Eliza Beth: Zeusz papucsának hiteles története

A "Zeusz papucsa" pályázatra íródott. Persze nem nyert, de sebaj, nekem akkor is tetszik! :-) Fogadjátok szeretettel!

 

 

 

- Apa! - sündörgött a fiúcska az apja körül. - Elmeséled megint, hogyan csapta be Zeusz Hérát?

- De hát már kívülről fújod! - Megforgatta a kezében tartott cipőt. Fogott egy szerszámot, és kivette a sérült ringlit. Keresett egy újat, a lyukba illesztette, majd az elverővel szétnyitotta a belső felét, s laposra kalapálta.

- Nem baj, úgy szeretem hallgatni.

- Jól van, akkor elmondom újra, de ne szólj bele! - Még gyorsan ragasztót kent egy szandál levált talpára, összefogatta egy kis kézi szorítósatuval, majd ölébe húzta a kisfiát, s mesélni kezdett:

 

Valamikor réges-régen, amikor még az istenek is mezítláb jártak, mert hiszen az Olümposz tetején mi is szúrhatta volna a talpukat, és hideg sem volt sosem, akkoriban történt, hogy egy athéni csizmadia kiérdemelte: az istenek királyáról nevezhesse el a műhelyét. Nagy kitüntetés volt ez akkoriban, hiszen az istenek nevét csak a templomaik, szentélyeik viselhették, másnak tilos volt. Ezt a nagy kegyet valójában egy apró csínynek köszönhette, melyet Aphrodité követett el Héra ellen.

- Nézd csak, mit hoztam neked! - himbált valamit apja orra előtt Aphrodité.

- Sarut? - biggyesztette le a száját Zeusz. - Van már nekem, azt sem hordom. Jobban szeretek mezítláb járni - pislantott le pucér lábujjaira -, akkor nem hallja az asszony, ha meglépek.

- Héra féltékenysége már nevetséges - kacagott a szerelemistennő. - Tenni kell valamit, hogy szabadon mozoghass. A főisten nem élhet szerelem nélkül, és nem korlátozhatja asszonyi szó.

- Ezt mondom neki én is, de hiába.

- Ez a papucs megoldja a gondodat...

- Papuuuuucs??? Úgy tudtam, ki nem állhatod Hérát, erre papucsférjjé akar lealacsonyítani a tulajdon lányom?

- Ez nem olyan papucs! A legjobb csizmadiával varrattam, a legfinomabb bőrből, és beleadtam magam is a tudásom legjavát. Próbáld csak fel! Úgyis közeleg Héra.

Zeusz kelletlenül lépett bele az amúgy valóban finom, puha papucsba. Abban a pillanatban kőhajításnyira tőle megjelent egy alak. Csak úgy, a semmiből.

- De hát az ott... az én vagyok - mutatott rá a főisten, és hozzá akart vágni egy villámot a szemtelenjéhez, aki olyannyira hasonlítani merészel hozzá. De Aphrodité megállította.

- Ne, várj! Figyelj!

Héra tűnt elő a fák közül, máskor oly bús tehénszemében izzott a harag, s az indulattól szebbnek látszott, mint valaha. Egyenesen a távoli alakhoz tartott, és már messziről szapulni kezdte.

- Azt hiszed, nem tudom, hogy már megint Niobét kerülgeted? Addig jársz a földi kútra, míg összetöröm a korsódat. Miért nem elég neked az Olümposz? Tele van szebbnél szebb istennőkkel, és akkor még magamat nem is említettem, de neked a halandók kellenek. Már megint. Sosem tanulsz a hibáidból? Legalább rájuk lennél tekintettel, úgyis megbosszulom mindahányat.

Zeusz ámulva nézte, ahogy a hasonmása békésen válaszolgat: igen, kedvesem, nem, kedvesem, persze, kedvesem... és közben mindig úgy helyezkedik, hogy kartávolságon kívül maradjon.

- Aphrodité! Tégy valamit apáddal, mert megőrjít! - kiáltott oda Héra a szerelemistennőnek. - Őt mégsem változtathatom át ocsmány csúszómászóvá, holott megérdemelné.

- Hiszen már elbűvöltem, a legmélyebb szerelmet bocsátottam rá - tárta szét a kezét Aphrodité. - A fiam is hátsón lőtte egy nyílvesszővel. Ez a legtöbb, amit tehetünk. Nézz rá, rajongva issza a szavaidat, nem ellenkezik, nem csavarog. Szerény lett és alázatos, bár ez a viselkedés egyáltalán nem illik hozzá. Mit akarsz még?

Héra dühösen legyintett egyet. Elunta a szidalmazást, vagy tán abból lett elege, hogy egyiktől sem kap neki tetsző, értelmes választ, mindenesetre sarkon fordult és sebbel-lobbal elrohant.

- Engem meg sem látott? - kérdezte Zeusz.

- Nem bizony. Vagy ő látszik, vagy te, de mindketten egyszerre nem.

