Eliza Beth: Istenek (h)arca

Ne a piros gombooooooooooooooooooot! - üvöltötte teli torokból a katonatiszt, de már késő volt.... A rakéták kirepültek, és szinte azon nyomban robbantak.

 


Izzó pokollá változott a Föld, az atomrobbanás minden élőlényt elpusztított. Embert, állatot... senki nem maradt...

A test nélkül maradt szellemi lények, a lelkek, riadtan és értetlenül gyülekeztek a völgyben. Rájuk már nem hatott a sugárzás, nekik magasabb volt a rezgésük. Tudták, hogy nem eshet bajuk, a szellemük tovább él, csak elhagyta, bár kényszerűségből a testét. Tudták, hisz fizikai létükben többnyire hívő emberek voltak, hogy a test halála után eljön az ítélet órája. Ámde azt nem sejthették, hogy mindannyiuknak egyszerre. De nem sejtették ezt az istenek sem, nem készítettek B-tervet... volt is felfordulás! Özönlöttek a lelkek, ki-ki a maga hite szerint kereste istenét, vagy poklát.

- Erre, erre! Jehova tanúi ide jertek! - hallatszott egy hang, valahonnan, sejtelmesen.

Néhányan felkapták a fejüket, és keresték a forrást, majd elhussantak abba az irányba, amerre a hipnotikus hang hívta őket.

- Jehova! Bölcs vagy, igazságos, és tiéd a hatalom!

- Jehova szeret minket!

- Ti, akik töröltétek a nevemet a Bibliából, pedig benne volt, és holmi jelképeket imádtok helyettem, az egyetlen, igaz isten helyett... - dörrent a sztentori hang a többiek felé, - ti arra, balra menjetek! Ott van a ti jól megérdemelt helyetek. Hűséges híveim, akik hirdettétek igémet, jobbomra álljatok!

- Jehova irgalmas! Jehova megbocsátó, nagylelkű és türelmes!

- Úgy van! Nagylelkű vagyok, épp ezért, akik megtagadtak engem, pokolra kerülnek, hogy ott új esélyt szerezhessenek a megtérésre...

- Megtérés? - szállt vele vitába Jézus. - Akik hozzád megtértek, azok engem hagytak el! Ők kerülnek a pokolra gondolkodni, akik mellettem maradtak, azok a mennyekbe jutnak általam. Hívő keresztények, itt gyülekezzetek, a domb tetején. Itt várlak benneteket.

 

- Te ki voltál? - kérdezte a Hang.

- Teréz anyának neveztek utolsó életemben, uram! Beteg embereket gyógyítottam a világ minden táján, és hozzád imádkoztam a gyógyulásukért.

- Ez szép cselekedet volt. De tudod jól, hogy a világ a kettősségen alapszik, mindennek van ellentéte. Nincs fény árny nélkül, és nincs fehér fekete nélkül. Nincs élet halál nélkül, ahogy nincs jó rossz nélkül. Mi rosszat tettél életeidben, ami egyensúlyba hozza a cselekedeteidet?

- Hajdan Néró császárként irtottam az embereket. Főleg a pogányokat, a te dicsőségedre, uram!

- Te ki voltál? - kérdezte a következő lelket.

- Hernando Cortez, aki leigázta az indiánokat, és utódaikat a te hitedre térítette, uram.

- Tehát igába hajtottad őket, ha jól tudom, mint a barmokat. Mivel ellensúlyoztad bűneidet?

- Észak-, és Dél-Amerika küzdelmében az északiak oldalán harcoltam, a rabszolgák felszabadításáért.

- Rendben, beléphetsz a kapun - adott engedélyt a Hang. - Hát te mi jót tettél?

- Feltaláltam a penicillint, hogy az embereket kevesebb fertőzés érje. - Válaszolt a kérdezett lélek. - Tudom, tudom, a rosszat is hallani akarod. Én voltam Dzsingisz, a rettegett.

- Én részt vettem az atombomba kifejlesztésében - mondta egy másik, kérdés nélkül. - De én terveztem meg Semiramis függőkertjét, ami évezredekig híres volt páratlan szépségéről.

- Mehetsz - intett nagylelkűen a Hang gazdája.

- Jeanne d'Arc, az orleansi szűz és Cicciolina, az utóbbi évek legnagyobb pornósztárja voltam. Egyik életemben szűzként tartóztattam magam, a másikban az ellenkező végletbe estem. Megtapasztaltam a szexualitás tökéletes hiányát, és teljes kiélését egyaránt.

- Lépj be! Rád emlékszem - fordult a következő lélek felé. - Mindig csodáltam a gyorsaságodat, ami világhírűvé tett téged, Nurmi.

- Valamikor, nagyon régen, erre már biztosan nem emlékszel, uram, leestem a fáról, és eltört a gerincem. Kicsi gyerek voltam, és hosszú földi évtizedeket kellett bénán leélnem. Nurmiként igyekeztem bepótolni akkori mozgáshiányomat. Ez hajtott, ezért lettem én a leggyorsabb.

- Te meg ki vagy? - dörrent rá egy alakra, aki fel-alá mászkált. - Nincs türelmed kivárni a sorodat?

- Hasfelmetsző Jack vagyok! Ha akarod, a tiedet is felmetszem.

- És mivel? Nincs kezed, nincs késed, és nekem nincs hasam... tehát ezt hagyjuk. Mivel ellensúlyoztad a gyilkosságokat?

- Semmivel.

- Akkor eredj a pokolba!

- Ateista voltam világéletemben. Soha nem hittem istenben, tehát a pokolban sem hiszek. Nincs isten, nincs pokol. Egyszerű.

- Arra menj! - szólt gúnyosan a Hang, és szikrázó karjával a háta mögé intett. - Ha nem találod, gyere vissza, és beeresztelek a mennybe.

 

Egy lélek összevissza bolyongott, egyik isten sem nyerte el a tetszését.

- Gyere, ülj ide mellém! - szólította fel Buddha. - Szerencséd van, ahogy minden hívemnek... földi szenvedés nélkül elérheted a Nirvánát... de tenned kell érte! Mélyedj el magadban, most úgysincs más, amiben elmélyedhetnél... meditálj, és rájössz te is...

A lélek, akinek neve Iriki volt, hitetlenül tovalebbent. Meg sem hallgatta a Megvilágosodottat.

- Nem láttad véletlenül a Messiást? - szólalt meg egy lágy hang mellette. - Én őt keresem, mióta világ a világ. Erkölcsösen éltem földi életeimet, soha nem csaltam meg a páromat. Buzgón, hittel imádkoztam, és megtartottam a szombatokat. Nem loptam, nem öltem, kívülről tudom Mózes könyveit, mégsem lelem a Messiást!

- Pedig itt vagyok! - A szavak csak telepatikus úton érkeztek, hang nem hallatszott, mégis tömegével fordultak a szellemlények abba az irányba, ahova Iriki is tekintett. Meg is indultak egy újonnan képződött fénykapu felé, de ő nem követte őket.

- Meg van írva a Koránban - zengett Mohamed hangja, - hogy közeleg az isteni ítélet napja, és most eljött! Még nem késő! Még elkerülhetitek a súlyos büntetéseket! Térjetek meg az egyetlen, mindenható, teremtő Istenhez, Allahhoz, és vessétek alá magatokat az Ő akaratának. Az iszlám az egyetlen igaz hit, aki más istennek hódol, soha, de soha nem jut el a hetedik mennyországba!

Tíz- és százezrek csoportosultak Mohamed körül. Időnként a semmiből megjelent egy hatalmas, fényes kapu, és betódultak rajta a gyülekező lelkek. Ha valaki hamis szándékkal akart bejutni, a kapu érzékelte, hogy nem hívő, és bezárult.

- Te ott! - reccsent rá Mohamed. - Te nem vagy igazhitű muzulmán! Te arra menj! - mutatta fénykarjával az irányt. - Ott vár rád a Gyehenna tüze. Ne félj, nem leszel egyedül! - Allah hívei elzavarták a hitetlent, és a kapu újra feltárult.

Hatalmas, fülsiketítő dörrenés hallatszott. Csak úgy, a semmiből termett, és moraja el is tűnt a hegyek között. Zeusz, a viharok és a villámok ura próbálgatta erejét. Rá kellett döbbennie, hogy hiába volt hajdan hatalmasabb az összes többi istennél, nem mindenható. Sőt! Régi hívei mind-mind elhagyták, elpártoltak tőle, más isteneket imádnak. Mérgében villámokat szórt, és aki mellett lecsapott egy istennyila, ijedtében ugrott egy nagyot. Zeusz rafináltan épp akkor, és épp ott nyitotta ki a kapuját, így csak szerzett néhány lelket. Hogy nézett volna ki, ha ő, a valaha legnagyobb, egyetlen követőt sem tudna felmutatni?

- Hare Krisna, hare Rama - zsongott a dal egy másik csoport irányából. Együtt énekelték hajdani fehérek, feketék, sárgák. A világ minden etnikumát képviselték, míg fizikai testükben éltek. Most szellemi lények voltak valamennyien, és végre a saját fejlettségi szintjüktől függetlenül mindannyian láthatták Krisna transzcendentális testét. Régi, fizikai szemükkel csak kevesek voltak erre képesek.

- Hare Krisna! - zümmögték, és átlépték a kecses fénykaput, amely Krisna intésére nyílt. Ott lebegett a földtől pár centi magasságban. Türelmesen várta, hogy a Krisna-tudatú hívők átlebbenjenek rajta.

- És te mit csináltál életedben? - szólt rá a Hang Irikire, aki láthatólag nem találta a helyét.

- Megnyomtam egy piros gombot - felelte.

- Te az enyém vagy! Gyere! - integetett felé Síva megszámlálhatatlan sok karjai egyikével. A többiben különböző dolgokat tartott, íjat, dárdát, háromágú szigonyt, harci korongot, dobot, imafüzért, varázspálcát, lándzsát, sőt még lótuszvirágot is. Hogy mi haszna volt ezeknek, ebben a testtelen létben, senki nem kérdezte. Síva, a pusztító, örök haláltáncot járt. Tudta az összes isten, hogy a világ pusztulása az ő műve.

Egyik szabad karjával kaput nyitott, a másikkal mutatta az utat. Iriki belépett a fénybe.

Egy végtelennek tűnő, széles fénynyalábban találta magát. Kicsit hasonlított egy alagúthoz, de az egész fénylett, nem csak a kijárat. Elindult előre. Jobbról-balról fénylények csatlakoztak mellé, és már együtt folytatták útjukat.

- Iriki! De jó, hogy te is itt vagy! - csendült egy hang a bal oldalán. Ditana hangja. De hát őt látta belépni Mohamed kapuján, hogy kerül mégis ide? Meg is kérdezte rögtön.

- Te hogy kerülsz ide, Ditana? És Alemis! Hiszen téged Zeusz ragadott el!

- Úgy látszik, csak a bejárat más, az úti cél ugyanaz mindannyiunk számára - vonta le a következtetést Ditana.

- Gyertek csak, testvéreim! Hamarosan valamennyien megérkeznek. Már nem kell soká várni.

Mentek a hívó hang irányába. Hosszú sorokban vonultak egy ismeretlen, új világ felé. Néha meglepett kiáltások harsantak, ismerősök leltek egymásra, csodálkozva, hogy a másik is itt van. Pedig...

- Figyeljetek rám, testvéreim! - zengett egy érces hang. - Bizonyára csodálkoztok, hogy mindannyian, hajdani vallásotoktól függetlenül, ugyanoda kerültetek. Ne csodálkozzatok. Hagyjátok, hogy tudatotok mélyéről feltörhessen az információ, amit valaha én blokkoltam. Most, itt, az Emlékezés Völgyében, mind rá fogtok jönni, kik vagyunk, honnan és miért jöttünk erre a bolygóra.

A völgy közepén hatalmas, zöld fa állt, koronája felett áttetsző, fényes alak lebegett magasan. A völgy telis-teli volt fénylényekkel, akik mind az ő szavait itták.

- Emlékezzetek! - A mágikus szó beterítette a lankás hegyoldalt, megült a fák tetején, sziklák csúcsain, az értetlen lelkek tudatában. És ők emlékeztek. - A mi hazánk ott van - mutatott az ég felé fénykarjával a titokzatos alak. - A csillagok között, nagyon-nagyon messze. Én voltam a királyotok, amíg a saját bolygónkon éltünk, és én voltam a vezéretek a hosszú úton, amíg ide eljutottunk.

Iriki rápillantott Ditanára. Látta, hogy lágyan mosolyog, és fejével igent intve, helyeslően bólogat.

- Te is emlékszel? - kérdezte tőle. Ditana testetlen alakja kifényesedett, energiaburokjának színei élénkebbek lettek. Örült.

- Igen. Emlékszem - sugározta. - Emlékszem régi hazámra. Az erdeinkre, vizeinkre, hatalmas óceánjainkra, és az óriási holdunkra, amely olyan közel volt, hogy a fél horizontot eltakarta. - Aztán elkomorodott. - De el kellett jönnünk onnan.

- El - bólintott rá Alemis. - Mert tönkretettük. Vajon megvan-e még szeretett bolygónk, vagy valóban szétrobbant, ahogy jósolták?

- Hajdanvolt otthonunk már rég nincs meg. Szétrobbant. - A hang mintha csak Alemis kérdésére felelt volna. - És minden elővigyázatosságom ellenére ezt a bolygót is megöltük. Hiába töröltem ki a tudatotokból azokat az információkat, amelyek a mi fejlett technikánkat tárolták, néhányan halványan emlékeztek valamire. Nem tudták, mi az, de keresték, kutatták a választ. És az eredmény? Láthatjátok! Egy félhalott bolygó, ahol újra csak növényi élet van, mint akkor, amikor rátaláltunk. És még hosszú-hosszú évezredek fognak eltelni, míg kialakulhat az élet más formája is. Nekünk pedig ismét hazát kell keresnünk.

- Miért nem maradunk itt? - kérdezte valaki a tömegből. - Ránk nem hat a nukleáris sugárzás, hisz akkor nem lennénk itt most sem.

- Azért, mert sajnos képtelenek vagyunk ezt a magas rezgésszintet sokáig megtartani. Szükségünk van fizikai testre, amiben megpihenhetünk. Anélkül halálra vagyunk ítélve - felelt a király. - Ezért kezdtük az életünket a lehető legprimitívebb formában itt, ezen a földön is. Azt reméltem, így tovább maradhatunk. De azok, akik kutatták a titkokat, felgyorsították a folyamatot, és itt is fejlődött a tudomány. Az emberek értelme viszont nem. Ez volt a hiba, de most már késő. Már nem lehet - nincs mit! - kijavítani. Tovább kell mennünk. Most, hogy már mindenki megérkezett, együtt visszamegyünk az évmilliókkal ezelőtt elrejtett űrhajónkra, és addig utazunk, amíg találunk egy újabb hazát - vagy amíg elpusztulunk. Gyertek utánam, testvéreim!

És fellebbent, hogy jól láthassák, majd méltóságteljesen elsuhant a legnagyobb piramis irányába. Ebben a pillanatban sokezer lény tudatában formálódott a gondolat, hogy végre megtudhatják a TITKOT! Azt az ősi, rejtélyes titkot, amely mindig vonzotta őket az egyiptomi piramisokhoz.

 

 

 

Kép forrása

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Eliza Beth
#23. 2012. november 2. 18:45
Miért kell? Talán ilyennek lettünk kitalálva. Ha nem istenben, akkor önmagunkban, de valamiben kell, bizony. Mert hit nélkül nem csinálnánk semmit sem. Ha nem hiszem, hogy képes vagyok valamire, neki sem kezdek. Ilyen értelemben írtam, hogy valamiben hinni kell.
előzmény: urdungburdung hozzászólása, 2012. november 2. 17:57
urdungburdung
#22. 2012. november 2. 17:57
Szívesen! Értékes írás!
De azért megkérdezném: miért KELL valamiben hinni???
Persze, ez nem tartozik szorosan az írásodhoz, illetve érdekes az, hogy mindegyik isteni alak elküldi azt, aki nem benne hisz, és mindegyik mögött egy valódi/bb/ teremtő áll.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2012. november 2. 12:55
Eliza Beth
#21. 2012. november 2. 12:55
Mert valamiben/valakiben hinni kell....
Köszönöm, hogy olvastál!
előzmény: urdungburdung hozzászólása, 2012. november 2. 06:35
Eliza Beth
#20. 2012. november 2. 12:52
Tudásra alapozódik... mástól azt kaptam rá, hogy nem jártam eléggé utána a témának...
Köszönöm a véleményedet, Jana!
előzmény: Ruder - Jana hozzászólása, 2012. november 2. 06:05
urdungburdung
#19. 2012. november 2. 06:36
Hüje Johova!!!!!
urdungburdung
#18. 2012. november 2. 06:35
Mennyi isten, és mind a másé!:)))
Másképpen látom ugyan az egység lehetőségét, de az, hogy a sok kunyeráló, követelőző, pöffeszkedő, mértéket szabó istenalak mögött van Egy.
Fernando Pessoá-nak van egy nagyszerű verse, Túl Istenen a címe.
Milyen igaz, hogy az istenek: arcok, végül is a saját teremtményeink, akikben megformáljuk azt az Egyet, akit keresünk.
Ruder - Jana
#17. 2012. november 2. 06:05
Komoly írás, noha kissé talán játékosnak tűnik, de nem az. Tudásra alapozódik és játékosan tanít. A szeretetre is...
Eliza Beth
#16. 2012. október 29. 12:19
Remek? Hát.... nem tudom.... Kaptam rá cifrább jelzőket is (igaz, nem itt!)... és negatív előjelük volt :-)) De sebaj, mindenki a saját hitvilága szerint ír.
Köszönöm, hogy olvastad és tetszett!
előzmény: Lakó Péterfi Tünde hozzászólása, 2012. október 29. 10:53
Lakó Péterfi Tünde
#15. 2012. október 29. 10:53
Nagyon jó írás! Mi több: remek! Gratulálok!
Eliza Beth
#14. 2012. október 29. 10:27
Mint ahogy mi sem emlékszünk az előző életeinkre (ha vannak...) ...
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2012. október 29. 09:37
Eliza Beth
#13. 2012. október 29. 10:26
Az igazi hívők túllátnak... de akinek csak annyira elég a hite, hogy templomba jár....
előzmény: Csilla hozzászólása, 2012. október 28. 19:35
Eliza Beth
#12. 2012. október 29. 10:25
"Tudni semmit sem lehet, hinni viszont igen." Így van. Köszi, hogy olvastál!
előzmény: Answer hozzászólása, 2012. október 28. 17:22
Eliza Beth
#11. 2012. október 29. 10:24
Köszönöm!
előzmény: mistletoe hozzászólása, 2012. október 28. 15:19
Fer-Kai
#10. 2012. október 29. 09:37
Elgondolkodtató, méghozzá (jó értelemben) szórakoztatva.
Úgy tűnik, igazi hazájukra nem emlékeznek, mert az alighanem kívül volt ezen a körbe-körbejáró, "becsavarodott" világon.
Csilla
#9. 2012. október 28. 19:35
Ez nagyon komoly írás, kedves Eliza!
Érdeklődéssel olvastam végig.

Ha az ember a jó gazda gondosságával töltené be hivatását a Földön, bizonyára boldogabban élhetnénk. A hívők könnyebben átvészelik az élet nehézségeit, mert túl látnak a kézzel fogható dolgokon.
Answer
#8. 2012. október 28. 17:22
Ez is egy megközelítés.
Tudni semmit sem lehet, hinni viszont igen.
"Csak a bejárat más"...
-Egy az Isten- mondja az írás.
Nagyszerű írás!
mistletoe
#7. 2012. október 28. 15:19
Nagyon szépen összeszedett írás, érdekes végkifejlettel. Tetszett!
Eliza Beth
#6. 2010. november 30. 17:40
Remek! Szeretem ha szereted.
előzmény: Balage hozzászólása, 2010. november 30. 10:49
Balage
#5. 2010. november 30. 10:49
A végével megleptél.
Azt pedig szeretem ;o)
Báró von Shenczky
#4. 2010. október 29. 14:05
Érdekes magyarázat! Tetszett! :)
Eliza Beth
#3. 2010. október 29. 06:36
Bízom benne!
előzmény: Döme Zsuzsa hozzászólása, 2010. október 28. 20:21
Döme Zsuzsa
#2. 2010. október 28. 20:21
Ehhez bizony alaposan el kellett mélyedni a különböző világvallásokban. Bárki bármiben hisz is, bármit tesz is - a vége ugyanaz. De azért... érdemes, ugye?
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek