Enyém vagyok

Magamnak, hogy tudjam, sosem adhatom fel.

Enyém vagyok


Felemeltem a szívem, de csak port töröltem alatta,

Még mindig dobog, pedig de sokszor hittem….feladja.

Ugyan kopott, de mennyi emléket rejt, 

s talányt, mit ész meg nem fejt.


Itt van, az enyém, néha előveszem találomra, 

Sok a heg rajta, mert törték már szilánkosra.

De megvan, összeforrva, nem fog rajta az idő vasfoga,

Pedig nyomorítja sok hibám lábnyoma.


Ki tudja már, ki szívéből vannak foltok rajta,

S a darabokat magából el merre hagyta.

Volt már szárnya, volt, hogy seb takarta,

És én újra odaadtam, de sosem bánta.


Büszke szív ez, amolyan bátor fajta,

Soha fájdalom nem látszott rajta.

Visszatért bárhonnan, mert hű csak hozzám marad,

Megpihen kicsit nálam, aztán tovább halad.


Most itt van és örülök, hogy még van nekem,

De ő is semmivé válna nélkülem.

Hagyom hát pihenni, süssön rá a hold,

Aludjon csak, míg újra letörlöm a port.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
.karola
#2. 2018. július 30. 17:58
Remek optimista önvallomás - jó ember az, aki szívét osztja szét,
mégis érzi, hogy él a testében

érdekes eszmefuttatás
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Urbán-Szabó Béla: Rózsa