Érdekeink védelme érdekében

"...farkasokká kell válnunk, hogy megmaradjunk."

 

Napokon keresztül foglalkoztatott egy téma, egy mozgássérült férfi élete. Hosszú idő után döntöttem el, hogy írok róla, a „mű" elkészült. Az írásnak két munkacíme volt, „Mindig jön valaki", a másik pedig „Farkassá kell válnunk".

Az első cím arra utal, hogy az ember minden élethelyzetében mindig jön valaki, aki segít. A másik cím azt jelképezi, hogy aki bárány marad, azt felfalják a farkasok, farkasokká kell válnunk, hogy megmaradjunk.

Ez a kettősség egyszerre jellemzi világunkat, mindennapjainkat. Hol jobban, hol kevésbe. Mostanában viszont mintha a farkasok korát élnénk.

Megkérdeztem a férfitől, akiről írtam, hogy mitől fél a legjobban. Azt válaszolta, attól, hogy egyszer majd nem jön senki, aki segítsen. Ebben a félelemben benne van a kiszolgáltatottság, a magára-maradottság érzése is.  Hogy pillanatok alatt bárányokká lehetünk.           

Összességében ez most egy kórtünet, ami mögött ott van a társadalmi szolidaritás hiánya. Ma ott tartunk, hogy a sérült embert - általában - nem érdekli a másik sérült ember problémája.

Az érintettek egy része talán már sejti, vagy tudja, hogy a jelenlegi rokkantnyugdíjasok jelentős része pillanatok alatt elveszti a rokkantnyugdíját. Abban bíznak, hogy ez nem ő lesz.

Az egyik sérült ember se perc alatt víz alá nyomja a másikat önös érdekből. Adott esetben egymásra tromfolnak, hogy ki „a betegebb", a másik miért nem jogosult arra - miért nem „érdemli" meg azt -, amit kap.

Régóta mondom, hangsúlyozom, hogy amikor a társadalmi szemléletváltozás szükségességéről beszélünk, ez a sérült, a fogyatékossággal élő embereket is érinti. Amíg ezek az emberek nem ismerik fel, közösen nem érvényesítik saját érdekeiket, addig sok jóra nem számíthatunk a mindenkori döntéshozóktól. 

Értem, és megértem annak az embernek a félelmét. Azt mondom, ijedjünk meg, hogy ne kelljen félnünk! Ijedtségre már minden okunk megvan. Ha nem kapjuk össze gyorsan magunkat, nem fogunk össze, félnünk is lesz miért.

Az emberek zöme azt akarja, hogy más tartsa el, más gondolkozzon és harcoljon helyette, míg ők a tévé előtt kommentálják és felülbírálják a helyzetet. Ne veszítsünk időt és erőt önmagunk siratásával és egymás ostorozásával, hanem egymást segítve védjük meg közös érdekeinket!  Ahogy Eleanor Roosevelt is mondta: „Senki nem kelthet bennünk kisebbrendűségi érzést a jóváhagyásunk nélkül!"

 

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Fsmulus
#6. 2011. június 25. 10:29
Kedves Eliza,
ez már az - amikor az ember a saját számaiba belegabalyodik.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. június 24. 19:08
Eliza Beth
#5. 2011. június 24. 19:08
Kedves Fsmulus!
Ha százból tíz, én meg azt mondom, minden tizedik, akkor mindkettő 10 %...
És én is ugyanúgy tippeltem, ahogy te. De sokaktól hallottam, hogy lerokkantosítják magukat, holott náluk rosszabb állapotban lévők dolgoztak. Az is igaz, ez évekkel ezelőtt volt, de meg is nőtt a számuk, míg az aktív dolgozóké egyre fogy. Ma már az infarktusos beteget is visszazavarják dolgozni, tíz éve simán rokkantosították...
előzmény: Fsmulus hozzászólása, 2011. június 24. 18:59
Fsmulus
#4. 2011. június 24. 18:59
Kedves Eliza,
az arányok nem annyira rosszak, mint ahogy írod. Száz esetből kb. öt-tíz esetre igaz, amit mondasz.
Ez sem jó.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. június 24. 18:12
janos
#3. 2011. június 24. 18:47
Itt nállunk most vannak az ellenőrzések és több mint 900 személytől vonták vissza a jógtalanul felvett pénzeket. Olyan személyek is voltak akik be voltak írva mozgásképtelennek és amikór az ellenőrök megérkeztek a házához ő biciklizett az udvaron.
János
Eliza Beth
#2. 2011. június 24. 18:12
"Az emberek zöme azt akarja, hogy más tartsa el, más gondolkozzon és harcoljon helyette, míg ők a tévé előtt kommentálják és felülbírálják a helyzetet. " Hogy ez mennyire igaz!
Sajnos azért (is) tartunk itt, mert sokan csak megjátszották a nagy betegséget. Félreértés ne essék, nem a valódi betegekre gondolok! De tippelem, minden ötödik (vagy tizedik) rokkantnyugdíjas simán munkaképes, csak nincs kedve dolgozni. Ahogy a táppénzesek közül is, ha csak minden ötödik ment táppénzre, mert kapálni kellett a mezőn, vagy bejött egy jó kis fusimunka, már összejött több ezer ember, akik miatt most a többi szenved, idegeskedik, fél.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Az ablak