal - általunk. Ám egy év után túl összehangolttá váltunk. Már tudtuk, milyen környezetben, milyen menekülést választ a préda. Nem jött több önkéntes a városból, így nyitottunk először más nagyvárosok, majd külföld felé...

 

A szegényebb országokban, Nigériában, Indiában, Kína belső tartományaiban, de még Brazíliában is rendeztünk bajnokságokat, miközben az ügyfélkörünk is egyre szélesebb méreteket öltött. Ha egyszer egy üzlet beindul... A mai napig dől a pénz ezen területekről. Ám miközben zöldfülű játékosaink élvezettel űzik az eléjük dobott zsákmányt, addig mi öten, az alapítók, egyre többre és többre vágytunk. Belekerültünk egy adrenalinspirálba. Míg kezdetben a szimulátoros kínzások is elegendő kielégülést hoztak, rá kellett döbbennünk, hogy mostanra már az elkorcsosult aljanép levadászása sem hoz minket túlzottan lázba. Túl képzettekké váltunk. A nyomorultak leölése számunkra már annyivá vált csupán, mintha egy oroszlánt uszítottunk volna egy csigára. Egyre kevesebb a kihívás és a sikerélmény benne. És ekkor jött a nagy ötlet...

 

Rájöttünk arra, hogy nekünk képzett ellenfelek kellenek. A rendőrséghez, katonasághoz, illetve zsoldosokhoz nem fordulhattunk, hiszen ha ők nemet mondtak volna, akkor bukta lett volna, és a végén még a börtönben kötöttünk volna ki, viszont ismertünk öt profit... Magunkat...

 

Nincs is annál izgalmasabb, ha a saját bőrünket visszük a vásárra, nem tudván azt, mi is lesz a végkifejlet. Első körben Robert volt a menekülő fél. Ő megúszta egy sima gyomorlövéssel. Pont a határsávnál kapta be a golyót. Edgar nem fejezte be a műveletet, ő azt mondja, hogy Robert átküzdötte már magát a veszélymentes övezetbe. Szerintem hazudik. Valószínűleg a ravasz meghúzásakor előjött belőle a lelkiismeret hangja. Igazából lényegtelen. Örülök annak, hogy pár hónap múlva, amint rendbe jön a gyomra, ismét vadászatra jön az a mihaszna fráter...

 

A második kört én nyertem. Sorsolással húztuk ki, hogy ki legyen a győztes. Mázlim volt, mit ne mondjak! Végre egy kis izgalom...

 

Rendes hadifelszereléssel indultam neki a menekülésnek. Útközben csapdák sorozatát hoztam létre. Tíz perc előnnyel vágtam neki a dzsungelnek, direkt olyan utat választva, melyet csak gyalogszerrel közelíthetnek meg. Tizenöt perccel a start után már egy kisebb robbanás és Edgar üvöltése töltötte be az erdőt. Ha jól sejtem, taposóaknámat kaphatta telibe. Sebaj, némi lábprotézis-műtétet követően újra fog tudni játszani! A többiek egyből megfontoltabbra vették a tempót. Ha jól sejtem, egyikük visszamehetett valamelyik dzsippért, hogy elém vágjon a határnál, melynek iránya a menekülési irányból kikövetkeztethető. Talán Conor lehetett az, mivel ő a legjobb mesterlövész. Ha a szimatom nem csal, ezek alapján már csak két ellenféllel, a vadászat szerelmespárjával kell számolnom, Ginával és Mike-kal. Na meg a kutyákkal, kiket az aknacselem után valószínűleg szorosan maguk elé foghattak.

Az ebek lerázása érdekében egy kis, derékig érő patakot vettem célba, és a folyásiránnyal szemben elkezdtem felfelé menetelni. Tudtam, hogy ezzel megosztom üldözőimet, s bár ők a part mentén gyorsabban haladnak, a nyomom eltűntetése végett muszáj volt ehhez a cselhez folyamodnom. Tervem sikerült, s mikor a hátamban éreztem a dögök csaholását, egy nádszárral a számban a víz alá merültem, azon keresztül lélegezve be a levegőt.

Vagy öt percet vártam, s miután tisztának éreztem a terepet, elindultam célom felé. Ekkor húzták keresztül a tervemet... Alighogy kiléptem a partra, egy drót pattanását hallottam a lábam alatt. Tudtam, hogy üldözőim rájöttek, merre lehetek, hiszen az ellazult drót a segítségükre van, s megpróbáltam minél gyorsabban rohanni a menekülési zónán kívülre.

Messziről meghallottam a parancsot: „Ölj", s tudtam, az egyik vérebet utánam eresztették. Pár perc alatt utol is ért az a fenevad. Stukkerem előrántva három lövést adtam le a szeme közé, ám fegyverem a patak vizének hála csütörtököt mondott. A kutya teljes testével rám ugrott. Amint a hátamra döntött lendületével, egyből a nyakamra támadott. Szerencsére sikerült kivédenem a harapását, így csak a bal kezemet kapta el, csontig marva a csuklómat. Még esés közben sikerült a másik kezemmel a jobb combomon lévő vadásztőrt előrántanom, mellyel ekkor egyetlen mozdulattal elmetszettem az állat nyakát. Még kellett egy-két perc, hogy az álkapcsát szétfeszítsem, illetve testét leemeljem magamról, majd egy gyors kötéssel valamelyest enyhítettem kezem vérzését, ám mire mindezzel végeztem, már léptek közeledte ütötte meg a fülemet. Amilyen halkan csak tudtam, behúzódtam egy fa takarásába. Gina volt az. Amint kilépett a sűrűből, amatőr módjára, egyből a kutyája felé indult. Késemet a kezembe véve gyorsan megpróbáltam hátulról elmetszeni a torkát, ám egy ág reccsenése felhívta rám a figyelmét. Megpördült, és lőtt. De már túl közel voltam, nem tudott célozni, így a tüdőmet találta el, és nekem sikerült egy metszést ejtenem az ádámcsutkája alatt.