- És Ámor tényleg... - jobb kézzel hátranyúlt, és megdörzsölte a tomporát.

- Persze! - kacagott Aphrodité, s macskamód, kéjesen nyújtózkodott egyet. - Mmm... különleges élvezet túljárni az öntelt, fennhéjázó feleséged eszén. Nos, hogy tetszik a papucsod? - kacsintott apjára.

- A papucs? Ez a papucs műve volt? - csodálkozott Zeusz, és kibújt a lábbeliből. A másik Zeusz azonnal szétfoszlott. Újra beledugta a lábát a puha bőrbe, és az alak megint megjelent. Zeusz főistenhez méltatlan módon ugrált a papucsból ki, be, ki, be... Messziről talán furcsa táncnak látszott gyerekes öröme. Aphrodité hangosan nevetett rajta. Máskor hozzávágott volna néhány mennykövet a tiszteletlenségéért, de most ezért sem haragudott meg. - Hát ez nagyszerű! De mi van akkor, ha messzire megyek? Ő is velem jön?

- Nem, ő csak az Olümposzon jelenik meg, de itt mindaddig, míg a papucs a lábadon van. Természetesen képes helyet változtatni, de csak onnan odáig - fordult körbe széttárt karral az istennő.

- Pompás. Mit kérsz érte?

- Mi mást kérhetne a szerelem istennője, mint szerelmet? Menj és szeress! Annyi asszony és lány várja az ő istenét, ne hagyd őket parlagon! De jól vigyázz a papucsodra, mert még az istenek ura sem képes másikat varratni.

- Hé, Aphrodité! - kiáltott távozó lánya után a főisten.

- Nyugi! A szeretőid látni fognak. Csak onnan odáig vagy láthatatlan - mutatott ismét körbe, majd forgószélként bepörgött, s ezernyi fénylő, piros csillaggá robbant szét.

 

Zeusz boldogan járt a tiltott utakon. Hol Ióval, hol Kallisztóval vagy Niobéval áldozott Aphrodité oltárán. Héra féltékenysége csitult, amikor látta, hogy ura nem hagyja el az istenek hegyét. Bár itt is megtalálta a kísértés, mégiscsak más, ha egy istennővel csalja meg, mint egy halandóval.

A bajok akkor kezdődtek, amikor Zeusz óvatlanul egy éles kőre lépett, s az felhasította papucsának talpát. Ekkor még nem is gondolt semmi rosszra. Hanem hazaérve, még el sem surranhatott a trónjáig, amikor Héra rátámadt, s csak mondta, mondta megállás nélkül. Az istenek királya igyekezett leplezni, hogy fogalma sincs, miről beszél az asszonya. Annyit kihámozott a szavaiból, hogy ő, mármint Zeusz, szőrén-szálán eltűnt, miközben Héra hozzá beszélt, s asszonya ezt igencsak zokon vette.

Iparkodott hát megbékíteni az istennőt, hiszen szerette őt (is! Meg a többi nőt is!). Dicsérte Héra melegbarna tehénszemét, hosszú szempilláit, sőt nem átallotta neje kedvenc pávájának pompázatos farktollait Héra szépsége mögé rangsorolni. Felesége elolvadt szerelmes szavaitól, s elfeledkezett sérelméről. Zeusz két napig el sem mozdult mellőle, csak őt ölelte. De Ámor nyila dolgozott, s Zeusz szívében újra felébredt a kívánság a halandó lányok iránt.

Elsétált az ambróziabokrok közé, csippentett néhányat a virágokból, jóízűen elfogyasztotta. Ugyanakkor figyelte, nincs-e a közelben Héra. Benyúlt a ruhája alá, elővette a papucsot és belebújt.

Visszaérkezvén a Kallisztóval töltött szerelmes órákról, Héra haragos pillantása fogadta. Nem szólt semmit, csak felé suhintott a pálcájával, s Zeusz összezsugorodott.

- Mi történt már megint, kedvesem? - brekegte, de nem azért volt ő a főisten, hogy hagyja magát békává varázsolni.

- Ha még egyszer kámforrá válsz, miközben hozzád beszélek... - fenyegetőzött a felesége.

- Akkor válok kámforrá, amikor akarok - ellenkezett Zeusz, Héra lába elé hajított egy villámot, és eltűnt. Aphrodité szentélyébe ment. Jól számított, az istennő éppen ott múlatta az időt, buja táncával szédítve a halandókat.

- Elromlott a papucs! - közölte egyszerűen a főisten, és lánya lába elé dobta a puha bőrt.

- Ennyi ésszel hogy lehetsz az istenek királya? - méltatlankodott Aphrodité. - Vidd a csizmadiához, majd ő megjavítja.

- Hol találom?

- Menj csak végig az utcán, el sem tévesztheted a házát.

Zeusz fogta a lábbelit, s csak úgy kézben vitte. Valóban megismerte a házat. Az ajtó felett ott függött egy ugyanolyan papucs, mint az övé, csak nem volt párja, s a falon tábla hirdette, itt dolgozik Kleon, a csizmadia.

Kleon azonnal nekilátott, s összevarrta a felhasadt talpat. Néhány hét múltán egy leszakadt szíjat rögzített vissza a helyére, majd a puha bőrön keletkezett apró lyukat foltozta be. Zeusz időről időre megjelent a mesternél megjavíttatni varázslatos lábbelijét, s mivel Kleon nem fogadott el fizetséget a főistentől, hamarosan engedélyt adott neki, hogy a ház falára kiszögelje az új cégért: Zeusz papucsa. Egyetlen kérése volt, hogy a csizmadia készítsen számára egy ártatlan papucsot, ha Héra fülébe jutna Kleon műhelyének híre, azt felmutatva titkuk titok maradhasson.

Száz meg száz éven keresztül hordta Zeusz a szerelem papucsát, s az idők folyamán Kleon, majd az utódai - most éppen én! - annyit foltozgatták, hogy a végén már semmi sem maradt az eredeti anyagából. De a varázserejét mindvégig megtartotta, s az olümposzi főisten még ma is használja. Héra máig sem jött rá a trükkre, hogy lehet az, hogy itt is, ott is gyermeke születik egy-egy halandó asszonynak Zeusztól, amikor az el sem hagyja az istenek hegyét.

 

- Így szállt rám örökségül a műhely, amit még ma is Zeusz papucsának hívnak - fejezte be a mesét az apa, s a végét már a fia együtt szavalta vele: - s így lettem én is, mint apám, nagyapám, dédapám és ükapám csizmadia. Bár ma már cipészmesternek neveznek bennünket, az istenek királya mégis idetalál, ha újra „elromlik" a papucsa.

- És járt már nálad a főisten, apa?

- Járt bizony, amikor még egészen fiatal cipész voltam, s apám éppen nem volt itthon. Így én javíthattam meg a lábbelijét - húzta ki magát büszkén.

- S mikor jön megint?

- Az attól függ, mennyit használja a papucsát.

- Találkozhatok vele én is? Még sohasem láttam igazi istent.

- Ha te is cipész leszel, ahogy apám, nagyapám és az összes ükapám, egyszer egészen biztosan meglátogat téged is. Hacsak Ámor ki nem húzza a nyílvesszejét a nagyapja hátsójából.

 

 

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Eliza Beth
#12. 2014. június 29. 20:46
Yolla is feltette az övét, az is szép, már olvastam a közönségszavazós listán.

Jó lenne, ha többen is felraknák hozzánk, az írásukat, akik pályáztak, hogy legalább egymásét megismerhessük, hiszen kb. 150 írás nem került bemutatásra. Biztos, hogy sok kis remekmű van köztük.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2014. június 28. 09:58
Eliza Beth
#11. 2014. június 28. 09:58
Köszönöm, Kató!

Én is csak azt a kb. 30-at ismerem, amit feltettek közönségszavaztatni, vannak jók, de vannak köztük olyanok, amik az én listámon nem szerepelnének. De most nem én állítottam össze a listát :-))
előzmény: Juhász Kató hozzászólása, 2014. június 27. 18:45
Juhász Kató
#10. 2014. június 27. 18:45
Nem tudom, a többi írás milyen volt, de ez nagyon ötletes, nekem tetszett!
Gratulálok!
Eliza Beth
#9. 2014. június 27. 11:08
Olvastam, jó az is. Tedd fel! :-)
előzmény: Yolla hozzászólása, 2014. június 27. 09:58
Yolla
#8. 2014. június 27. 09:58
Kedves Eliza Beth!

Pontosan így van, írunk, pályázunk és vagy nyerünk, vagy nem, de nem ez az érdekes, hanem az írás öröme.
Gratulálok írásodhoz!
Azt hiszem, én is felteszem a pályázati írásomat.

Üdv: Yolla
Eliza Beth
#7. 2014. június 26. 19:02
Én is sajnálom, hogy nem futott be. Nem mondom, hogy nem bánt, de tisztában vagyok azzal is, hogy 178-ból csak három futhatott be. Az meg már a zsüri ízlését "dicséri"...
Köszönöm, hogy olvastad, és a tetszésnyilvánítást is!
előzmény: Answer hozzászólása, 2014. június 26. 17:26
Answer
#6. 2014. június 26. 17:26
Az alcímben szereplő "persze" szót nem is olvastam!
Nagyszerű írás, kár, hogy nem futott be!
Tetszett, gratulálok!
Eliza Beth
#5. 2014. június 26. 14:28
Mara, Tücsyke, Karola! Köszönöm!
Tücsyke
#4. 2014. június 26. 10:48
De jó!!! Gratulálok! :)
Mara
#3. 2014. június 26. 10:09
Dinamikus és ötletes az írásod.
Szeretettel gratulálok: Mara
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek