Elmerült emlék

Visszasüppedek hát gondolataimba, de elmerülni mégsem tudok bennük, mert szokatlan, mégis a feledés homályából előtolakodva egyre ismerősebbnek tűnő neszek nyomulnak közéjük.


Túl korán érkeztem. 
A rendelőintézet széles várójában csak a takarítónő serénykedik, határozott mozdulatokkal lendítve jobbra, balra a széles talpú felmosó rudat. Dolga végeztével, egy emelettel feljebb vonul, a súrlódó zörgéssel záródó liftajtó fokozatosan takarja el testes alakját.

Várok.
A nedves kőre fertőtlenítő szagú némaság telepszik. A szeretetszolgálat által szervezett segítőcsapat informatikusaként hamarosan Indiába utazom, a szükséges védőoltások miatt jöttem. Egy ideig bámulom a falakra kiszegelt gyógyszer reklámokat, aztán a csendet kihasználva inkább gondolataimba mélyedek. Mélázásomat az érkező, bágyadt tekintetű asszisztens cipőkopogása szakítja meg, s érdeklődésemre szabadkozva mondja, hogy Székács doktor késni fog, mert dugóba került, legyek türelemmel.

Visszasüppedek hát gondolataimba, de elmerülni mégsem tudok bennük, mert szokatlan, mégis a feledés homályából előtolakodva egyre ismerősebbnek tűnő neszek nyomulnak közéjük. 
Kíváncsian fülelek, majd egy határozott, erőteljes mozdulattal megpördítem tolószékem kerekeit, és az ablakhoz gurulok, ügyesen úgy igazítva járgányomat, hogy kényelmesen kilássak.
Az „aha!" élménnyel együtt húzódik mosolyra a szám
Szemben iskola, hasonlatos az én hajdan volt iskolámhoz, az udvaráról a reggeli gyülekező zsivaja kúszik fel. Nyolc-tízéves gyerekek dobják le táskájukat a sorakozóhelyükre és iramodnak el játszani. Hátul a kerítés mellett a lányok pertli gumival ugrálóznak, a nagyobb fiúk teljes hévvel fociznak, a kisebbek meg egyszerűen csak rohangálnak, kerülgetve a hatalmas vadgesztenyefákat. Egy kisfiú válik ki a gyerekseregből és furcsán csámpázó lábakkal igyekszik a széles lépcsőfeljárón álló tanító nénihez az őt üldöző kislány elől.

Elérzékenyülten figyelem. 
Szemem párafátyola mögül egyre tisztábban látom kibontakozni egykori saját magamat, ahogy valami futáshoz hasonlatos dolgot produkálva, bukdácsolva, térdemet összeszorítva, sarkaimat szétdobálva menekülök egy fekete hajú lányka elől. 
Elkapom Viola néni kezét, hogy visszanyerjem elvesztett egyensúlyomat és a háta mögé bújva kajánul nevetek Fannira. A felbőszült leányzót nem riasztja vissza az élő bástyaként használt tanító néni, mögém kerül és ütlegelni kezd.

- Ezt azonnal hagyjátok abba! - ripakodik ránk Viola néni. - Még a végén engem is fellöktök!

- Bendés már megint nem hagy minket békén! - reklamál Fanni. - Folyton piszkál, hogy ügyetlenek vagyunk, meg hogy nem tudunk rendesen ugrálni!

- Hát nem is tudtok! - vetem felé incselkedve, aminek a következményeként Fanni ökle ismét lesújt. Felszisszenek, mert az ütés az előző nap beszerzett zúzódásomat éri, kibuggyanó könnyem láttán Fanni riadtan elszalad.

- Tessék, itt a komiszkodásod eredménye! - fejti le kezemet a derekáról Viola néni. - Hol fáj, mutasd! - és tenyerével óvatosan szétsimogatja hátam fájdalmát.

Testem szinte állandóan tele van kék, zöld, lila meg sárga foltokkal. Izomsorvadásom leginkább lábamat támadja, koordinálatlan mozdulataim miatt gyakran esek-kelek és megyek neki kemény tárgyaknak, amik csúnya zúzódásokat okoznak. Mégsem vagyok óvatos, sőt. Mindig teljes lendülettel vágtázom, mackósan előredőlve, kezeimmel kaszálva, mert lelassulva sokkal könnyebben vesztem el egyensúlyomat. A gyorsaság viszont tájékozódó képességemet csökkenti, emiatt valaminek mindig nekiszaladok.

- Ma mehetek foglalkozásra? - kérdezem hízelegve Viola nénit, miután szűnik a fájdalom, és szememmel meleg barna tekintetét keresem. 
- Ma csak akkor, ha hiányzik valaki - cirógatja végig az arcomat -, ma nincs egy szabad percem sem. Majd holnap. Tudod, már sokszor megbeszéltük, neked hivatalosan csak a gyógytestnevelés jár.
Csalódottan húzom el a számat. Tudom, persze hogy tudom. Csak éppen eddigi rövid kis tíz évet számláló életemben megtapasztaltam, hogy mindent elérhetek egy kis törleszkedéssel, és mosolygással. Rendesen megtanultam a betegségemmel visszaélni, s abból a magam számára haszontalan előnyöket kovácsolni, ami anyánál és Marika néninél működik is, Viola néninél azonban nem.

Vele úgy ismerkedtem meg, hogy Marika néni januárban kézen fogott, és bevitt a foglalkoztató szobába.

- Viola néni - szól maga előtt tolva -, ez a kisfiú meg fog bukni matematikából, nem azért mert buta, hanem azért, mert lusta, és mindenre csak a vállát vonogatja. Semmit nem akar! Tudnál vele foglalkozni?
Viola néni kedvesen végignéz rajtam és befogad, csak úgy fű alatt, mert papírom a kognitív fejlesztés szükségességéről nincs.
Nagyon hamar megszeretem, és élvezek minden percet, amit kettesben tölthetek vele. Soha semminemű hízelkedésemre nem enged az előírt feladatokból, de jutalmul mindig játszik velem. Olyat, amilyet én akarok.
És én versenyfutást akarok játszani, lépcsőjárást meg szembekötőt. Ötször-hatszor is végigfutjuk a folyosót, kacsázok, bukdácsolok rossz kis lábaimmal, miközben mindenféle fortélyt eszelek ki, hogy nyerhessek. Mert azt nem szeretem, ha szándékosan lemarad. Aztán kifigyelem, hogy a nagyon magas sarkú cipőjében csak tipegve tud járni, és amikor az van a lábán, lépcsőjáró versenyre hívom. Akár ő győz, akár én, kacagás a vége. Szembekötősdire meg akkor kérem, ha a nyakán van a hosszú, vékony, gyönyörű narancsszínű selyemsálja. Azzal köttetem be a szemem, élvezve anyagának sikamlós lágyságát, és a beleivódott gyümölcsös parfüm illatát.

Olyan szerelmes vagyok bele, amilyen szerelmes csak egy tízéves kisfiú lehet a tanító nénijébe.

Folytatása következik....

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Balage
#4. 2011. március 22. 15:43
Hát igen... Béka számomra a Köd mögött...-től fogva benne van a top tízben. Pedig oda egyre nehezebb bekerülni :D
Nagyon jó lett, mindjárt olvasom is a folytatást ;o)
Eliza Beth
#3. 2011. március 18. 16:51
Szerintem is. De már béka neve is fémjellé vált....
Answer
#2. 2011. március 18. 15:21
Ez jó!!
Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek