Eötvös-emléknap

Az Eötvös 100 koordinációs testület megbízásából kiadja: MTA Könyvtár és Információs Központ

 

Báró Eötvös Loránd (1848-1919) minden bizonnyal a Magyarországon valaha élt fizikusok közül a legismertebb a világon. 100 évvel ezelőtt bekövetkezett halálának hírét meghallva Einstein azt mondta róla, hogy „a klasszikus fizika egyik fejedelme halt meg". Eötvös Loránd rendkívüli kísérleti pontossággal igazolta a klasszikus fizika két független mennyisége: a súlyos és a tehetetlen tömeg arányosságát, és ezzel szilárd tapasztalati alapot adott Einstein általános relativitáselmélete kiindulási pontjának, az ekvivalenciaelvnek. A gravitációs térrel kapcsolatos kutatási eredményeinek alapja és betetőzése a róla elnevezett csavarási mérleg, az ún. Eötvös-inga volt, hiszen a terepi változatot munkatársaival a geofizikai kutatás első műszerévé fejlesztette. (A huszadik század első felében a világ nagy szénhidrogén-telepeinek legtöbbjét Eötvös-ingával fedezték fel.) Mindemellett - még fiatal korában, a kapillaritással kapcsolatos kutatásai során - ő ismerte fel a folyadék moláris térfogata és hőmérséklete közötti összefüggést, amit a világ ma Eötvös-szabály néven ismer.

 

Nem csak tudós volt, hanem kiváló ember is. A közéletben mindenütt, ahol megfordult, értékteremtő és megújító munkát végzett (így akadémiai elnökként, rektorként, miniszterként, egyesületek elnökeként), sőt kedvteléseiben (a túrázásban, hegymászásban és a fotózásban) is kivételesen igényes és eredeti volt.


Báró Eötvös Loránd halálának 100. évfordulóját az UNESCO felvette az UNESCO-val közösen megemlékezendő évfordulók listájára. A 2019-es évet Magyarországon - több magyar tudományos egyesület és intézmény kezdeményezésére - Eötvös Loránd-emlékévnek tekintjük, amelynek védnökei: Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere, Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.


A Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében április 8-án (Eötvös Loránd 1919. április 8-án bekövetkezett halálának évfordulóján) rendezendő Eötvös-emléknap fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. A délelőtti ünnepség keretében a Magyar Nemzeti Bank emlékérmét, a Magyar Posta alkalmi bélyeget bocsát ki. Délután ismeretterjesztő előadások lesznek. Az Eötvös-emléknap esti filmvetítéssel zárul.

 

Másnap, április 9-én 11 órakor a Fiumei úti sírkertben koszorúzási ünnepség kezdődik, 18:30-kor pedig a budapesti belvárosi Ferences templomban hálaadó misére kerül sor.

 

Az Eötvös Loránd-emlékév keretében 2019 végéig mintegy száz tudományos-, sport- és kulturális rendezvény zajlik Magyarországon és határainkon túl is. A tervezett események listája, a lezajlott rendezvények - többek között a januári nyitórendezvény - beszámolója, Eötvös eredeti sztereofényképeinek digitális átalakításával készített tömörlátvány-gyűjtemény, Eötvös Loránd dolgozatai, életéről és munkásságáról szóló cikkek sokasága mind elérhető lesz az Eötvös Loránd-emlékév honlapján (www.eotvos100.hu).


Az Eötvös 100 koordinációs testület nevében:

 

Szarka László elnök

info@eotvos100.hu,

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek