Eliza Beth: Nyártündér

Mese Mimmy Nyártündér c. képéhez, és meseszombatra. Kettő az egyben, akció!

 

 

Volt egyszer egy lány, vízfüggönyként omló hajában vérvörös rózsák nyíltak. A lány a legszomorúbb vidékre is nyarat hozott. Amerre járt, felvidultak az emberek, talán még a búzamező is élénkebben hajladozott a lágy szellőben. A levegőben halk muzsika szállt, mely a környék madarainak dalából, a szél zúgásából, a víz csobogásából tevődött össze. Nem is hívták a lányt másképp a falujában, csak Nyártündérnek.

Ő mégis szomorú volt, mert nem volt senkije a világon. Szülei már rég meghaltak, testvére nincs; mégis, mégis hiányzott valami az életéből. A párját kereste, akár az égen szálló madarak. Már a huszonötödik évét is betöltötte, s még mindig nem találta meg azt, akihez szívesen feleségül ment volna, aki mellett szeretett volna ősz anyókává öregedni.

Egyre jobban átadta magát a bánatnak, de azon a napon, mikor hajában elhervadt az első rózsa, egy daliás férfi érkezett a faluba. Jusztusz vándormuzsikus volt. Oly csodálatos hangokat csalt ki a hegedűjéből, hogy aki hallotta, sírva fakadt a gyönyörűségtől. Körbe is rajongták a környék eladó leányai, de ő rájuk sem nézett.

Hosszú-hosszú évek óta járta a világot, keresve valakit, akit csak álmában látott. Muzsikát simított hallgatói lelkére, s néhány nap után továbbállt. Egy kicsi feketerigó volt csupán útitársa, akit árva fiókaként talált a tisztáson, hol megpihent. Markában melengette, szúnyogot fogott neki, hogy éhen ne pusztuljon, s a kismadár megerősödött, felcseperedett. Attól a naptól fogva együtt vándoroltak. Jusztusz Pántlikának nevezte el, mert ugyanolyan szépnek, dallamosnak találta a nevet, mint ahogy a rigó fütyül. Ő lepődött meg aztán a legjobban, amikor megértette a madár csicsergését. Többször is megóvta már őt a csalfa leányok hálójától.

Jusztusz menni készült innen is, amikor meglátta Nyártündért. Azonnal tudta, ő az, akit keres, aki miatt vándorol faluról falura, városról városra. Amikor aztán Pántlika is a fülébe dalolta, hogy „ő az, ő az!", már tudta, meglelte élete párját, s ez az eldugott kis hegyi falu lesz eztán az otthona.

Este odalopakodott a lány ablaka alá, és az éjszaka titokzatos sötétjében felcsendült a hegedűszó. Olyan szépet még senkinek sem játszott, mint szíve választottjának, Nyártündérnek. A Hold félretolta az arcát takaró felhőket, s lekukkantott a földre. Rápisszegett a Napra, hogy ébredjen már fel, s hallgassa ő is a csodát. Ki is dugta a Nap néhány halvány sugarát, pirosra festve az ég alját, s együtt táncolt Jusztusszal, Pántlikával és a Holddal. Az erdő madarai csatlakoztak hozzájuk, vidám csicsergésükkel felébresztették a környék lakóit. Amikor már mindenki ezt a csodás koncertet hallgatta, a muzsikuslegény letette a hegedűjét, szemébe nézett az ablakban mosolygó lánynak, s megszólalt:

- Nyártündér, drága szerelmem, kiért végigmuzsikáltam a fél világot, lábad elé teszem a hegedűm, benne a szívem - s letette a hegedűt a lány elé. - Leszel-e az én édes, szerelmetes párom? Leszel-e életem őszének s telének tündére? Hozzám jössz-e feleségül?

Nyártündér felemelte a hegedűt, s óvatosan megpendített egy húrt.

- Leszek, hogyne lennék, egyetlen Jusztuszom, hiszen téged várlak, mióta az eszemet tudom. - Megcsókolta a hegedűt. - Beletettem én is a szívemet, eztán együtt muzsikálunk a világ örömére.

Jusztusz felkapta a lányt, megpörgette, megcsókolta. Aztán álla alá illesztette hangszerét, s immár kettejük dala zengett az éterben. Nyártündér hajában illatozni kezdtek a rózsák, új bimbók növekedtek, s nyíltak ki. Pántlika hangos trillázással röppent fel, s egy magas fa tetejéről hívta a kiszemelt rigólányt közös fészeképítésre.

Jusztusz és Nyártündér még azon a napon összeházasodtak. A falu népe akkora lakodalmat csapott nekik, hogy a hetedik határból is jöttek vendégek, s talán még most is mulatnak, ha bele nem fáradtak.

 

 

 

Ihlető mű

Játék részletei...

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Eliza Beth
#8. 2012. november 11. 10:18
Te már megint kombinálsz! :-))))))))))))))))
Sajnos éjjel 11 után nem jutott eszembe ez az ötlet :-(( Pedig tetszik!
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2012. november 11. 10:13
Fer-Kai
#7. 2012. november 11. 10:13
Szép kis mese.

Azon tűnődtem, hogy szerepük szerint a hegedű és a rigó akár összevonható is egy "személybe".
Hiszen a hegedűt is találhatta volna, mondjuk, kidobott holmik, kacatok között - koszos, tönkrement állapotban -, és letisztogatta, megjavíthatta volna. A megérzés, rátalálás, kimentés gesztusát hálálta volna meg, és változott volna vissza csodahegedűvé (mint rozoga gebéből a táltosparipa).
És persze ott játszott volna a leges-legszebben, ahol jelen van az igazi menyasszonyjelölt - az ő nyártündéri természetkórusával.
Eliza Beth
#6. 2012. november 11. 10:09
Tünde, Balázs, Kató, Csilla! Köszönöm!
Csilla
#5. 2012. november 10. 20:12
Kedves Eliza!
Nagyon szép mesét írtál az áhított boldogság megtalálásáról.
Juhász Kató
#4. 2012. november 10. 14:37
Nagyon szép mese, gratulálok, Eliza!
Balage
#3. 2012. november 10. 13:38
Tetszett. Grat!
Lakó Péterfi Tünde
#2. 2012. november 10. 13:20
Tetszett :) Igazi mese, egymásra találással
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek