Eltűnt egy lány

Néha megoldódik a problémád, csak hinned kell...

 

- Még nem kellett volna a lánynak hazaérnie? -kiabált fel az emeletre nagymama.

- Majd hazaér…-jött a válasz fentről, anyától.

A falióra mutatója kegyetlenül haladt előre, kattogása már szinte dübörgött, ahogy megtörte a várakozó csendet. Az anya többször is kiment a kapuhoz, mert mintha kulcscsörgést hallott volna, de csak az álmos, kihalt utca látványa fogadta. Hajnalfelé bóbiskolt el a két nő, győzött a kimerültség. Még egy napig reménykedtek, aztán bejelentették az eltűnést.

A keresés megindult.

Mindketten ugrottak, ha megcsörrent a telefon, de nem jött jó hír, szerencsére rossz sem. Az idegeskedés pattanásig feszült, egymást okolták a kialakult helyzetért. Abban megegyeztek, hogy nem volt oka a lánynak, hogy itt hagyja őket, hiszen mindent megkapott, valami másnak kellett történnie.

Már több mint egy hét eltelt az eltűnés óta, amikor az anyának eszébe jutott a párja, aki a halála előtt ezt mondta:

„Ha már én nem leszek, a lányotok itt fog hagyni benneteket”.

Ezt a mondatot már akkor sem értette, hiszen nincs jobb, mint az „Anyahotel”, ahol van étel, ruha, és fűtött lakás, ha kell, egy kis zsebpénz is. Mi oka lehet, hogy itt hagyja a biztosat.

Idáig jutott a gondolatokban, amikor meghallotta lentről az anyja károgó hangját:

- Ne aggódj, majd hazaeszi a fene, ha az éhség győzedelmeskedik felette. Itt fog pitizni az ajtó előtt, hogy fogadjuk vissza.

 

A lány mikor végső elhatározásra jutott, először barátainál lelt menedékre. De egy idő után mindenhonnan szó nélkül tovább állt, mert nem akart senkinek a terhére lenni. Úgy okoskodott, ha keresni kezdik, az ismerősök lesznek, akiket elsőnek elővesznek, ezért inkább az elhagyatott utcák rejtekét választotta. Egyre jobban a város perifériájára szorult, végül azon vette észre magát, hogy egy távoli erdei tisztáson érte az este. A távolban a város fényei barátságosan hívogatták, de úgy döntött a szabad ég alatt hajtja álomra a fejét. Eddig mindig volt egy hely, ahol bevackolhatta magát éjszakára, úgy döntött most ezt is kipróbálja. Szerencsére a nyári éjszaka kellemes díszletet adott mindehhez. Hanyatt feküdt, a feje alá gyömöszölte kis batyuját és a csillagokat bámulta. Azon cikáztak a gondolatai, hogy helyesen döntött-e, amikor ezt az utat választotta. Most, hogy fogyóban volt spórolt pénze és egyre kilátástalanabbá vált a helyzete, először elbizonytalanodott. Eszébe jutott a berendezett szobája, puha ágya.

Váratlan villanás szelte át a csendes éjszakát. Ijedten felült és belebámult a vaksötétbe. Egy alak körvonalait vélte felfedezni.

Felé közeledett.

Szíve a torkában dobogott, teljesen lezsibbadt, mozdulni sem tudott. Amikor az árny egészen közel ért a holdfény megvilágította az arcát, saját magát látta. A jövevény megszólalt:

- Ha megengeded, leülök. Mielőtt elájulnál, közlöm veled, hogy jól látod, olyan vagyok, mint Te, de ez csak a látszat. Nem az ikertestvérednek születtem, bár bizonyos szempontból ez is igaz. Én a párhuzamos világból jöttem. Tudom, hogy ti csak őrült elméletekben hisztek a létezésében, de nálunk odaát ez természetes. Olyannyira, hogy kifejlesztettek egy ablakot erre a világra, ahol mindenki nyomon kísérheti az itteni életet, különös figyelemmel, az evilági énjére. Annyira össze vagyunk kötve, hogy a másikban lejátszódó érzelmeket tökéletesen átérezzük.

Az arcodra tekintve látom, hogy nem nagyon hiszed, amit mondok. Hát jó, néhány bizonyíték arra, hogy igazat beszélek. Azért vagy most itt, mert elhagytad az otthonod. Tudom, hogy mindened megvolt, de valami nagyon hiányzott: a szeretet. Ott volt az a bazi nagy ház mindennel felszerelve, csak éppen ridegség áradt a falaiból. És ott voltak a félelmeid, az ijesztő álmaid és a kifelé növesztett tüskéid.

Az evilági lány hallgatta a másik szóáradatát, egyre jobban magára ismert, olyan belső, a legmélyebbre ásott titkai köszöntek vissza rá, amelyeket még a legjobb barátnői sem tudhattak. Fokozatosan elhagyta testét a félelem, feloldódott, pillanat alatt közelinek érezte a másik ént, feltőrt benne valami ismeretlen érzés. Magához ölelte a másikat. Egy ideig csend vette őket körül. aztán végre ő is megszólalt:

- Akkor azt is tudod. hogy miért jöttem el otthonról?

- Persze, de ha jobb, hogy kibeszéld magadból, szívesen meghallgatlak.

- Először nagyanyámról. Hozzájuk költöztünk, mert nagyapám nagyon beteg volt már és így engem ritkán láthatott, így szebbé tettük az utolsó napjait. Anyám is nagy betegségből épülőfélben volt, csak itt az anyja gondoskodása révén nyerhette vissza a régi énjét. Apám tudta ezt és szerette annyira anyát, hogy vállalta az összeköltözést.

Ezzel, hogy nagyanyám ilyen „Terézanya” típus volt, ki is fújtak a pozitív tulajdonságai. Kezdett mindenbe belekotyogni, mikorra észbe kaptunk már mindenhová befészkelte magát. Közben apát baleset érte, tolószékbe kényszerült, beszűkült az élettere. A nagyanyámnak nem kellett több, vérszemet kapott át akarta venni a nevelésem. Tudni kell, hogy tipikus falusi, aki bekerült ugyan a városba, de maradt, ami volt. Belőlem is kapavirtuózt akart nevelni, de minden porcikám berzenkedett ellene. Kezdetben, tiszteletből belementem a játékba, de hamar fellázadtam. Gyorsan átláttam a parasztfilozófián és ellenállásba vonultam. Erre ő gyűlölettel válaszolt. Rájöttem, hogy soha nem is tudott szeretni, azt hitte, hogy üveggyöngyökért és a kedvencedet főztem-mel mindenkit megvehet, minden bűnét felülírhatja. De vannak olyan tettek, amelyek nem évülnek el soha, mint a háborús bűnök. Egyre utálatosabb lett, már direkt kiprovokált konfliktusokat, hogy belém rúghasson. Minden egyes ilyen szikra beleégett a lelkembe, ezért is lettem sündisznó, kifelé álló hatalmas tüskékkel.

Anyámnál hiába is kerestem volna menedéket. Ő tipikusan az a nő, akinek nem való család, pláne gyerek. Maradni kellett volna a szingliségnél. Egy garzon, néha alkalmi partner, bejárónő, csak az önmagával való törődés.

Nulla empátia készség jellemezte, soha nem érezte mikor van szükségem rá.

Az egyetlen lelki támaszom apa volt, aki mindig megértett, aki meg tudott vigasztalni, akár szavak nélkül is. Csak átölelt nagy kezeivel és máris megnyugodtam. A baj bekövetkezte után, láttam, hogy nap, mint nap harcol az életéért, csak azért, hogy ne veszítsem el. De az égiek másként döntöttek, elvették tőlem.

Nem volt többé maradásom, már semmi nem kötött oda, csak egy ház volt a sok közül, de nem az otthonom. Ezt mind érezted?

- Igen. Sőt még olyanokat is, amiről te nem is tudsz. Például tudtad nagyanyádról, hogy ha valaki, vagy valamit az útjába került azt egyszerűen eltaposta. Kedvenc módszere a mérgezés volt. Emlékszel még a nyuszidra. Neki az volt a bűne, hogy a szőnyegre bogyózott. Vagy a kutyádra, aki állandóan ugatott, az ő helyébe én is ezt tettem volna. De mondhatnám nagyapádat, vagy apádat is, akiket megunt már kerülgetni. Mindegyikük módszeres, óvatos, lassú mérgezés áldozatává vált. Ki a vizébe, ki pedig a levesébe kapta az adagját. Persze nem ez okozta a közvetlen halálukat, de megrövidítette az életüket.

Az evilági döbbenten hallgatta a tényeket, alig tudott a megszólalni:

- A Te világodban is ugyanígy történt minden?

- Nem. Ez nagyon érdekes. A fő vonalak ugyanazok. Tehát a születés után ugyanúgy alakul a vezérfonal: iskola, szerelem, egymásra találás, otthon, gyerek, de a sorsot az egyedek személyisége és a kialakult környezet alakítja. Mindezt, hogy saját életemmel igazoljam, elmondom, hogy én szeretetben nőttem fel, már mondhatom, hogy egy kicsit terhes majomszeretetben. Éppen ezért is vagyok itt. Amikor láttam a sorsod, eszembe jutott valami, ami mindkettőnknek hasznos lehet. Te már őszintén fontolgattad, hogy feladod és visszamész. Nem engedhetem, hogy elkövesd ezt a hibát. Felajánlom, hogy cseréljünk világot, Te a családom része lehetnél, én pedig élném itt az életem. Na, nem ejtettek a fejemre, hogy én is menjek hozzátok. Ők megérdemlik, hogy ne legyen többé lányuk. Kihasználva a szökésedet belevetem magam az itteni kalandos életbe. Mindig is éreztem, hogy nem vagyok abba világba való, számomra túlságosan steril, kiszámítható volt. Kalandokra vágytam, váratlanra és ezt úgy érzem, itt megkaphatom.

- Na, mit szólsz az ötletemhez?

Pillanatokon belül jött a válasz:

- Benne vagyok!

- Megnyitom neked a dimenziókaput és ég veled. Majd figyeld a sorsom. Az első az lesz, hogy megváltoztatom a külsőm, nehogy még rám találjon a múltad.

Megölelték egymást, majd elindultak az új életük felé. A másvilági búcsúzóul ennyit tett hozzá:

- Még annyit szerettem volna mondani, hogy nálunk van egy elmélet a két világ karmikus kapcsolatáról. Én most már hiszek benne, a mi világunkban nagyanyád már régen nem él, de édesapád jó egészségnek örvend…

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek