Emma Donoghue A csoda

Emma Donoghue regénye, A csoda a XIX. századi Írországban, az ingoványos, tőzegszagú lápvidéken játszódik.

A burgonyavész okozta éhínség és ennek okán a tömeges kivándorlás miatt megfogyatkozott lakosság kilátástalan életébe egy tizenegy éves kislány, Anna O'Donnell „zavar" bele. Anna négy hónapja nem vett magához táplálékot. Bizonyítandó, hogy a kislány nem csaló, egy erre a célra alakult bizottság megfigyelés céljából két ápolónőt, a tullamore-i irgalmas renházból való apácát, Michael nővért és az egykor a krími háborúban szolgált angol Nightingale-nővért, Lib (Elizabeth) Wright-ot kérte fel a feladatra, éjjel-nappal egymást váltva felügyeljék Anna O'Donnell-t.
Lib azzal az elhatározással kezdi megfigyelését O'Donnelléknél, hogy rövidesen leleplezi a csalást. Tudományos alapossággal jegyez fel minden Annával kapcsolatos adatot, ellenőrzi a gyermek szobájának berendezését. Anna élénk, értelmes, kedves és Libbel szemben kifejezetten barátságos kislánynak bizonyul, ellentétben a helyiek általános elutasító, olykor ellenséges viselkedésével szemben.
Lib Wrigth eleinte azzal a céllal jelent meg az O'Donnell-tanyán, hogy teljesítse a feladatot, amelynek elvégzésére felfogadták, és leleplezzen egy számára ellenszenves, vallási köntösbe öltöztetett csalást, az idő múlásával egyre inkább azért küzd, hogy megmentse a gyermek életét. Ahogy a kislány egészségi állapota fokozatosan romlik, nyilvánvalóvá válik Lib számára, hogy érzelmileg erősen kötődik hozzá.
A Csoda cselekménye pár évvel az írországi Nagy Éhínség után játszódik, mikor egymillió ember éhen halt, egymillióan kivándoroltak. Lib tele van előítéletekkel az írekkel szemben. „Élhetetlen, tékozló, reménytelen szerencsétlenek, akik mindig a múltbeli sérelmeiken boronganak" - jellemzi őket. Racionálisnak vélt gondolkodásával képtelen észrevenni a kilátástalan helyzet kettős természetét, a babonás vallásosság és a helyi hiedelemvilág ugyan gátja a fejlődésnek, adott esetben a menekülésnek, de egyben feltétele is a megmaradásnak. A lehetséges menekülési útvonalak különbözőek, azonban Lib számára csak a múlthoz és múltbeli kapcsolatokhoz fűző kötelékek eltépése lehetséges, mely olyan, mint egy kis halál, mint Anna új élet felé utat nyitó színlelt halála.


Emma Donoghue 1969-ben született Dublinban az irodalomkritikus és akadémikus Denis Donoghue és Frances Rutledge nyolcadik, legfiatalabb gyermekeként. Az University College Dublin-ban és a Cambridge-i Girton College-ben szerzett diplomát. Cambridge-ben találkozott a kanadai Christine Roulstonnal, jövőbeli élettársával, aki jelenleg a Nyugat-Ontariói Egyetemen tanít. 998-ban tartósan Kanadába költöztek, és Donoghue 2004-ben kanadai állampolgár lett.


A csoda Emma Donoghue
Alexandra Kiadó., 2017
320 oldal
Kötés: keménytábla, védőborító
ISBN: 9789634470755

https://alexandrakiado.hu/konyv/751856/a-csoda/


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Benda Judit: Csitt, kicsim!