Eliza Beth: Édesanyámhoz

No comment.

Hófehér szobában ősz hajú anyóka,

Otthon egy polc mélyén pihen a paróka.

Rebbenő tekintet - örülni sem képes,

Szíve mélyén tudja, az élete véges.

Hónapok óta kísért a mondat:

„Úgy hazamennék már holnap!"

Sóvár szemmel nézett rám az ágyból,

Alig láttam könnyem fátyolától.

Megfogtam két kezét, ráncos volt és gyenge,

Búcsúzott az élettől - mint a naplemente.

Ereje elfogyott, nem volt, mi itt tartsa,

Szemét lehunyva indult a nagy útra.

Az Úr így akarta, elvitte magához,

Az idő - ígérte - majdan megnyugvást hoz.

Te ott fenn, én itt lenn, sohasem feledlek,

Édes anyukám, örökké szeretlek!