A tüdőmet ért lövéstől zihálva, a vérveszteségtől alig látva folytattam menekülésem, míg rá nem leltem erre a sárbarlangra. Már hallom a másik kutya közeledtét. Tudom, csakis Mike lehet a nyomomban. Kérdés, hogy ő talál meg előbb, vagy kedvese golyója végez velem, mindenesetre nem valószínű, hogy ezt a kalandot túlélem.

Félek... Nagyon félek. Ugyanakkor nagyszerű érzés tudni azt, hogy mindig én alakítottam a sorsomat. És ez a játék mindent megér. Viszont Vándor, kérlek, tanulj az esetemből! Soha, mondom SOHA ne vidd víz alá a fegyvered!

 

 

 

 

Ihlető mű...



Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Balage
#12. 2015. június 3. 06:54
Szia Mara!

A többieknek sajnos igazuk van, ugyanakkor szavaikból nem az jön le, hogy az írás ne lenne jó, sőt, Elizáról tudom, hogy majdhogynem imádta (engem imád, az írás max. szerethető lehet a számára :D), viszont a felvetésük helytálló.
Tudom, hogy majd át kell dolgoznom egy kicsit a novellát, már talán korábban át kellett volna variálnom, ugyanakkor mindezt még most is húzom-halasztgatom egy kicsit :O)

Örülök, hogy olvastál, annak meg pláne, hogy még tetszett is ;o)

Puszi!
Balázs
előzmény: Mara hozzászólása, 2015. június 2. 21:17
Balage
#11. 2015. június 3. 06:47
Elizát olvasva módosítok:
Vérrel írt a falra, miközben igyekezett hörögve tollbamondani valamelyik utopisztikus kütyüjébe :D
Biztos, ami biztosra akart menni az ipse ;o)
előzmény: Answer hozzászólása, 2015. június 2. 13:48
Balage
#10. 2015. június 3. 06:45
Arra emlékeztem, hogy ezt te is írtad, de a választ már elfeledtem...
Mindjárt meg is írom Lacinak a módosított választ ;o)
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2015. június 2. 18:47
Balage
#9. 2015. június 3. 06:44
:o)
előzmény: Answer hozzászólása, 2015. június 2. 13:48
Mara
#8. 2015. június 2. 21:17
Kedves Balázs!
Fantáziád az van!

Ügyesen levezetted a cselekményt.
Engem nem zavart ami a többit, mert horror az egész, és abban minden lehetséges.
Azonban van olyan értéke is az írásodnak, ami a valós élet ferde tükre.
Hiszen a dúsgazdagnak mindég több kell! Könyökölni, és tönkretenni a konkurenciát, a nagy halak elnyelik a kicsiket. Nem késsel vágják el az ellenfél torkát, "csak" örökre földönfutóvá tehetik. S.t.b.

Szóval én is bevallom, soha sem szerettem a horrort, de ebben becsomagolva, élet szagúvá tetted.

Szeretettel gratulálok: Mara
Eliza Beth
#7. 2015. június 2. 18:47
Én is megkérdeztem anno :-))
Valami olyan választ kaptam, hogy vérrel a falra... ha jól emlékszem... de nem biztos...
előzmény: Answer hozzászólása, 2015. június 1. 20:32
Answer
#6. 2015. június 2. 13:48
Legyünk modernek!
Okés!
előzmény: Balage hozzászólása, 2015. június 2. 05:58
Balage
#5. 2015. június 2. 05:58
Bevallom, hogy pontos választ adjak, újra kellene olvasnom magamat, amire most nincs lehetőségem. Mindenesetre legyünk modernek, és azt mondanám, hogy telefont/tabletet használ. Víz és ütésálló verziót. Akár diktálós funkcióval is fel lehetne mindezt szerelni, hogy amit mond, az rögzüljön :D
Amúgy nem te kérdezed ezt először. Ha lesz majd némi időm foglalkozni vele, akkor vsz. átjavítom ezt a részt.
Köszi, hogy olvastál, és az építő jelleget is, melyet tényleg igyekszek majd felülvizsgálni.
Szép napot!
Balázs
előzmény: Answer hozzászólása, 2015. június 1. 20:32
Balage
#4. 2015. június 2. 05:53
Örülök neki, hogy a sötét oldalamat is szereted ;o)
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2015. június 1. 13:43
Answer
#3. 2015. június 1. 20:32
Amit leírtál, nagyszerű!
Igazi horror!
De...
Hogyan került a történet lejegyzésre, egy sötét sárbarlangban?
"Vándor, mikor ezeket a sorokat olvasod..."
A Vándor nem érti...
Ez persze semmit sem von le az írás értékéből!
Ölellek!
Eliza Beth
#2. 2015. június 1. 13:43
Nem ez a legléleksimogatóbb írásod, az biztos, de a maga kegyetlenségében most is tetszik!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek